Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Érzékenyebb lelkű olvasók kedvéért

Na, rámhozták itt a szívbajt egyesek akik Kazinczy faszáról szítták magukba az anyanyelvet, úgyhogy csak az ő kedvükért megkértem régi ofőmet, Marika nénit, hogy írja már át a bejegyzésemet, rendesen ahogy illik, hogy lenyugodjon mindenki, mer nem akarom h a betűim miatt bárkinek is berobbanjon a búrája.

 
Emlékszem megfáradtam a sok munkában, mert aznap különösen sok nehéz felfogású emberrel hozott össze a Sors. Egyetlen vágy lobogott szemeim előtt: lemenni a Horizontba, és inni egy finom frissítő sört. A napi hajtás mázsás teherként nyomta megfáradt derekam, és oly jó volt végre felülni hőn szeretett, alkoholtól ragadós pultomhoz. Szecska bácsi, az öreg kocsmáros már elém is rakta itókámat, és a napom felől érdeklődött. Ekkor azonban nagy sebbel-lobbal betoppant Zoltán, aki különböző narkotikumok kereskedéséből élt. Tibor! - szólított meg. Nagyon gyorsan kérném segítséged, az ügy nem tűr halasztást! Bedobtam abba a fránya nyerőautomatába az összes eladásból származó pénzt, és most enyhén aggódom a következmények miatt. Este kéne elszámolnom főnökömmel, a Valló Karcsival, és ismered milyen türelmetlen és hirtelen ember, a végén még elhaláloztatna régi és megbízható munkavállalója, Szergej Juszitics keze által! Nofene! Kiáltottam fel.
 
Hiszen, mekkora csárdás egy hatökör (itt volt egy szó, amit nem értettem teljesen - M) vagy te Zoltán! Ilyet nem szabad tenni! Ráadásul éppen most, mikor kimerült vagyok, és nyugalomra vágyok, teringettét! De Zoltán még folytatta: idehallgass drága Tiborom, ez még nem minden, ne tudd meg te azt, van még más is… Karcsinak szeretett barátnőjét, a kis Jennifert is megrontottam, már amennyire ilyenről beszélhetünk. Nem akartam volna én, de hát kérte hogy vigyem el venni új napszemüveget, mert vakítja a hó így télen, aztán a kocsiban keze illetlen területekre vándorolt, és előtört belőlem a vágy. Még ellenkeztem volna, de szájával ingerelni kezdte férfiasságomat, és ez teljesen megtört. A rabjává tett arra a három percre, ott a Rottenbiller és a Damjanich utca sarkán!
 
Te tényleg vágyod a halált! - fakadtam ki neheztelőleg, hallva Zoltán meggondolatlanságát. Segítsen rajtad a túró! Te tökkelütött pojáca! Bár közösülnél egy lóval (ezt nem tudtam másképp – M.)! Zoltán ugyanakkor emlékeztetett egy korábbi esetre, mikor az ő szíves közreműködésével sikerült elintézni egy túlkapásos ügyemet, amikor a kiszolgálásra hangos és udvariatlan megjegyzéseket tevő vendéget öklömmel az állán érintettem. Néhányszor. Kénytelen voltam belátni, hogy úgy illik, ha most visszaadom neki korábbi szívességét, úgyhogy kelletlenül, de ígéretet tettem rá hogy segítek neki. Enyhe fizikai ráhatással Jenniferkének nyomatékosítottam, hogy ha már bajba sodorta szegény barátom, akkor jobban teszi, ha ő is segít, és egy délutánra bocsássa szépen áruba szerelmét az Üllői úton. Azután pedig jobb, ha hallgat Zoltánhoz fűződő románcáról, mert kénytelenek lennénk elmesélni Karcsijának, hogy délutánonként mivel üti el az idejét azon a forgalmas kivezető úton.  
 
Közben Zoltánnal egy közeli iskolához siettünk, ahol épp véget ért a tanítás. Itt szintén kihasználva testi fölényemet meggyőztünk pár lelkes és érdeklődő fiatalt, hogy Zoltán megmaradt árujából maguk és ismerőseik részére vásároljanak a náluk lévő készpénz erejéig. Még volt egy kis időnk estéig, és Jennifer amúgy is még épp nagyban segített valahol, úgyhogy végre ihattam egy sört. Zoltánt pedig megkértem, hogy rontsa már máshol a levegőt, és most már ne herdálja el a pénzt, mert (ezt a szót sem ismertem – M.) megbúbolom.
 
( Drága Tibikém megírtam, ahogy kérted, mert tudod hogy mennyire szeretlek. De az a véleményem, hogy ez így nagyon életszerűtlen, magyarázd el szerintem szépen a kedves olvasóidnak is. A férjem is ezt gondolja, pedig 46 évig tanított hittant. Néha ő is le szokott járni a Makkhetesbe, és azt mondja ott még tudnak néha cifrábbakat is. Csók - M. ) 

Címkék: blog

2008.12.18. 09:35 34 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr84829332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.12.18. 10:01:56

minden tiszteletem Marika nénié, és köszönöm a fáradozását, de szerintem hitelesebb volt Tibi eredeti szövege. csak hogy ne legyen mindenki elégedett...

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.12.18. 10:03:24

ja, a végére még nem is értem el...

lessknownJFK 2008.12.18. 10:06:02

46 év hittan után a Makkhetes nem okozhat a közepesnél nagyobb meglepetést...

dr. Wilbur Swain 2008.12.18. 10:39:08

hát ez nagyon durva volt :D hülye olvasók, megérte-e nyavajogni?! :D

Fekete Pákó 2008.12.18. 11:08:53

kemény az új stílus is, de jobb volt a régi!

autósmotoros 2008.12.18. 11:17:02

Már már irodalmi... :) Kicsit Rejtősre sikerült, mondhatni kiadásra érett, bár az is tény, hogy ezen nem sikerült könnyesre röhögnöm magam, mint az előző postokon (még ha amúgy sok röhögnivaló nem is volt a témán).

Hűséges olvasód maradok, ne hagyd abba! :)

Ki foglalta el a Vidor nevet? 2008.12.18. 11:22:21

Óóóó hogy bassza meg az a sok fasz aki nem engedi a Tibit kibontakozni! Marika nénit megcsókoltatom!

Én azért keresem ezt a blogot hogy Tibit olvashassam és nem azért amit a blogolvasó mindenbebeleszólokmertnekemtehetségemvanhozzá emberek kívánságát szeretném látni! Csináljatok saját blogot azt ott úgy írsz ahogy akarsz olyan stílusban és olyan stílussal amilyennel szeretnél!

acarc 2008.12.18. 12:16:12

azért a kevésbé érzékeny lelkületűek elolvashatnák az eredetit is? :)

engem érdekelne. :)

actionthenco · http://actionthenco.tumblr.com 2008.12.18. 12:52:09

jól van tibi, megetettelek a google readerrel.....

akarki99 2008.12.18. 12:57:03

De most Tibi is vendéglátózott valaha, hogy a kiszolgálásra panaszkodó taplót jogosan megfegyelmezte, vagy ezt Rudi írta? Ne haragudjatok rám, de nekem még a "Szomszédok" is gyakran magas volt anno a sok szereplő miatt, elkeveredtem... Kétségbeesve várom a választ!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.18. 13:06:42

már nincs hirons bazeg, mert a marikának az a redvás penetráns férje mikor hazaszottyogot a makkosból pornót kezdett nézni és ahogy állva csiszolt a monitor előtt, egy nagyobb rántásnál elvesztette az egyensúlyát és befeküdt a gépre. még az áram is megbaszta, mert a zsebében meg volt egy üveg körte ami kifolyt a tápra. marika azt mondta nincs semmi baja, csak a gép halt meg sajnos.

én nem vendéglázóztam én csak a fogyasztási oldalon vagyok érdekelt.

Bernard Black 2008.12.18. 13:33:21

Jólvan Tibor, gratulálok, gyönyörűen megetettél itt mindenkit (beleértve engem...). Engem meggyőztél (igaz tudom, hogy ez neked tökmindegy), rajongód még nem vagyok, de nem fogok itt már stílusról pofázni... Éljen az igazság, (még ha néha kicsit durva is...)

doc holiday 2008.12.18. 14:03:17

szervusz tibikém törzsrajongó lettem néhány napra baszod pedig rühellek kommentelni. kár hogy ez a picsogós érzékeny lelkű olvasóknak szóló írás felkerült.
most nem vágom ezzel gyakorlatilag megmagyarázod ezt az alpári stílust és árnyaltan bár, de megfeded magad, h hát gyerekek ilyen a világ, én csak leírom... vagy most elküldöd őket az anyjukba? sztem mindegyik felesleges, szal ettől lett gáz - ez is csakúgy mint a többi ilyen blog. főleg mióta értelmes hozzáászólás nem érkezett, csak vagy fikáznak vagy istenítenek... ebből nem épülünk...
aki lehúzza ezeket a dumákat az alapból elismeri h róla szól, tehát fasszopó köcsög, de azért ti többiek szerintem ne is nagyon bíztassátok tibit, látja ő az útját és küldetését frankón. kell ilyen is nagyon, de azért el ne kezdjen szaporodni, ugye?
rontok még a helyzetemen kicsit gyerekek, képzeljétek én is egy olyan kaszthoz tartozom, mint egyetemista, amit ezen a blogon sűrűn megvetnek... biztos vannak olyan törmelékek köztünk, akik erre okot adnak. de tibikém, ha megvetsz is, azért én büszke vok magamra, még ha ezért az egész taxis-portás társadalom kitartó gecizését magamra is kell vennem. viszont errefelé meg az törvény, hogy a portások és a taxisok azok aztán baszottul tudnak MINDENT, különösen az összefüggéseket láttatni, ha vmit nem, annak is az a kis tetű az oka, aki megkérdezi. amikor a postokból összeállt a kép, h te mindkettő vagy, alig hittem el hallod... sokat fogunk még mi itt beszélgetni.
nem csatlakozom a kazinczy-fan finnyáskodó táborhoz, persze a másikhoz sem, hogy toljad neki, majd jön ami jön. ugyanolyan mosolyt csal az arcomra reggelente, mint mikor a kollégiumi portásokhoz beültem esténként "tanulni" kicsit a világról, vagy mikor láttam ahogy agyvérzésig hergeli magát a taxis, mert épp alanya lettem egy hasonló gondolatmenetének azzal h épp hozzá szálltam be.
na de h vmi értelmeset is lőjjek. a diplomások témában egy kérdés bemelegítésnek.
tibikém, szted az orvosok, tanárok, ügyvédek, vagy akár a fodrászok, banki ügyintézők, buszsofőrök nap mint nap nem találkoznak legalább annyi hülye emberrel mint te? de miért van az, hogy csak egy élőlénycsoport ül le az anyjukba küldve megfullasztani őket portásgeciben?

akarki99 2008.12.18. 14:09:19

doc holiday! Tibikém nem portás (főleg nem kollégiumi), hanem portázik... nyesett nagy a különbség feladatkörben, tiszteletpontban meg pláne.

K3NZO 2008.12.18. 14:20:51

Tibi vazz mi ez??? Azt hittem teszel magasról mások véleményére de főleg nyafogására. Csak nem félrevezetted a népet és titokban hittant tanítasz valamilyen általános iskolában?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.18. 14:25:52

fű öcsém még szerencse h nem komálsz kommentelni mert teleírtad volna a netet. így is bazmeg husz percig görgettem mire eljutottam a portásgeciig.

a bejegyzésről annyit apukám h fontolgattam h kell e nem e kell, de csak kitosztam, semmi más oka nem volt mint a szemléltetés, vágod? van aki ebből ért csak, írhatsz róla neki könyvet, de vagy leszarja vagy a betüket nem ismeri. és akkor már itten a te kérdésed máris az egyetemistákról. namostan ha elolvassátok az önéletrajzom, jómagam is tanulok mert gondoltam bajom nem lehet belőle. ezzel csak az a bajom mint sok más kapcsán: sokan csak mer nagyobb a csöcsük, több a diplomájuk, nagyobb a kocsijuk kurva mindegy erre vagy arra rajoznak. tök mindegy milyük van, keresni fogják h mi a szar az amire tolhassák az arcuk.

szeintem ha van valakinek diplomája vagy sokan meg akarjak baszni, az örüljön neki, de a sok kibaszott frusztrációját ne akarja ezekkel takargatni. én csak békében akarnék élni, de vagy lehányják a műszerfalat, vagy erősködnek a dizsiben és kugliznak egymassal aztán meg elbaszódik az agyam egyszer és elások mindenkit a gecibe aztán majd lesz csodálkozás.

az utolsó kérdéseden meg még gondolkodom, de most címet kaptam.

doc holiday 2008.12.18. 15:13:41

akarki99 nyelném én az infót ha számba tennéd.
egyik sem voltam (még:D) uhogy tényleg nem vágom h köze nincs a kettőnek egymáshoz. a 'nyesett' jelzőből átjött nem csupán árnyalatnyi a különbség.
gondolom megvan itt is a ranglétra a kollégiumi-, tüzép-, kutyamenhelyi vagy hivatali portás fokozatokban, illetve lehet a portázik az eleve kurvára vmi egészen mást jelent, mint h fülke, kulcsok, fekete dzseki...nem vágom, na
de te, aki tibinél is előbb ugrottál majd jól elmondod ha megkérlek ilyen szépen, hogy légyszíves.

doc holiday 2008.12.18. 15:24:28

bratyó kezdjük ott hogy a dizsibe csak söpredék jár, mindegy diplomás vagy általános iskolát végzett-e, szal ez a vélemény -ha nem is azzal az indokkal amit írtál- de egyezik.

az életrajzot meg nem olvastam sorry, gondoltam a dumád többet mond úgyis.
tartalom viszont nem jött át több, uhogy asszem megvárom a választ

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.18. 15:46:17

a válaszra itt vagytok ti ötletelni.

Yossarian 2008.12.18. 20:53:19

Doc!

Aki "portázik" az más néven a kidobó. Nem portás, az tuti.

akarki99 2008.12.18. 21:00:01

Egy bombázást Avignon felett:)

u.i.: hát végre tudom hogy ki csapott le előbb erre a névre...

Yossarian 2008.12.18. 21:05:38

Köszi! Vagy inkább Bologna felett?
Jöhet mindkettő!

Szevasz haver! :)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.20. 04:11:59

Vajon Marika néni milyen szavakat nem értett?
Amúgy te is a Horizontba jársz, Tibi? :D

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.20. 09:26:33

járok oda is.

hogy milyeneket? hát nem az asztalt, nem a széket édesapám.

Twodotzero · http://webkettopontnulla.blog.hu/ 2008.12.20. 13:27:24

Tibor,


A Horizonttal lebuktál. De szép szakmai gyakorlat :)

gy.k. A blog gyakorlópályája - a szlengblog - sűrűn emlegetetett szórakozóhelye.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.20. 15:08:50

apukam attol meg h lattam a dallast nem en vagyok a jockey ewing

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.24. 10:25:47

Ezúton is felhívom a figyelmet, hogy Gyulabá hazaért Komeszt megyébe, és pénteken a Horizontba mennek a fiával, Misivel meg a Kálmánnal. Nem vizet fognak inni, az biztos.

Amúgy bocs a reklámért, Tibi! :) A blogodat továbbra is olvasom. :D

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.24. 13:29:24

józsikám tőlem aztán azt csinálsz itt ami jól esik, szabad ország apukám.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2008.12.24. 14:14:27

@izomtibor: Gondoltam, letisztázom előre. Nem kell, hogy megkeressetek az Ogréval, különösen ma nem jó. :D
Kérjük az újabb posztokat! Mit csinál Tibi karácsonykor?

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.24. 14:33:51

hát most rövidesen rövidrezárja a vitát, hogy a kszott gömböknek lógniuk kell-e (igen), vagy oda kell kötözni őket a fa ágához, mint egy kszott sonkát (nem)

Alf (törölt) 2008.12.26. 19:19:34

amúgy a valló karcsi az egy valós személy, és a pesti vendéglátóiparban nyomul, nem is mindig a kicsiben. úgyhogy majdnem fejénbasztad a szeget.

XD

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még