Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Té fanyalgó uraknak

Kommentbe megírtam, de hátha így jobban eljut az agyukig a siránkozóknak, hogy bebaszott a villám a kultúrájukba, aztán most sír itt a szájuk h mi a fasz ez:

"na bazmeg az értelmiségi fanyalgóknak mondanám h a svejk nevű könyvből idéznék most ide, amit talán még ők is olvastak:

"Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud. Dr. Guth szertartásmester úr másképpen beszél, mint Palivec vendéglős a “Kehely”-ben, és ez a regény nem akar szalon-nemesítő segédeszköz lenni, sem pedig illemkódex, amelyből ki-ki megtanulhatja, hogy milyen kifejezések használhatók a jó társaságban. Ez a könyv egy meghatározott korszak történelmi képe.

Ha esetleg valamilyen erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogyan elhangzott. A körülírást vagy a kipontozást a legostobább képmutatásnak tartom. Ilyen szavakat még a parlamentekben is használnak.

Helyesen mondotta valaki, hogy a jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.

Évekkel ezelőtt olvastam egy novella kritikáját, amely felháborodottan megrótta a szerzőt, amiért ilyeneket írt: “Kifújta és megtörölte orrát.” Állítólag megsértette ezzel mindazt, ami esztétikus, ami magasztos, amit a nemzet az irodalomtól vár.

Ez csak egy kis példa arra, hogy milyen nagy az isten állatkertje
."

nah ez a véleményem, kb. amit az öreg nálam jobban megmondott."

Címkék: blog

2008.12.17. 12:47 25 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr72827867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jonas-R 2008.12.17. 12:54:37

Jo, ha valaki venne a faradtsagot és elolvasna a blog leírását a jobb oldalon, akkor azért talán árnyalódna a kép.

Mellesleg partinagylajos utanerzes. de elvezheto :)

Keen25 2008.12.17. 12:58:24

Erre csak E!-sen annyit tudok mondani, hogy Jolesz Tibi. Nyomjad csak. Orom olvasni a soraidat. Latni, h nem csak nekem van Vilagkepem. (kicsit Fable-sre veve a figurat)
Toljad Tibikem, Toljad.

dbunny 2008.12.17. 13:08:58

szuper a blogod tibor, folytasd csak! eddig én tuti törzsolvasód leszek!

értelmezési problémás és stilisztikarecskázó illemtanbuzi fogytékosok véleménye miatt azért ne tördeld egész nap gondterhelten a kezeidet!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.17. 13:13:32

nyuszika hozzám beszélsz? mert cuki vagy, de kár aggódnod, én most amiatt túrázom inkább az agyam, hogy rácsöppent ez a kurva taco szósz a fullos bőrös ülésemre, aztán ha nem jön ki, bazmeg behajtok vele a mekibe és áttalicskázok az összes herenyalón.

s.dali 2008.12.17. 13:29:51

A válasszal egyetértek, a kurválkodásnál is szembeötlőbb az álszentség abszurdisztánban...

preem palver 2008.12.17. 13:58:16

Nabazz, ez derék! Emlékszem, mekkora volt a hörr, amikor Spíró Csirkefejét bemutatták, micoda sztílus, micoda sztílus, katasztrófa, apokalipszisz, kultúra vége.

Látom, ide is behajlott néhány harmatos viráglelkű tolldefender majom, és nem bírta ki, hogy pár halvány szirmot el ne hullasson. Valamelyik nyelvtani nácinak innen üzenném, hogy tanuljon meg csehül, és nézze meg, hogy Capeknél hogyan beszélnek a kocsmában a legionáriusok.

Kenjed, Tibor, ez így kerek, ahogy van!

gyuróspityu 2008.12.17. 14:10:04

preem palver:
spanom vagy nekem! Ma ingyér beengedlek a malomba és ihatsz a számlámra egy sört a pultosjanikánál. aki spírót olvas nem lehet akkora péniszbráner...

Tréning Atya 2008.12.17. 14:13:44

Kenjed Tibi, iszom a soraidat. A stílusod életszerű, élvezetes. Nem kell álszenteskedni, pontosan ilyen tetves világban élünk.

Bernard Black 2008.12.17. 14:27:18

figyu Tibi, en nem tartom magam egy betokosodott kultúrsznobnak, de ez azért kicsit sok. Mármint, ha kissé szellemesebb lenne, akkor még el is menne, de elolvastam 2 postot, és már a faxom tele lett a geci, kurva, picsa meg mittomen milyen szavakkal. Amit még végképp nem értek, h az index ezen mit eszik. Gratulálok a sok rajongóhoz, akik izgulnak minden szóra, amelynek nemi szervhez köze van. Ne, érts félre, az ilyen szavak a magyar nyelv szerves részét képezik, és a magyarban gyönyörűen lehet káromkodni. Sokat lendíthet a szövegen egy szaftos szó, vagy kifejezés, de ha minden harmadik szó ilyen, akkor már elveszíti az "értékét". Folytasd, ha tetszik, ha humorod is lesz, talán még vissza is nézek talán.

preem palver 2008.12.17. 14:43:05

gyuróspityu:

légvonalban még hónapokig kurva nagy messzeségben leszek, de köszönöm, ha visszaköltöztem, élek vele!

Mi már akkor kiszagoljuk egymást, ha a másik belép a naprendszerbe. A többieknek meg ott a pöttyöskönyv.

Blokkolnám 2008.12.17. 14:43:15

Kurvajól tolod Tibi!
Kedvenc taxisom lettél :)
Mától a kedvencek közt vagy! Minden nap a blogoddal kezdek, úgyhogy pötyögj bátran!
Na csocsi!

dbunny 2008.12.17. 15:17:10

tibor, azért buziba ne mennnyé' el, mert az nemáll jól, oszt fujhatod rózsaszínra az audit. nem vagyok túl cuki amúgy, ne tévesszen meg a nikknév!

bélus, rögtön beszarok ha esetleg nem nézel vissza basszájba! hú, mileszakkor?

ez egy blog. azt ír bele amit akar, nem hinném, hogy közönségigény kielégítése a cél, se azt hogy stilisztikai kívánságműsor!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.17. 15:25:57

jól van bunny na, nem vagyok kiváncsi senki korpására nyugi.

de pedig felkeltem reggel kómásan és a tükör előtt arra gondoltam, hogy hú geci de jó lenne valami amit a béla is örömmel olvasna. most h ez nem jött össze, bizisten gecire csalódott vagyok. most is írtam két gecit is, úgyhogy félek ezt sem fogja elolvasni.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.12.17. 15:27:14

béla bá, hát hogy írja máshogy, ha egyszer leszarták a legyek? "leszarták a legyek" és kész. ha meg humorosat akarsz, menj el a mikroszkóp színpadra

szasza1 2008.12.17. 15:37:04


Karaj, Tibi! Figyejj már a Szalai Jani má nem melózik ott?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.17. 15:43:40

nem tudok róla, állítólag kiszállt és vmi focista gyereket menedzselt, akit eladott kirgizisztánba, azt most abból héderel egy pár hónapja.

DanteDead 2008.12.17. 15:47:19

creativetattoosdesign.blogspot.com/2008_10_01_archive.html

A Sexy Tribal Tatto Pierced in A Back

Pedig reménykedtem :)

szasza1 2008.12.17. 15:51:42


Na mindegy majd akkor beugrok valamelyik nap,mer lóg még a fényezéses lóvéval.

Bernard Black 2008.12.17. 15:53:24

tőlem annyi gecit írsz amennyit akarsz. Én csak az indexet nem értem, hogy izgul erre a "gecire"...

Reisz Manfréd 2008.12.19. 15:21:17

Tibi, ne hallgass a sok nyavalygó puhapöcsre. Akkora király vagy, hogy még a Ferenc Jóska is hajbókolna előtted, ha nem ásták volna már el.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.19. 15:23:10

pedig az egy nagy kretén volt.

Dömper Ármánd 2008.12.19. 15:25:19

beelabaa, te is csak egy internetes díszfasz vagy, aki minden szart agyatlanul elolvas, amit a zindex elé dob. De az nem is elég, hogy elolvasod, még hozzá is szólsz, hogy ez milyen szar, ráadásul teszed ezt, esetünkben kétszer is. Nem érzed, ahogy seggé kezd változni a szád?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.01. 12:22:59

Ja, a háromoldalas naplemente-leírásokat kedvelő fanyalgók nem veszik tudomásul, hogy az úgynevezett "ponyva" is irodalom. (pl. Fable) Mert szerintem ez a blog bizony irodalmi kategória. :)
Ilyen szereplőkről ilyen sztorikat modoros stílusban írni egyszerűen hiteltelen lenne.

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még