Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Boldog karácsonyt

Na hát akkor ugye boldog karácsonyt emberek, megint lehet szeretni egymást egy picit, van rá három nap, ügyesen használjátok ki. én csak annyit tennék az egészhez hozzá, hogy azért vigyázzatok magatokra, veszélyes dolog ez a nagy ünneplősdi, az ember elkényelmesedik, aztán kész a baj. van nekem egy állandó utasom, a guttman főosztályvezető úr a kútvölgyiből, azt most ő üzeni nektek, hogy a halászlé az nem szilvásgombóc, azt ésszel kell enni. továbbá aki csillagszórozza a fáját az álljon mellette vigyázba, a táplálkozással meg amúgy is óvatosan, mert a harcsától-töltöttkáposztától-sólettől-bejglitől hamar el lehet dugulni, aztán cucli nagy fetrengés lesz a vége. a nagy szeretetben aztán hamar fölbugyoghatnak a családi sérelmek is, de semmi gond azt mondja főosztályvezető úr hogy neki már nagy rutinja van a szúrt sérülések területén, lehet hozzá menni mindenkit vár sok szeretettel. aki meg a kínairól vett magának olcsó zárlatos égőt annak meg sérelmekre sincs szüksége ahhoz, hogy megismerkedhessenek.

szóval okosan, meg sok szeretettel töltsétek szépen az ünnepet, aztán pár nap és úgyis találkozunk és folytatjuk ahol abbahagytuk.

ui.jézuskára való tekintettel szolidba nyomtam ma.

Címkék: boldog karacsonyt

2008.12.24. 13:23 · 1 trackback 9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr87839901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2008.12.24. 13:30:49

Ez azért jó, mert jó 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiazelmeháborodott 2008.12.24. 13:51:16

Ha még nem unalmas akkor Kellemes Ünnepeket!

Pap János · http://humor.blog.hu/ 2008.12.24. 14:50:06

Faterom mindig jóelőre megkóstolta az ünnepi italválasztékot, nem is kellett a tévét bámulnunk műsor végett. Nektek is.

lacee82 2008.12.24. 19:39:07

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek és várjuk vissza Tibit a jó szövegével Karácsony után is! :-)

Johnny Bravo 2008.12.25. 00:45:01

Tibi! Tiszteltetem a guttman fődoktorprofesszort. szerintem ő lehetett az a sztoikus nyugodt, aki éjjel az arccal a fémpadon fekvő haveromtól megkérdezte, él-e még, mikor makonya részegen hátast ugrott a lépcsősor tetjéről... :) sokat nevettünk, az érdeklődésen...
És persze szép karácsonyt mindenkinek...

Hemploid 2008.12.25. 14:13:22

Boldog Karácsonyt! Jó pihenést!

Mr.Gazsi 2008.12.25. 16:02:51

Nagyon dzsanázlak Tibikém... Sukár gyerek vagy...

tibor2 · http://e-karpatalja.blog.hu 2008.12.26. 13:54:58

Csinálni kéne egy Tibor Unió blogot, és mindenkinek a saját rovatában írni bele, érzem, hogy sikeresek lennénk. mit szólsz? Boldog karácsonyt. Ha látsz benne esélyt, irj nálam kommentbe, hogy Ok és valahogy majd megbeszélhetnénk a részleteket

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2008.12.26. 17:04:26

tiborkettő én mindenbenben hiszek, ami más mint ami most van.

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még