Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

BS - Első nap

Geci nem volt egyszerű az út le, mera kisgolyó egészségügyi okokból 160nál az ablakot, azt a huzat kivitte az ablakon a kesztyűtartóról a izé a Sound bérleteket, azt a visszapillantóba láttuk ahogy így kacsáznak a belső sáv felé mögöttünk a faszba. Satufék azt már basztuk is le a Kisgolyót, sőt arra gondoltunk hogy még ki is nyírjuk a kis agyatlan faszt, majd hogy inkább a Mulájt, aki a fasznak tette a jegyeket a kesztyűtartóra, azt a többiek azt kezdték hogy inkább engem kéne, mer hogy mé mentem annyival, de bazeg autópályán? vagy még esetleg a Nagygolyót mert miért nem szólt vagy a fasz tudja. De aztán a izé az intelligencia győzőtt a erőszak felett, hogy attól még h kinyírunk valamelyikünket a többi még mindig ugyanúgy nem jut be a soundra, azt amúgy meg még ásónk sincs. Azt inkább arra jutottunk, hogy a Muláj, aki közülünk a leggyorsabb, de legalábbis a legtöbb ekit szedi, majd szépen átrohan az autópályán és megpróbálja összeszedni a jegyeket. De a Muláj azt mondta hogy ezt nem lehet, nem jön össze, mert figyelembevéve a izét a forgalmat meg a sebességét a autóknak, minderre 0,7 másodperce lenne, ami kevés, mert ő ezt így fejbe kiszámolta. De mi nem bíztunk az ilyen fejbeli számolós képességeibe, úgyhogy mégis átzavartuk a faszba, és kiderült hogy tényleg tévedett, mert simán átért és még a kamion is simán alig baszta el majdnem. Nade jött a csavar, mert az egyik jegyet nem találta a négyből, azt így is maradtunk egynegyedileg szopásban még. Ekkor jutott eszünkbe, hogy hívjuk fel a Tibit, aki most így ilyen megbízónk és akkor mondjuk neki el a szitut, azt ezt jól is tettük, mert Antinál intézett egy bérletet, pedig már tök el volt fogyva az összes, csak az Antinak jó kapcsolatai vannak, állítólag, mondta a Tibi. Ezért köszönjük itt az Antinak meg az állítólagos jó kapcsolatainak, hogy mégis lejuthattunk, csak előbb még Siófoknál megálltunk enni meg ilyenek, burkolni egy Gyrost vagy valami, mert a Kisgolyó hányt, azt mondta hogy enne egy gyrost. Azt a gyrosos csávónak ilyen déli feje volt, azt a Kisgolyó kérdezte, hogy akkor görög-e. De mondta az arc, hogy nem görög, hanem perzsa. De hogy a gyros azért ilyen jó-e és azért nem erőspistából van a cucc a tetején, mert a főnök török-e azért, mert a Kisgolyó tájékozott gyrosos dolgokban, azt látta hogy az van kiírva, hogy döner kebab, ami törökül jelenti a gyrost vagy mi. De mondta az arc, hogy a főnök nem török, hanem kurd. Még lett volna egy tippünk a barnabőrű takarítócsajra is, de azt már nem volt lehetősége megtotóznia, mert mégsem esett jól neki a cucc, azt nekitámaszkodott két kézzel az utcai gömblámpának aztán sóhajtozott. Muláj meg kérdezte, hogy mit látsz geci, ha már nekiállsz jósolni azt mondd meg, hogy ma még bejutunk-e a fesztre? Kisgolyó erre lerókázta a gömböt, azt mondta hogy most már be.

 
Nem is hazudott, mert még a Dub Pistols közepére is beértünk, ami bazmeg érted full ótvar volt, olyan alacsonyan volt a bpm, hogy a Nagygolyó fullra azon kezdett görcsölni, hogy meg fog állni a szíve, azt kómába esik. De azok csak trombitáltak és 14szer letolták ugyanazt a számot, lehetett látni, hogy ők is gecire unják, meg lehetett is látni hogy valahova készülnek is, mert a dobos is már öltönyben volt. Kóma előtt mi is téptünk onnét, a Radio1 sátorhoz, mert ha nem is egy Roxy, de vágod csak lesz valami, meg hogy állítólag a Lauer is lesz, azt meg ismerjük a Hajógyáríról, ami azért mégiscsak a minőség geci, még ha az utóbbi 178 alkalommal mondjuk szar volt. De itt bazmeg akkorát veretett két arc a Lauer előtt, hogy kikúrták a lelket az emberből, a Muláj cucc nélkül mozgott, amire óvoda óta nem volt példa. Csak aztán húzni kellett Underworldre, ami nagyon konkrét, legutóbb szigeten akkora keverőpultjuk volt, hogy amögött a Hamvai se tűnt volna dagadtnak. Most viszont csomó laptop volt a közönség felé fordítva, paráztunk is, csak ki ne jöjjön 6 db Shane54. Szerencsére nem így lett, hanem 2 csákó jött meg az a dumálós gyerek, aki nagyon szakít a mélydobokra, na azt itt már nem kellett parázni, hogy megáll a Nagygolyó szíve. Viszont a hallókészülékét tekergette mindenki a nézőtéren, mert még egy délutáni teádélutánt is lezavarhatott volna pár mammer a színpadtól 20 méterre annyira levesben volt a hangerő. Ettől függetlenül oda lett téve a cucc, Muláj még jobban csapatta, pedig csak 2 dl bort ivott hétszázért.
Utána mentünk volna tovább veretni, de mindenütt olyan picsahalk volt a muzik, hogy a faszomon hangosabban nő a szőr. Teljes idegben voltunk, csak nem mertük annyira mutatni, mert amúgy mindenki mosolygott mindenhol, mint vmi hippitáborban, azt ez még a Mulájra is nyugtatólag hatott, de lehetett csak azér mert még mindig nem tolt be semmit, csak 8 páleszt, sőt még ő mondta, hogy nem kell a para, addig rámegyünk a punci témára, mert láthatóan mély a merítés. Erre figyelj, odamegy egy csajhoz és megkérdezte, hogy szia mi a neved, semmi hello kell egy szobrász, megfaraglak elől hátul, azt a legdurvább, hogy a csaj válaszolt is, amire Muláj óvodás kora óta nem volt példa, sőt el is mentek beszélgetni, hallod mint valami filozófus geci, de aztán láttuk, hogy ez működik a csajnál. Úgyhogy mi is lementünk a partra, leheveredtünk a nyugágyakba, aztán beszélgettünk, és ha nem is jöttek a csajok, de legalább megtudtuk hogy a Kisgolyót érdekli az olvasás, csak eddig még nem akart beszélni róla. A nap meg szépen jött föl reggel.
 
A többi: www.twitter.com/turoskocka
 

Címkék: bs első nap

2009.07.10. 19:02 14 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr601239198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sony02 2009.07.11. 07:07:49

Tibi, Rudi, Túrós

gyutyka 2009.07.11. 08:02:44

Naggyon jó! Aztán nem ám az egész napot végig aludni!
Esemény, csapatás, veretés!

Asidotus 2009.07.11. 11:28:04

"a csaj válaszolt is, amire Muláj óvodás kora óta nem volt példa", ez nagyon tetszett.
(Amúgy akkor most egy kicsit megnyugodtam, hogy nem csak metalkoncerteken csökkent a hangerő a fiatal koromhoz képest (igazából a fenét nyugodtam meg, most már reményt se látok arra, hogy valaha lobogni fog a nadrágszára)

zsirfeka 2009.07.11. 17:08:04

ki ne jöjjön 6db Shane 54 ROFLMAO...:)

szeme közé, laposan! 2009.07.11. 21:35:13

Jéééééééééééézusom!:):):)

answer 2009.07.13. 09:56:25

"akkora keverőpultjuk volt, hogy amögött a Hamvai se tűnt volna dagadtnak."
zseniális... :))))

Zsottiecsem 2009.07.13. 17:25:21

Hangero tenyleg egy fos volt. Moby-n be kellett szoljak a mogottem allo "szofosohuszarnak", hogy kussoljon ma be mert tenyleg alig hallom mit mond a Kiskopasz a szimpadon. Ami valahol nem feltetlenul az o hibaja.
Tibi ez megint nagyon ott van!! :D

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még