Az atyaúristen
Ödönbá egyszer megjelent egy csókával, aki a téli minuszhuszban ott állt szandálban, de azért huzott a gyaloglójára egy zoknit is, nyílván a hideg miatt. na gyerekek bammeg ez itten a tanárúr, ő fogja segíteni a felkészülésünket. tanárúrat a vojvodinából ismerem, együtt játszódtunk. merhogy mikor még ukrajnában játszottam, ahol az apám kántor volt, meséltem már? igen? jól van akkor szóval, jött a vojvodina, aztán nyolcat rúgtunk nekik, abból ötöt én, négyet lábbal kettőt fejjel, bizisten így volt. másnap leigazoltak, aztán elvittek a nyugatra, halljátok bammeg, volt aztán mindenem, hűtőszekrény, televízió de még olyan fecském is, amin az amerikai zászló volt, aztán abban szédítettem a lányokat a strandon, így volt-e tanárúr? na de bemutatkozásképpen a tanárúr, aki a labdarúgásból doktorált, felolvassa most nektek a labdarúgás himnuszát. ezzel kiállt középre az ember, felcsapott egy könyvet aminek a borítóján egy bőrbogyó volt meg egy hatalmas vöröscsillag, és belekezdett: mondjátok utánom gyerekek, én, a labdarugó, fogadom hogy a labdát belövöm...na halljuk, mindenki. úgyhogy kénytelenek voltunk megfogadni mindenféle hasonló írtózatos baromságot, minden edzés előtt fél éven keresztül. aztán egyszer már megkérdeztem ödönbától, hogy mégis hogy hívják ezt a híres tanárúrat. hát bammeg tiborka őt úgy híjják, hogy...hogy a tanárúr bammeg. végül tanárúr egyik nap örökre eltűnt, ödönbá szerint azért mert végére értünk a felkészülésnek, valójában meg kitoloncolták a faszba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
Trenton 2009.02.02. 11:51:30
Trenton 2009.02.02. 12:00:08
kiköptem a fél sajtburgert...broáááf
deealer 2009.02.02. 12:06:44
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.02. 12:09:48
pernyekergető 2009.02.02. 12:11:49
"nyolcat rúgtunk nekik, abból ötöt én, négyet lábbal kettőt fejjel, bizisten így volt"
:DD
woodo1 2009.02.02. 12:18:57
Komolyan mondom ez már költészet!!! Szétröhögtem magam bammeg!!
Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.02.02. 12:19:24
kenguru30 2009.02.02. 12:20:54
pernyekergető 2009.02.02. 12:25:03
sélli_ 2009.02.02. 12:27:53
EasyFriend 2009.02.02. 12:34:52
atibohóc 2009.02.02. 12:48:48
egy igazi csiszolt brilliáns, Tibor Úr!
Cartman (ex Cartman) 2009.02.02. 12:49:50
IdomitottFoka 2009.02.02. 13:03:10
ez meg az arra szálló sirály tarkójáról bepattanó labda mindent el is mond az itthoni fociról.
pisces 2009.02.02. 13:04:37
Ohmygod 2009.02.02. 13:05:32
Gratulálok!
Remélem valaki menti a blogot, nemám leég a szerverszoba azt elveszik ez a gyöngyszem kis lap...
deealer 2009.02.02. 13:06:43
nak · http://nakedeye.blog.hu 2009.02.02. 13:07:20
"a pályán összesen 122en voltunk, a játékosok meg 100 vakond, ebből az egyik feketében a többi a föld alatt boldogított minket"
dontotti 2009.02.02. 13:08:02
Ifistákról levetett nylon mez... Az kemény. Újra érzem az öltözőszagot. :)
lostfanka 2009.02.02. 13:10:30
"a pályán összesen 122en voltunk, a játékosok meg 100 vakond, ebből az egyik feketében a többi a föld alatt boldogított minket. "
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.02. 13:10:45
Cartman (ex Cartman) 2009.02.02. 13:13:17
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.02. 13:14:09
Lasombra 2009.02.02. 13:14:31
lehúztam 4-5 bajnokit én is a helyei megyeiben, és tényleg...
amikor meccs lefújása után egyből sprint a buszba, ahova már a cserék bekészítették a cuccainkat, mert egyből jött a kőzápor a helyiektől. (a sportszerűség miatt meccs közben nem jött.)
amikor már szerelésben a pálya mellett készen voltunk, és az alkesz mindenes akkor ment körbe a lyukas meszes talicskával "felfesteni" a pályát. olyan parallelopipedont rittyentett, hogy taktikai rajztáblánkon dobhattuk a faszba az euklidészi geometriát. egy kibaszott egyenes, párhuzamos vonal, kör vagy derékszög nem volt sehol.
vagy amikor ki kellett karózni a labdát pontrúgáskor, h ne guruljon el, annyira lejtett a pálya.
régi szép idők...
aszondom, ennek van feelingje, nem a jenki szuperbówli apámtökének!
Trenton 2009.02.02. 13:17:48
akárhol keresem a neten, nincs fent hangfelvétel ama bizonyos napról!
deealer 2009.02.02. 13:19:27
OmegA404 2009.02.02. 13:22:34
carpete 2009.02.02. 13:23:17
"tibor! úgy csináld azt a fekvőtámaszt, mintha pinát nyalnál! lógasd bele az orrod abba a pinába ott bazmeg, mert rászarok a hátadra az kurvaélet!" - ezen szétmentem
Blazzo (törölt) 2009.02.02. 13:31:45
"hogyne ismerném a vén buzit, lopósgeci tarkafasz."
Hjajj, de szépen mondtad.:)
morbiczer 2009.02.02. 13:34:31
miaúúúú 2009.02.02. 13:35:06
egyszerűen imádom.
miaúú
Blazzo (törölt) 2009.02.02. 13:36:12
Ebbe a mondatba, kérem szépen, bele van sürítve minden fontos tudnivaló és életérzés.
mnmnbkhj 2009.02.02. 13:44:59
woodo1 2009.02.02. 13:50:07
Ez sem az de azért jól jellemzi kami bá't!
A büdösúristenit neki!:))
jo.e 2009.02.02. 13:54:53
Lasombra: paralellepipedont nem lehet pályára festeni, mert az egy test :)
barbredi 2009.02.02. 13:55:39
Trenton 2009.02.02. 13:59:21
Várom azért még, hátha megvan valakinek, mikor a testére erősített mikrofon okádta magából a válogatott szidalmakat...:)
Lasombra 2009.02.02. 14:03:15
(amúgy csak vicc vót)
keeroy · http://music.blog.hu 2009.02.02. 14:04:44
gyutyka 2009.02.02. 14:10:24
ratatüj - az édes vadállat 2009.02.02. 14:18:13
amúgy szokás szerint igen élvezetes írás, csak így tovább, hajrá az aranyér, egy-két-há-pina.
nálunk a röplabdacsapat volt olyan vicces, hogy vagy vittünk cserét meccsre, vagy nem, de a suli neve helyett csak az egy-két-há-tank hangzott el. volt olyan ellenfél, akinek ennyi elég is volt az első pár hibához. mintha komolyan elhitték volna, hogy átkúszunk a háló alatt felrugdalni és megtaposni őket. mondjuk a csapat átlagos fejszerkezetére egy rutinos bíró kapásból kiosztott volna négy akasztást, tíz életfogytiglant, meg párszáz év fegyházat.
jo.e 2009.02.02. 14:19:10
ladislaus 2009.02.02. 14:23:26
de miert ez a nyers stilus? Vki vilagositson mar fel...
uzletembercarlos 2009.02.02. 14:24:47
Már vártam a posztot, nem csalódtam. Én ugyan nem fociztam soha, de a középiskolás tornaórák képei tűntek fel bennem a "szertárbetyároknál". A felmentettek mentek mindig cefréért, az exkatona tornatanárnak....
Baszott jó volt ez a poszt is!
Cartman (ex Cartman) 2009.02.02. 14:29:01
deealer 2009.02.02. 14:30:00
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.02. 14:41:23
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.02. 14:42:14
sélli_ 2009.02.02. 14:44:36
sélli_ 2009.02.02. 14:45:37
JeremiásÁkos 2009.02.02. 14:50:28
Na elmentem az edzésre, akkor még nem voltam annyira csoffadt, mint most, aztán teljesen véletlen betérdeltem egy gólt. De csak véletlenül rosszul mozdult a lábam, és ugye a matematika sokszor a nagyszámok törvényére alapoz dolgokat, a kapu meg nagy volt...
Edzés végén meg kiskapura kellett lövöldözni, és aki belőtte az elmehetett a faszba. Egyre közelebb lehetett menni a kapuhoz, ha nem sikerült, és igy ment ez körbe-körbe. Én meg odamentem, aztán rákúrtam egyet a labdára, az meg csavarodott össze-vissza, és baszki bement.
Na így történt, hogy megyei bajnokságon kezdőcsapatban játszottam 2 percet, mikor Janibá rájött, hogy igazából nyomorék vagyok...
deealer 2009.02.02. 14:50:34
pityke8 2009.02.02. 14:58:22
Cartman (ex Cartman) 2009.02.02. 15:00:42
@deealer: Látod-látod, az ilyen diákok miatt tart ma ott az oktatás Magyarországon, ahol tart... Kari bá' minden bizonnyal jó tanerő volt, csak hát nem kapta meg a neki járó tiszteletet a nebulóktól. És bizony megtörte szegényt a rá nehezedő nyomás. Meg nyilván az alkohol, amit a nyomás ellen szoktunk fogyasztani...
Cartman (ex Cartman) 2009.02.02. 15:07:45
- Hát Te miért nem futsz? Nem akarsz pingpongozni?
- De! De hát előbb-utóbb úgyis első leszek!
(Karcsi bácsi nehezen viselte az ilyesmit, nem volt valami nagy humorérzéke. Egy darabig ezután nem pingpongoztam.)
Lucius Flavius Arrianus · http://www.sunchat.hu 2009.02.02. 15:12:48
woodo1 2009.02.02. 15:39:56
woodo1 2009.02.02. 15:46:55
VVega · http://halfpecssquad.blog.hu 2009.02.02. 16:08:22
decoati 2009.02.02. 16:24:26
ismertem egy vén faszt, az hajlamos volt rá hogy bármilyen élethelyzetben váratlanul felkiáltson hogy "pina!", majd veszett röhögésbe kezdjen.
Lasombra 2009.02.02. 16:24:32
valahol a megyekettő tárgyalásánál elmentem kábelt fektetni, mire visszajöttem meg már kalapácsot reszeltünk meg hegesztettünk.
de felőlem bárki megbaszhat bármit. (ha ezt így kell olvasni ott fent)
@ratatüj: semmilyen szerző nem leszek, mert egyrészt nekem nincs mondanivalóm, másrészt más dolgaiba sokkal mókásabb beleugatni, minthogy nekem jöjjön a sok csíra, akik hellyel-közzel minden blogon felbukkannak. idővel úgyis mindenkit bannolnék, onnét kezdve meg akár a vinyómra is blogolhatnék otthon a C:\-re. :)
azt azért még elmesélem, - mer más is mesélt, és nehogymá csak nekem legyen szar ezeket olvasni - amikor elmentünk egy vidéki focitornára, faszán egy hét bentlakással, apa-anya-tanárok sehol, és a nagy frídom annyira megcsapta az edzőinket (igen, így többesszámban, mivel az iskola állta a cechet, hirtelen négy tanárnak is papírja lett róla, hogy miért kell feltétlenül jönniük. Sanyibá pl segédgyúró volt, Kokóbá meg píármanager, mert anélkül magára vmit is adó általános iskolások nem mennek ugye sehova), és mindjárt az első "dolgos" iccaka után a délelőtti meccsen Lajosbánk (ő volt az egyetlen igazi edző) annyira be volt tütüzve, hogy szimultán két-három meccset is követett egyszerre, attól függően, hogy épp merre dőlt. (a szomszéd pályákon is volt mozgás, és azok is éppúgy lekötötték.)
ekkor történt, hogy a bíró (valamelyik a sok meccs közül) nem adott meg valami lófasz csipcsup faltot, jó hatvan méterre a kaputól (szóval helyzetnek csírája se volt), de ez volt neki az utolsó csepp, annyira felhúzta magát, hogy bejött (=támolygott) a pályára, hogy megkonzultálja az esetet a sporival. szó köpködést követett, avagy száz szónak is "a tekurvaanyád" a vége, kapott egy pakli piros lapot, hogy legyenbátyám és fáradjon má be az öltözőbe, nézze meg hogy van-e ott valaki, akivel húzós snapszerezhet, amíg lemegy a meccs. jó tíz perc múlva hallottuk a pályán, hogy valaki erősen bazmegezik az alapzajszint fölött, mire kiszúrtuk, hogy Lajosbá ki-PrisonBreakezte magát az öltöző ablakán, és a teraszról stíröl és instruál.
hiába: lelkesedés, elkötelezettség, spiritusz. akkoriban még ismerték ezeket a fogalmakat.
szu.csi · http://sumare.blog.hu 2009.02.02. 16:40:17
beleszolok 2009.02.02. 16:58:27
nagyon Gé 2009.02.02. 18:03:22
jobbféle kettes 2009.02.02. 18:42:55
agresszív harcimalac 2009.02.02. 20:08:36
z 2009.02.03. 00:24:43
Olasz00 2009.02.03. 01:23:34
uzletembercarlos 2009.02.03. 08:57:58
bucee 2009.02.03. 18:49:15
A parasztfalvi csovesek konkretan ugy fogadtak minket, hogy odaszartak az oltozo kozepere. Maradt a buszon oltozes, kozben hallgattuk ahogy az edzonk azt mormogja magaban, hogy "kurvaisten ilyen meg nem volt bazmeg, rugjatok fel a tusko geciket muholdnak bazmeg, de ugy hogy 2 ev legyen a raallasi palyajuk bazmeg, hogy a gecibe kepzelnek ilyent". Jo focistakhoz merten betartottuk az edzo utasitasait. 5 emberunket allitottak ki, igy a meccs ido elott kb fel ora utan vegetert. Meccs utan meg azert belenkkotott a helyi Baszdszajba, hogy hogy a gecibe kepzelunk mi olyat hogy a kissracokat felrugdossuk. Komolyabb balhe hala istennek nem lett belole.
vajetörp 2009.02.03. 20:39:43
keppi 2009.02.03. 23:01:02
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.02.03. 23:07:49
De ez nem is rossz ötlet, érdekelne, hogy lesz valakiből éjjeli rém ajtófélfa. Tibor, mi ogre története, ami miatt ilyen állat lett? Ugyanígy te is megírhatod a saját egyedfejlődésedet :).
Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.02.03. 23:29:10
Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.02.03. 23:32:23
A legrosszabb a 3./4.-es osztályfőnököm volt, aki minden további nélkül alázott meg kisegítős kisdiákokat a napköziben. Róla még hallotok. :D
magyar ökör 2009.02.04. 15:10:14
vajetörp 2009.02.04. 19:52:39
Szia
Szabadidőmben alkalmanként főként fesztiválokon évek óta próbálom elhitetni a velem szemben álló néhány ezer emberrel,hogy esélytelenek....eddig bejött
Tavaly volt az első alkalom,hogy egy Alvin koncerten ugy éreztem,elhamarkodtam a felkérésre az igent..
Ogre kapcsolata az élővilággal azért érdekel,mert Tibi nagyon meg tudja fogni a lényeget.
macskacicó 2009.02.04. 20:22:31
(igenjók a kommentek is, végre nem a MHSZ van a porondon :))
Burgermeister 2009.02.05. 09:15:31
Tibor! Valamelyiket fuvaroztad már? Vmi élmény? Ami esetleg megerősíti a blogban irtakat?
www.waces.hu/dugnam.blog/pasthelod.hell-and-heaven.org/dugnam/index.html
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.02.05. 10:34:50
marcika7777 2009.02.11. 18:48:46
tibi bá, ne fogd vissza magad, fosd a jó szót towább, remélem egyszer a te taxidba pattanok be vmeik szép budapesti éjjelen !
