Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Könyv

Úgy gondoltam kell ide egy külön fül, mert ha valakinek véleménye van a könyvről, az demokratikusan itt elmondhassa, meg ha neadjisten kikívánkozna belőle egy kérdés, itt tegye meg, még lehet válaszolok is rá. azt hátha folytatom a blogot is, és akkor ne keveredjen már a kettő. 

amúgy mivel két éve húzódott a dolog, így biztos, hogy jobban unom már az egészet, mint ti. kötelezettségből viszont faszomnak se volt kedve írni, úgyhogy mindig meg kellett várnom, hogy legyen kedvem, mert egy idő után bizony kurva unalmas dokumentálni az emberek faszságait. ki is ütközött rajtam az ideg, aztán ennek a legnagyobb kárát majdnem a népszámlálóbiztos csaj szenvedte meg, aki hatodszorra csöngetett be vasárnap reggel kilenckor, három órával azután, hogy az utolsó paraszttal is megértettem, hogy máskor előbb vegye be a bogyóit, mert hiába álldogál egyhelyben, már nem szól a zene, otthon viszont lehet már aggódnak érte a barlangban.

a népszámlálóbiztos asszony családját egyébként rossz idegállapotban keresztes ildikó tarthatta fogva egy szál tangában, különben magától biztos nem csöngetett volna be hozzám hatodjára, amikor már az első öt alkalommal se barátkoztunk össze különösebben.
ugyan hiába töltöttem ki neten, hogy már nem járok óvodába, nem vagyok bolgár bevándorló és egyen vagyok, és kaptam is erről visszaigazoló kódot, hasonló megszállottsággal hajtogatta, hogy a rendszer hibája miatt nincsenek meg az adataim.
 

pedig okosabb lett volna ha hagy engem is a faszba, a könyvben szereplőkhöz meg be sem csöngetnek, és akkor tán lett volna rá némi remény, hogy kiderüljön, hogy hazánkban kulturált, a társadalom szempontjából hasznos, becsületes emberek laknak.

Ulpius-ház,
2011.november 4.
272 oldal
2800,- Ft
MEGRENDELÉS


Címkék: magilla bekombinál

2011.11.07. 15:13 5 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr563361145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Shimu 2011.11.24. 12:53:28

Tibi, csak annyi, hogy még egyszer megköszönném a könyvet, illetve szerintem a vége mintha picit elkapkodott/elsietett lett volna kidolgozottság szempontjából ( magilla, és ogre vonalra gondoltam ... ).

Laszi 2012.01.18. 02:16:33

magamfajta kretének félistene vagy . nemtudom hogy keveredtem ide, de még akkor másik oldalon nyomtad, 1-2 bejegyzésed volt aztán költöztél ha jól emlékszem.. hát én meg azóta olvasgatok itt éjszakánként. a minőség változatlan. nyomjad keményen ! könyv meg beszerzés alatt !

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.02.02. 12:34:33

@Shimu: meglehet, meglehet, pedig igyekeztem, még egy egész könyvet is (másikat) elolvastam, de hiába, mert abban nem volt ogre, így magamnak kellett kitalálni

Szantai80 2012.09.21. 08:47:15

Üdv!

Olvastam a könyvet, pár nap alatt kipörgettem. Én is próbáltam már könyvet írni, így tudom, milyen macerás, ha nincs ihlet vagy sürgetve van az ember. Én is azt tapasztaltam, hogy a könyv végén lévő események fel vannak pörgetve. Pont az a rész, ami miatt az ember legyalulja szemmel az előtte lévő 250 oldalt. Viszont, mivel első könyv ez legyen a legnagyobb probléma és ennél csak jobb legyen a folytatás. Tartalmilag kurva jó! Utazás közben néztek a többiek, mi a frászt röhögök hangosan, miközben egy könyvet bújok. Várom a folytatást...! :)

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

  • Átutazoó: Tibi! Told a cuccot! (2017.06.01. 15:54) Burgonya
  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Jóóó!:)) (2016.08.13. 18:43) Trú sztori, bro
  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Jóóó!:)) (2016.08.13. 18:40) Erzsinek a baszáson jár az esze
  • sárospataki lány: Figyelj, Tibi, mostmár jó lenne abbahagyni a hallgatást, és írni poszt. (2016.07.20. 10:28) Burgonya
  • fákkje: Tibi mi a lóf@sz van veled??? Migránsnak néztek és kikúrtak a balkánra, vagy mi a tosz? :( (2016.03.03. 16:03) Burgonya
  • Utolsó 20

Ez van még