Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az etnikumok

Érzem most oda kell figyelnem, mer a végén idejönnek az emberi jogi bíróságról a nagytudásúak és ráteszik a blogra a lakatot, pedig hát most események vannak. Aztat nem árt tudni, hogy mind a taxisok mind a portások körében erős a hagyományőrző szenvedély. Van a Vendel, na neki komplett szkíta övtáska kollekciója van, nyakában pedig egy szinte életnagyságú szűzmária-medál pompázik, és áhitasos buzgalommal olvas náci kiadványokat, kedvence a Farizeusok Isten országában, azt bazmeg ha nem olvasta negyvenszer akkor egyszer sem, úgy idézi fejből mint más a Keresztapát. A bibliát is gyakran forgatja, de csak az ószövetséget, azt mondja az újszövetség nem tetszik neki. Akkor erős egy nép, ha van benne küzdőszellem, mondogatja. Na hát benne például lakozik egykevés, csak azér mesélem mindezt, mert ő is gárdista volt, aztán most nagyon csalódott hogy betiltották őket a faszba, nem is nagyon hisz már a demokráciában, csak Rákosiban. A kommancsoknál mondjuk csak a zsidókat a cigányokat meg a négereket rühelli jobban, a többit meg kb ugyanúgy de hát tévedni emberi, szokták mondani, aztán olyat meg nem is nagyon ismer, aki el tudná magyarázni neki h rákosi nem gestapos volt, bár mondjuk felesleges is lenne, mer úgysem hinné el. Úgyhogy én is ráhagyom a faszba, aztan vegülis a cigányoknak is mindegy, hogy miközben csákányozza őket a viperájával jól ismeri-e a történelmet vagy sem. Ugyanis Vendel szerint most a legégetőbb kérdés a cigánykérdés, ezt szeretné most úton útfélen rendezni. Tibikém, a buzikat már megoldottuk, most a cigányokon a sor. Mondtam neki jól van, amennyit a romák taxiznak, hát nem lesz nagy kiesés.

Ezt a megoldás kérdést egyébként például a Simorcsik Karcsi egészen másképp látta. olyan liberális volt az ürge, hogy az egyik fiát zsidónak nevelte a másikat meg buzinak. Na neki ellopták a romák egyszer a mobilját. aztán még háromszor, aztán mikor már kezdett volna előítéletes lenni, megijedt azt gyorsan hogy eladta mindenét aztán vett nógrád megyében vmi baszom településen egy polgármesteri helyet és fejébe vette hogy ő majd segít a romákon. vett egy rakás takarmányt meg kismalacokat, aztán adott belőle minden családnak kettőt h nevelgessék őket. Na hát ezek a dzsipók persze másnapra megették a kismalacokat, de még a takarmányt is. Próbálkozott még sok mindennel, de azt is vagy megették vagy eltüzelték. aztán elvett még vmi ritka rusnya gádzsit, akkor annak a családja meg később megkéselte, úgyhogy végül tele lett a fasza és behívta a gárdát azok meg tévedésből felgyújtották a házát, mert bevetés közben csak azt látták hogy csúnya fogatlan cigányasszony áll az ablakban, a házon meg nem volt felirat, hogy a polgármesteré. aztán azon gondolkodtam, hogy  tulajdonképpen végül mindenki rábaszott, úgyhogy kár volt ez a nagy erőlködés.

én az arany középnek vagyok a híve, nem dobálom érted őket téglával, de ha valamelyik köcsögösködik vagy a mobilomra ácsingózik azt pofánbaszom. meg arra mondjuk ti is rábasznátok ha elvinné az okostelómat, mert akkor mi a faszt olvasnátok.

A stílus kérdést meg akkor asszem megvitattuk és rendben vagyunk.

Címkék: romák magyarok vendel

2008.12.18. 11:39 31 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr97829593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.12.18. 11:53:31

Elfáradtál, Tibikém? Mintha már nem a régi intenzitással lobogna az a tűz.

szasza1 2008.12.18. 12:34:23


Azt jól belelépne a ingoványba, ha lobogna... meg néha kellenek a nyugis pillanatok amikor a férfiember számot vet a fontos dolgokról.

Bell & Sebastian 2008.12.18. 13:33:55

A kasztrendszert magukkal hozták. Mi most a páriákról beszélünk?
(Putris-cigány) Fehér ember véleménye: szélnek ereszteni! De kedves rádió hallgatók, most kérdezzük meg őket, hátha meggyőznek az ellenkezőjéről... Mit tornáztassam az agyamat, nincsenek kihalófélben, nem védett faj, élőhelyük nem izolálható, a gazdatestről csak akkor válnak le, ha egy bővérűbbet találnak. Hopp! Egy érv (pro) eszembe jutott. Szavazati joguk van. Kontra: elvenni! Nem működik. Akkor elektori rendszert! Az sem jó... (Obama) Közmunkát, állami megrendeléseket, hitelt nekik... Nem jó, próbáltuk. Cyklon B von BASF? Megvan még a recept, Blondie kutya már reinkarnálódott...

bekbórd! 2008.12.18. 14:09:03

Szerintem az elején még ott ült a Marika néni is a Tibi mellett.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.18. 14:29:22

csak hatott rá, úgy mondják bekkbórd. de sokat okoskodol beleültetem az öledbe aztán megpörgetem.

JeremiásÁkos 2008.12.18. 15:22:24

Legszebb nap lenne, ha a fekete csőcselék és a gárda csőcselék kiírtaná egymást a faszba. Szebb lenne Magyarország, megszabadulna a két semmittevő nagypofájú fajzattól.

dzsedi 2008.12.18. 16:03:29

˝Na hát ezek a dzsipók persze másnapra megették a kismalacokat, de még a takarmányt is.˝

ez nagyon kemény, felröhögtem az irodában rendesen.
Tibor kérem folytassa.

Comment_Elek 2008.12.18. 16:45:04

Tibor kérem.

Mit csináljon a magamfajta 60kg-s prolipatkány, ha viszik a suttyók a mobilját?:) Szaladjon gazdagon, mert még kaphat is? :)

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.18. 18:30:58

adja oda szépen és kérjen újat a jézuskától. aztán tápoljon kicsit.

Comment_Elek 2008.12.19. 00:04:26

Szép válasz;)

Holnapra is találj ki valamit a droszton... Bár az élet majd úgyis adja.

Így tovább!!

riddick 2008.12.19. 00:07:12

Cigók, emósok, buzik, gárdisták....Eresszük egymásnak őket:D Láttatok már emós buzi cigányt aki gárdistának állt?:D Félretéve a hülyeséget, minap egy blogban olvastam, hogy egy cigó azt írta, hogy nemsokára már ők lesznek többen (kapott is érte,csak az a baj, hogy szóban...). Ha jól emlékszem valami olyasmiről volt szó, hogy a segélyből ezek hány gyereket tartanak el. Az a szomorú, hogy a blogban említett mondat lassan tényleg igazsággá válik és mi leszünk a kisebbség....Én nem tartom magam szélsőségesnek, de az biztos, hogy ezt a segélyrendszert kissé átgondolnám.

szasza1 2008.12.19. 10:48:16


Az szerintem ide már édeskevés és senki nem mer lépni semmit és nem is fog lépni semmit (max akkor fog kamillázni mindenki, amikor már túl késő lesz és dúl a fajháború és tele leszünk fekete meg fehér szárnyas fajvadászokkal). Ezt már kultúráltan nem lehet megoldani bazzer, ezér nem is oldják meg. Sajnos.

Dezsőjóska 2008.12.19. 12:15:05

Szegény Tibor úgy megszeppent a stílusát fikázóktól, hogy megjelentek a mondateleji nagybetűk. Ne hagyd magad!
A poszt ül, olyan mint egy csendélet, keveset beszél, de sokat mond.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.19. 12:20:46

bazeg jóska beállították nekem a telón az auto-capitilizaciós gombot onra, már nem tudtam mi a fasz van, az ideg rángatott. azt mondták jót akartak, már megint ez a jóakarás, erről pofáztam itt is.

sertésmájkrém 2008.12.19. 13:39:01

Már túl késő kedves barátaim, áltassátok csak magatokat. Borsodban pl már 10 éve is túl késő volt. Tényleg akkor fogtok megdöbbenni majd mikor titeket is megcsap az erjedés szaga, amíg nem érzitek testközelből, azt hiszitek hogy vmi filmet néztek kívülállóként.

Az újszülöttek 25%-a cigány volt ebben az évben. Magyarország lakossága nem fogy, csak az öszetétele változik.
Rohamosan.

Klesk 2008.12.19. 13:47:49

Azért kár, hogy feloszlatták a gárdát, mert természetes ellenség híján az indo-hungaroid félmajmok nagyon elszaporodtak az országban.

mr gumby 2008.12.19. 13:48:23

a szemellenzőség, a fejek homokba dugdosása, valamint a képmutatásnak egy igen érzékeny eredménye lesz ez. diszkrimináció, ombudsman! volt az a vajda, talán pont indexes videón beszélt kellős nyiltsággal, gondolom ti is láttátok. ott is megállapították páran hogy jól beszélt, meg így kéne...nah, pár száz komment meg helyeslés, a szarkenegetés meg majd folyik tovább.

vagy: tegnap azt hiszem házon kívülben polgármester asszony visszatartott a segélyekből legalább gyógyszerre vagy kajára. államtitkár asszony meg egyből h jogellenes meg lófasz! persze jogrend van, érvényesüljön, csak nem ártana néha borítani a status quot és végiggondolni hogy mi az ami jó és megtartani és mi a szar és jobbat keresni. azt mondta a végén államtitk asszony, hogy majd hosszútávon az úniós pénzek és befektetések...hosszútávon basszameg, mikor ezeknek az a gondja hogy másnap már nem tudnak venni egy kiló kenyeret. mindegy hosszú..

szasza1 2008.12.19. 14:04:04


Osztogatom ma a pontokat, itt is van egy.

decoati 2008.12.19. 17:20:29

"...mert ő is gárdista volt, aztán most nagyon csalódott hogy betiltották őket a faszba, nem is nagyon hisz már a demokráciában"
öcsém, ez zseniális

teotwawki 2008.12.19. 21:00:23

tibi, bazeg kibaszott jol tolod, a regi szep matula.hu-s idokre emlkesztecc

meg csak harom napja olvaslak, de mar gyereket akatok toled

a stilus meg hejesiras fikazo kis csicskakat meg kuld csak hozzam, majd en lefejelem a szajbabaszott kocsogoket

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.20. 02:27:47

rendes vagy, de elég leszek én is rájuk ha majd előbujnak a földből.

amúgy élőben vagyok bazmeg helyről, olyan van itt h bazmeg ilyen már nincs is geci. kűzdök a selejttel bazmeg de ezek erősítést hívtak magukra.

Yossarian 2008.12.20. 08:08:24

Az óriási probléma ebben a témakörben az, hogyha az ország vezetői nem dolgoznak ki valamilyen megoldást a problémára MOST, akkor késő lesz. 15 év múlva már nem fogjuk tudni megoldani, hiába akarjuk majd.

Megkockáztatom: még az is lehet, hogy már most is késő...

Mária 2008.12.20. 11:50:16

Gádzsit vett el? Nem romnit?

Uramatyám, már a gádzsik családja is késelget?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.20. 12:31:29

A késszúróvágóeszköz kérdésnél a bejáratnál diszkrimináció mentesen szoktak néha elbizonytalanodni a trógerek. Mindenki egy kibaszott hentes.

Tibox 2008.12.21. 16:04:26

Én nagyon fiatal vagyok és tényleg nem értem, hogy miért, mi alapján, vagy egyáltalán miért kapnak segélyt ien népek? A 80 éves nyugdíjas magyar néni meg fagyjon meg a kis lakásában éhen... A házon kívült én is néztem, minden tiszteletem a polgármestercsajé. Én nekem nem lenne lelkierőm ezekkel foglalkozni. Lehet erősen hangzik, de én azt mondom azoknak a segély pénzeknek lenne helye máshol is. Először tegyük rendbe az országot valamennyire, aztán lehet foglalkozni az etnikumokkal,addig meg éljenek ahogy tudnak meg ne csináljanak 15 gyereket.

mr gumby 2008.12.21. 22:12:49

igen, az már érdekes lenne h ne kapjanak segélyt, mert az éljenek meg úgy ahogy tudnak (segély nélkül) nem úgy nézne ki, hogy na jo akkor elkezdenek vállalkozni, esetleg akkor mégis meloba fognanak, hanem méginkább elvennék mondjuk a te dolgaid. meg a masoket, sokkal inkabb most, elveszne a meg maradek kontroll is, mert hat akkor mar ugye a fennmaradasuk lenne a tét. aztan akkor megint jol meggondolna mindenki a segely dolgot, immaron azt kovetelve h adjon nekik az allam, mer mi az hogy toluk lopnak el mindent, miért nem gondoskodik róluk az állam.

AndrisP 2009.01.13. 10:42:13

Én már csak a földmunkagépekben hiszek, dózer meg markoló.

Xezs 2009.04.15. 19:27:56

Cigányos írás, és csak ennyi komment? Több szokott lenni ilyenkor :)

muerte1980 2010.01.13. 01:43:27

Itt semmi nem fog történni mert akik tehetnénk valamit azok a bodzatermesztőket védik. A magyar ember meg már nagyobb birka mint volt valaha.
Az országon a komplett lakosság csere tudna sokat segíteni.
Elbutult es punnyadt önző piti magyarko és a tücskök országa vagyunk. Magyarország barbárország....

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még