Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Offline

Most nem utazom Máltára, de kifizetődő volt pakisztáni taxibelsőkhöz írni képaláírásokat, mert az Otthon, édes kedves szerkesztő asszonya volt olyan jóarc és bepromózott egy könyvkiadóhoz. namost a könyvkiadós arcok, meg én is vagyunk olyan jófejek hogy nem a blogot riszájklingóljuk újra, hanem kanyarítani leszek kénytelen egy full új regényt, ami a világ olyan fontos dolgaira ad választ pl, hogy mi a rák volt a táskában. 

ezt most két dolog miattam mondom, az egyik az az, hogy elég villámtempóba kell dolgozzak,  hogy nyáron a maldívokon legyen majd mit olvassatok, oszt lehet h be is ültetem magam mögé az elvírát egy írógéppel, azt fuvar közben diktálok neki. de hogy mindemellett még ide is hogy fogok tudni postolni az kérdéses, max megkérem a tónit, bár ő nemhogy írni, de diktálni se tud. a másik, hogy már most elkezdhessetek félretenni havonta kb másfél bkv jegy árát, mer ha nem pörög majd a regény, akkor legközelebb szakácskönyvet fogok írni, azt blog se lesz, csak évi egy naptár, amin kidobom a pélót, esetleg elmegyek djnek, ami elég rizikós, mert még sosem pornóztam. 

ettől függetlenül járok majd erre is, max nem sűrübben mint eddig.

közben egyébként véget ért az inland empire is, ami tökolyan mintha a csicsák márió megpróbálná elmagyarázni a fermat-sejtést.

2010.02.16. 00:30 28 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr691762135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morzsamondja 2010.02.16. 00:51:20

Júvan Tibi! Add meg a módját :)

trash E46 2010.02.16. 03:38:14

nahoppá... amire vártam bekövetkezett. aztán remélem külföldre lehet majd rendelni belőle ám!

anti-reklamator 2010.02.16. 06:39:12

Na hajrá!
Mi meg sajnálkozunk, hogy a Tibor is elhagy bennünket, Tardáról már hónapok óta semmi hír...
Tiborom!
Csak nem együtt írjátok azt a könyvet? :)

champ76 2010.02.16. 06:48:18

Navégre.Csak semmi finomkodás!

bambamacska · http://blogokhelyett.blog.hu/ 2010.02.16. 07:29:19

na épp most kezdtem élvezni ezt az egészet... azért persze grat. egy vevő már tuti van a könyvre :)

vincere 2010.02.16. 10:07:55

egyik szemem sír, a másik nevet... regény!!! ezt nem is fogom tudni kivárni. abszolút mindenki azt fogja kapni karácsonyra az idén, köszi Tibor, le van róla a gond!
azért minket se felejts el, legalább néha gyere ide is

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.02.16. 10:15:08

Tibi, nagyon kiteszel magadért. Alig várom a könyvedet. Jó lesz olvasgatni. Na akkor kopjon az a ceruza... :D

Grosso 2010.02.16. 10:27:40

Hajrá Tibor!

Stílus maradjon, és fogyni fog, mint búcsúban a pofon!
Azért online se hanyagolj minket, szerintem a könyv vevőinek jelentős része innen lesz.

Egy dedikált példány jó lenne!

gyutyka 2010.02.16. 10:51:46

Karácsonyra tizet!

lopimpáló 2010.02.16. 11:30:02

Reméljük odabasz majd.

yaaman 2010.02.16. 11:40:45

bazmeg Tibor ez azért gyász. írjad a könyvet, de azért vetítsél ide is, hogy mi van. már épp meg akartam kérdezni, hogy te is sztrájkolsz, geccc? naszóval lássunk itt is valami újat néha, nem levelezni járunk ide.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.02.16. 12:25:23

@Grosso: egyáltalán nem áll szándékomban hanyagolni az itteni brancsot.

mizrolist 2010.02.16. 14:03:42

@anti-reklamator: Tardán volt egy frissítés ősszel, és nathanp épp Dezsőt írja ;)

Tibor, hajrá azzal a könyvvel, csak néha elénk is vess valamit ;)

kelta 2010.02.16. 14:28:16

Hajrá Tibi, én biztos veszek egyet. Aztán csak a szokásos stílusban, és a szokásos módon.

mgrc 2010.02.16. 15:57:48

köszi tibi ez nagyon korrekt, nem mindenki jelenti be, hogy elpályázik egy időre, így kell ezt csinálni. sok sikert a könyvhöz, nálam biztos lesz egy a polcon!

sashlee 2010.02.16. 16:51:02

Szintén csatlakoznék, nyomassad a könyvet mintha kötelező lenne, veszek majd én is.
Nekem ez a blog is annyit adott, mind dumából, mind pedig röhögésből, hogy én is már most várom a művet.

Viszont azt kell, hogy mondjam Tibi, eléggé hanyagolóban voltunk az utóbbi időben (pofont nem kérek kösz, így is nagyra dagadt a fejem gyerekkoromban). Régen majd' minden napra jutott valami sztori. Kb habzószájjal verettem haza, hogy belenézzek a blogba hátha megbaszott az Ogre valakit vascsővel, vagy valami luficsöcsű picsa csipogott valami ordenáré faszságot. Tudom, mennie kell a melónak is, csak ha lehetne, akkor miután már megint valami faszparaszt szopatna, hogy nyóccázé vidd el 5 utcányira, mondjuk dobj ide valami dísszalaggal átkötött trágárságot (vagy másnéven: ajándékot nekünk).

Csak így tovább!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.02.17. 09:52:31

"hogy nyáron a maldívokon legyen majd mit olvassatok, "
Kedves, hogy ezt feltételezed, de max. a melóhelyre vihetem be, mert ott fogok rohadni gondolom megint egész nyáron :D

nagyinc 2010.02.17. 11:40:19

Juhúú, tuti megveszem. A táskában meg sárga neoncső volt.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.02.17. 12:32:01

drága tiborom,

ismét csak őszinte irigykedésemet tudom kifejezni a témában. ha eljutsz a kiadásig, kérlek emlékezz meg kedves barátnőmről, a sci-fi regényíróról. én kapcsolatok híján nem tudok neki segíteni a kiadásban.

Mokele-Mbembe 2010.02.17. 13:04:38

Hát hajrá tezsvírem. De ha elfeleded itten a népet, ők is majd jól elfelejtenek, aztán árulhatod a könyvednek százasér párját az aluljáróban. Fenn kell tartani a píárt, baszod.

Nehogymá megfázzon a pélód, inkább ne kelljen kitenni. Úgyhogy megintcsak hajrá.

OmegA404 (törölt) 2010.02.17. 13:18:32

Ja öcsém baz6od a pr, ha kocsiba gépegetsz magadnak.
Mindegy néha posztoljál be részleteket.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.17. 20:38:06

Tibi, én az utolsó pillanatban a csukódó ajtó résén még utánadbaszNÁK egy ilyeNt: Kreatív Blogger Díj. Semmire nem jó, de tiszteletem jele. Az ehhez kapcsolódó verőembereket az irodámban várom virággal! oszkarsag.blog.hu/2010/02/17/kreativ_oszkarsag

És akkor ha jól értem, rák volt a táskában? Ha időben észreveszik, állítólag nem súlyos.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.02.18. 13:49:40

@nosferato: köszönöm a díjat, gecire megtisztelő.

viszont öreg ha itt erősen spoilerezel a táska ügyben, akkor tudod mi lesz. ugyanaz, mint amikor megittad a söröm és bocsánat helyett beleböfögtél az arcomba.

és mégegyszer szeretném megnyugtatni az embereket, hogy a továbbiakban is fogok írni ide is, főleg h most már kaptam egy ilyen fain díjat is, úgyhogy muszáj lesz. csak nem lesz nagyobb a tempó, mint eddig volt, és most végre lett rá egy okom is, hogy miért.

JulianPoker 2010.02.19. 01:16:19

Könyv gecc, végre! Sok sikert hozzá T úr!
Addig csinálok gyorsba' egy gyereket legyen kinek felolvasni... A táskában pedig volt még egy táska.

fepe 2010.02.19. 14:25:23

Csak egy kis beleokoskodás...
A Fermat-sejtés 1994 óta már Fermat-tétel, mert sikerült bebizonyítani. ;-)

Fishtax 2010.02.19. 21:26:13

@fepe: Szerintem Máriónak már akkor is meggyűlt azzal a baja, mikor még csak sejtés volt, ne akarjuk már ennél is nagyobb feladat elé állítani! :-)

@izomtibor: Nem sokat írtam ide, inkább csak olvastam, de gyarapítom azok táborát, akik nem szeretnék, ha tovább csökkenne a heti (inkább most már csak havi) adagunk, szóval vess néha gyöngyöt a disznók elé is majd!

ratatüj - az édes vadállat 2010.02.20. 03:33:34

Fáradt vagyok, de szokásos csendes +1.

trash E46 2010.03.26. 02:36:12

Tibor!

Amúgy Rudi hol van? írhatna már ő is valamit amíg te regényeskedsz...

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még