Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

TúrósKocka a Soundon

Na az van, hogy felhívott nathanp, aztán kérdezte hogy idén megyek-e soundra, merhogy a kockáék mennek tardáról, aztán jó lenne néha rájuk nézni, hogy mi a lófaszt csinálnak. na nem azér mintha aggódna, csak megírhatná mondjuk a nyolcvanas postban.

de én már nem járok ilyen helyekre, úgyhogy ebben nem tudtam segíteni neki. végül egy közös ismerősünknek beugrott, mi lenne ha nem mi baszkodnánk a hülyeségeiekkel, hanem ők a sajátjukkal, csak egy telefon kell nekik aztán tolhassák az őket ért impulzusokat. nekem meg kapóra jöttek túrósék, akik miután megírtam a tavalyi soundos történeteiket bepróbálkoztak hogy az ő személyiségi jogaik megcsordultak, mer magukra ismertek a cselekményekben, és jogi következményeket helyeztek kilátásba. végül kiegyeztünk abban, hogy egyikünk sem helyez kilátásba semmit sem, és akkor az idei soundon is kb ugyanannyi foguk lesz mint a tavalyin volt. ezen kicsit még hümmögtek, főleg a túrós, aki aztán még rugúzott azon h neki is van írói vénája, majd meglátom.

úgyhogy túrósékra ráeresztettem nathanp-t, aki ledumálta velük, hogy twitteren (legalább már tudom mi a fasz ez) tolják ők meg a kockáék tardáról. úgyhogy ha valamit a kocka ír, a végén egy 'K' lesz, a többit meg ki tudjátok találni. 

ja, aztán most annyira belelkesedett ez a túrós gyerek, hogy azt mondta, hogy ír posztot is. mondtam írjál bazdmeg, aztán majd meglátjuk kirakjuk-e. de addig itt mondják a magukét:

Címkék: túróskocka a soundon

2009.07.09. 08:00 9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr591235393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sony02 2009.07.09. 10:57:17

Pedig jó sztori lett a tavalyiból is Tibi! Csodálkozom h nem mész :-D :-D

Tengertánc (törölt) 2009.07.09. 22:32:37

(()))())()).
(()"````"::= )
)| _ _ ::= )
(()(o)/ (o) ?(/)
)(::c ::.( :(/)
(( \ .__. ;,/(/)
) `.___,'/ (/)
| | (/)
_.' ,\(/)__
_.-" ` u (/) ".
," ^ \
/ |
| . `. |
| /,' _ `.' _ `.|
| || (o) | (o) ||
| |\ ; /)
( \ `.,___,' `.,__,'/
\ \ | | /
\ `; |/
`. / |
Y |
/ ( |
/ ;
/ /
; ` . ,'(
| \##' \
: Y \
\ \ \
\ \ \
\ \ \

Tengertánc (törölt) 2009.07.09. 22:33:57

feladom...

.-.
(/^\)
(\ /)
.-'-.
/(_I_)\
\\) (//
/ \
\ | /
\|/
/|\
\|/
/Y\

Mokele-Mbembe 2009.07.10. 12:14:35

@BigTwix: szerintem nőkök, csak ami bejött 92-ben mátrixnyomtatón, az itt nem mutat olyan jól...

Polós Feri [lionheart] 2009.07.12. 09:28:08

@Blazzo: balra zar baszod, vagod? ebbol igy soha nem lesz csocsos-sunas, csak egy ilyen pixel-robot (csaj?)..

marcivagyok 2009.07.14. 14:40:10

moby tökre ott volt, hülye Mobile samsung arénába járó rise fm (ex roxy rádiós) nemzedék nem értékelték az élőzenét :D

Jah Tibi, a twitter az valami borzalom.:D

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még