Csajozós-gizdázós
A marjuk pistike meg a zorilla együtt kűzdöttek a faszverés ellen. mondjuk zorillának volt csaja, de az ember attól még h van otthon lefagyasztva pörkölt, még ehet csipszet, vagy akár hambucit is a mekiben. de a pistike pl már erősen izzadt a sok csipsztől, úgyhogy nagyban csinosítgatta magát, és vasalgatta a kedvenc pólóját, de óvatosan, hogy az elejéről az ezüst sárkány le ne kopjon. szőrtelen anakondájára felhúzta a dollármintás boxerjét, ami alá tíz centivel húzta a farmerját, hogy mindkettő márkája látszódjon. ma megetetlek ne aggódjál, vigyorgott és mivel meg volt elégedve az eredménnyel, tükörből lőtt pár képet magáról a myvipre. zorilla meg mióta nagypályás lett, felhagyva a hidegburkolással és átnyergelve az ovbhoz, csak inget hordott. buliba köldökig kigombolva, azt még gallérját is felhajtotta, csak gizdán, mint a cantona. vagy a hrutka rudi. két deci arcszesz egy deci parfüm, ezzel indított, és mellé meg letolt egy whiskeyt is uzsgyival, jóféle ukrán import energiaitallal. a többit beöntötte műanyag palackba, hogy a csomagtartóban ne lötykölődjön ki és már ment is dragonnal, a kilenc éves házilag fényezett okkersárga celicaval pistikéért, aki míg türelmetlenül várta, baszatta a rise fmet. rén follsz, csak a rénfolssz gáci, lapátolt a nappaliban, a szomszédban az irma néni erősen gondolkodott, hogy 86 év, combnyaktörés ide vagy oda, ő bizony rárúgja az ajtót a kis gecire, mert már 20 perce nyomta a fölfelé gombot a távirányítón, de a kaczor feri hangját csak nem hallotta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
OmegA404 2009.10.08. 11:22:52
nabazzmeg 2009.10.08. 11:23:53
qrva jó kis történet, Tibi ismét csúcsformában!
Tökös Veréb 2009.10.08. 11:30:25
champ76 2009.10.08. 11:33:39
Chaoyang 2009.10.08. 11:35:32
laszy001 · http://www.autostat.hu/ 2009.10.08. 11:35:37
ktari (törölt) 2009.10.08. 11:35:44
Kmg42 2009.10.08. 11:37:19
Olyan romantikus :-D
Lowtyo · http://autofilia.blog.hu 2009.10.08. 11:38:15
vaze, ezek csinálják a csábítás akadémiát?
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 11:38:38
ktari (törölt) 2009.10.08. 11:38:47
Kmg42 2009.10.08. 11:38:50
Hang Ember 2009.10.08. 11:42:19
Tökös Veréb 2009.10.08. 11:46:45
ziza133 2009.10.08. 11:47:01
Utana rekord sebesseggel ertem a csaj lakasahoz menteni a menthetot :O
voodoux 2009.10.08. 11:55:41
rvlvr 2009.10.08. 12:00:34
ziza133 2009.10.08. 12:01:17
Kimagyaraztam..de akkor hazakuldott hogy nem akar velem lenni egy ideig...majd par nap mulva lassan normalizalodott a helyzet :)
peelou75 2009.10.08. 12:05:19
peelou75 2009.10.08. 12:17:39
miNimal 2009.10.08. 12:28:35
v524 2009.10.08. 12:29:23
nyünyüce 2009.10.08. 12:30:36
na itt már hangosan kacagtam, ez az igazi rögvalóság :D
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.08. 12:33:35
TÉÉÉÉNYLEEEEGGG!!! NÉZEM A BILLENTYŰZETET, CSAK NAGYBETŰK VANNAK RAJTA!... SZALADOK AZ ÁJTÍHOZ, KÉREK GYORSAN EGY OLYAT, AMIN KISBETŰK IS VANNAK!!!
DE NEM ÉRTEM, AKKOR AZ insert, home, pageup, printscreen MIÉRT VANNAK KISBETŰVEL??? ÉS A ctrl?
MOSTAKKOREZÍGYMEGHOGY?
gergo · http://www.partypeople.hu 2009.10.08. 12:44:49
Friciba' (tenyleg ugy hivjak? mi csak oregnek hivjuk) multkor a playben 5 kiscsajjal nyomult, de a bejaratnal levetettek vele a kabatot. nezett nagyot, hogy ilyet majomgyarin sose csinalnak vele
gergo · http://www.partypeople.hu 2009.10.08. 12:47:38
blacklord 2009.10.08. 12:51:33
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 12:51:35
Chazz Reinhold · http://din-875-nemet-humor.blog.hu 2009.10.08. 12:51:55
Sz.Lacc 2009.10.08. 12:57:46
Nagyon jó! :-)))
Yeto 2009.10.08. 13:17:32
ktari se rossz de azért még kell dolgoznia a műsoron.
zsírsárkány 2009.10.08. 13:20:14
rég olvastam ennyire jó posztot!
THX!
fqqdk 2009.10.08. 13:26:03
Mokele-Mbembe 2009.10.08. 13:36:09
egyebekben meg szegény irma néni...
Teasing Angel 2009.10.08. 13:40:12
Teasing Angel 2009.10.08. 13:52:47
bagoj ur 2009.10.08. 14:00:53
Steve1984 2009.10.08. 14:05:19
minden mondat aranyat ér. ennél pontosabban nem lehet már megragadni a csajozós gizdázós jelenséget.
warezspam 2009.10.08. 14:16:50
Dövan 2009.10.08. 14:41:57
Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2009.10.08. 15:06:08
zulu 2009.10.08. 15:21:20
De tőlem a wikipédián is megnézheted.
Teasing Angel 2009.10.08. 15:24:06
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 15:29:21
mgrc 2009.10.08. 15:35:13
Lacafaca 2009.10.08. 15:42:09
Teasing Angel 2009.10.08. 15:53:29
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 15:57:40
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 15:58:14
m_and_m 2009.10.08. 16:07:54
Ettől lenne jó ez az írás?
Ugyan már! Gyatra ez az egész!
El Topo (Sgt. Elias) · http://iparbaro.blog.hu/ 2009.10.08. 16:14:18
Ismertem egy csávót, az is kanállal kente a kenyeret, igaz, ő többnyire vajjal.
Az előzmény az volt, hogy egy nézeteltérés alkalmával csattogtatni kezdte nekem a pillangóját, én meg megijedtem, és hirtelen én is előhúztam egy kisebb szakácskést. És akkor a fiatalembernek olyan komplexusa lett, hogy nem bír azóta kést látni, az anyja meg is próbált beperelni emiatt, valami nem vagyoni kártérítés címén.
makimajom? 2009.10.08. 16:17:54
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 16:19:10
@El Topo (Sgt. Elias): noh hát aki helyett anyuka próbál eljárni...lehet ha egy csavarhúzót veszel elő, attól is befordul a srác.
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 16:20:27
Kicsi.Sati · http://kskozlony.blog.hu 2009.10.08. 16:21:16
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 16:23:28
v524 2009.10.08. 16:26:27
Most már mehetsz is talán.
u.i.: bisztossan sokan örülnek neked, ha csak szájba olvacc nem a kézbe! :DDDDDDDd
vivax 2009.10.08. 16:43:49
megin tanultam valamit;)
m_and_m 2009.10.08. 17:15:32
Mivel a véleményem nem egyezik a tieddel ezért evidens, hogy azt egyből fikázásnak veszed. Sajnállak.
@v524: nem ismerem régóta blogot, de gondolom te is voltál itt újonc és akkor is a saját véleményedet mondtad el. Hogy az enyém más mint a tied? Hát ez van. Remélem ezt még túléled. Sajnos te is nehezen tudod ezt a véleménykülönbséget feldolgozni.
@makimajom?: , @v524: gondolom ez blog nem csak Tibor rajongóknak szól, néha benézhet más is.
@izomtibor: te legalább megpróbáltad megérteni azt amit írtam Hidd el én is megpróbáltam a te írásodat. Egyikünknek se sikerült. De legalább mindketten normális módon tudtunk ezzel szembenézni (nem úgy mint mások).
Valószínű nem fogok sűrűn idetévedni.
Tibor!
További jó alkotást kívánok!
A többieknek meg jó anyázást!
I'm gone fishing....
Der Führer 2009.10.08. 19:04:22
Diego46 · http://www.youtube.com/watch?v=xIKX_v9qCXo&feature=related 2009.10.08. 19:40:27
Kösz.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.08. 19:53:51
De hát egy ilyen címlapra, megáll az ész :-D
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.08. 20:36:49
és ja, beszarás.
Steve1984 2009.10.08. 21:05:57
DHS77 2009.10.08. 22:34:33
Erre érdemes volt várni :)
Még még még :))
(amúgy él a riadólánc, nekem is szóltak h van új post :-D )
mojoking77 2009.10.09. 00:12:33
Gy
loláb 2009.10.09. 09:36:03
"na, arra. azt mutatta az irányt, amerre jó a drága converse cipő"
Ezeken konkrétan beszartam.
golyo1974 2009.10.09. 09:48:23
mgrc 2009.10.09. 09:49:11
Ádám72 (törölt) · http://juditesadam.blog.hu/ 2009.10.09. 11:16:11
Vártam már, hogy visszatérj! Hosszú volt a két hét.
v524 2009.10.09. 14:39:24
Jó pecázást! ('cause I understud...)
Séfbácsi 2009.10.10. 15:51:37
tula 2009.10.10. 21:22:38
bash.org klasszikus:
<Khassaki> HI EVERYBODY!!!!!!!!!!
<Judge-Mental> try pressing the the Caps Lock key
<Khassaki> O THANKS!!! ITS SO MUCH EASIER TO WRITE NOW!!!!!!!
<Judge-Mental> fuck me
Kicsi.Sati · http://kskozlony.blog.hu 2009.10.10. 21:33:05
marcivagyok 2009.10.12. 12:25:30
érzem ismét csapatni kéne a diszkóba, csak nem vesz rá a lélek...parfümszag, műhajhalmok hajakon.
Köszönet a régóta húzódott bejegyzésért!
champ76 2009.10.14. 13:34:15
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.14. 23:22:41
ColT · http://kilatas.webuda.com/ 2009.10.15. 22:58:22
Mondjuk az a baj hogy ilyen guminőkhöz sosem volt gusztusom, mert OK hogy lefektetni jó, de a nő az azért más :)
Tokom 2009.10.20. 09:37:50
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.20. 15:59:45
lebuktál, vége az anonimitásnak! elkaptunk, lefényképeztünk, tudjuk, hol dolgozol!!!:D
ihasahotdog.com/2009/05/28/funny-dog-pictures-bouncer-list/
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.20. 16:16:41
VALAKI SEGÍCCSEN MÁR NEKEM KIADNI A BARÁTNŐM KÖNYVEIT!!!
basszuskulcs, a csajnak van olyan humora, mint izomtibinek, olyan társadalomkritikája, mint modortibinek, egy asimovi zsenialitású világrendszert álmodott össze, vallással, új társadalmi renddel, oszt mégsem kell a könyve egy kiadónak sem. megőrülök, és nekem meg nincsenek kapcsolataim, sőt még könyvkiadáshoz sem értek. alapjáraton olyan vagyok, mint egy pitbull, mindent elintézek, megoldok, de ezt az istennek sem tudom megcsinálni. és már három könyv készen van.
TIBOR SEGÍCCS! (már ha van könyvkiadásban tapasztalatod)
izomtibor · http://izomtibor.blog.hu 2009.10.20. 18:53:29
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.20. 19:27:37
:) keress rá sansa ta-mia névre, és mondd meg neki, hogy selkt-sa küldött.
konyvkukac.freeblog.hu/archives/2009/09/14/Vilagok_szexualis_harca/
(ezen épp selkt-sa a grafika:D bár én nem vagyok se szőke, se szép, se szexi)
konyvkukac.freeblog.hu/archives/2009/09/08/Az_elfojtas_magiaja/
és a grafikák!!! eszméletlen tehetséges a lány. olyan szinten zseni, hogy még a rajzokat is ő csinálja. www.tamiasansa.eoldal.hu/
r4hu 2009.10.23. 18:05:22
mint mindig.
ergerberger 2009.10.23. 18:14:23
ratatüj - az édes vadállat 2009.10.24. 00:39:02
Szép estét. Ad Librum. Cimbora könyvét most adták ki nemrég. Csak 500 példányban, de nulla beszállóval. Fantasy.
De ha az nem, akkor meg lehet keresni a Szélesi Sanyiékat, feléjük is szokás a párhuzamos világok papírra vetése.
Asszem, Nemes Istvánék csak idétlenebb dolgokkal foglalkoznak, nem is tudom, miért jutott eszembe.
Hirtelen ennyi, majd írd meg a tapasztalataidat.
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.26. 17:15:58
azt hiszem, erre szokták benyögni a "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa" szöveget, és egy kis ráadást: mázlim van, hogy ateista vagyok, így tuti nem kerülök melléd...
borovi 2009.10.27. 22:15:14
Azért az Ad Librummal én erősen vigyáznék, mert érdekes kiadási konstrukcióik vannak: adlibrum.hu/Legfrissebb/Harom-kiadasi-mod-az-Ad-Librumnal.html
yuriclear 2009.10.28. 16:47:35
yuriclear 2009.10.28. 16:49:36
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.10.29. 02:02:33
GZolee 2009.10.29. 10:46:30
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.30. 12:46:09
rendben, vigyázunk. köszönöm a figyelmeztetést.
@ergerberger:
ha tudnád, hogy ezzel az egy beszólásoddal mit okoztál, akkor most szépen fognád magadat, levágnád a farkadat, kiszednéd a heréidet, betömnéd a saját szádba, és elvágnád a saját torkodat. ha bosszúálló lennék, akkor most azt mondanám, hogy remélem, hogy egyszer ugyanilyen helyzetben leszel, és ugyanezt a szembeköpést fogod megkapni a társadalomtól, amikor segítséget kérsz. de mivel nem vagyok bosszúálló, pedig most nagyon olyan hangulatban vagyok, csak annyit mondok, hogy nagyon remélem, hogy soha, sem te, sem a családod, sem a barátaid közül senkinek nem lesz szüksége ránk a életben. és azt hiszem, ezzel bizonyítottam, hogy a lehető legjobbakat kívánom még neked is. pedig ez most nagyon nagy erőfeszítésembe került.
otthonedes 2009.10.31. 23:35:53
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.01. 08:25:32
olvasgattam a többi hozzászólásodat máshol, és megnyugodtam, hogy igen, jól gondoltam már az elején is, a te véleményed nem számít.
de egy emberbaráti jó tanács:
szerintem téged valami olyan sérülés ért gyerekkorodban, amitől úgy megsérült az egód, hogy nem tudod mással támogatni, mint azzal, hogy másokat fikázol. ezért nagyon sajnállak, biztosan nagyon rossz érzés lehet.
a saját jól felfogott érdekedben tanácsolom, hogy menj el pszichológushoz, és kezeltesd magad, mert nem minden lefikázott lesz egy "nyomorék" down-kóros "gyökér" szülője, aki "szar" verseket ír, és már talán megszokta az ilyen bunkó, értetlen, empátia nélküli beszólásokat, és általában úgy áll hozzá, hogy inkább megpróbál toleranciára oktatni, vagy nem minden lefikázott lesz olyan, mint én, hogy először megnézi a többi hozzászólásodat, és elgondolkozik azon, hogy érdemes-e megfontolni a fikázást, mert az esetleg csak egy rosszul előadott konstruktív kritika, vagy tényleg nem érdemes vele foglalkozni, mert csak egy szerencsétlen bunkó, hanem lehet, hogy össze fogsz találkozni magadhoz hasonló súlyosan lelki sérült emberrel, aki ugyanúgy sérülést próbál kompenzálni, de tőled eltérően mondjuk nem az interneten ventilálja ki verbálisan a negatív érzelmeit, hanem mondjuk utánad nyomoz, megkeres, és úgy szétver, hogy kórházba kerülsz.
mert sajnos rajtad kívül még vannak sokan mások, akik sokkal súlyosabb esetek. és lehet, hogy pont velük találkozol össze. és akkor neked lesz nagyon szar, mert nem fogod érteni, hogy miért verték szarrá a pofád.
és ami most leírtam, az nem menőzés a pszichológiai tudásommal ,mert nem vagyok pszichológus, és pláne nem burkolt fikázódás, mert azt már feljebb kieresztettem magamból, hanem halál komolyan gondolom az egészet, és jót akarok neked. a hozzászólásaid stílusa, mondanivalója alapján igen súlyos problémákkal küzdesz, és ezeken lehet segíteni.

Az utolsó 100 komment: