Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

¡Vamos, Vamos Catrachos!

A lassan közelgő vb kapcsán már megindultak az esélylatolgatások, aztán így a sörök mellett már hallani, hogy a 10 millió szövetségi kapitány országában mindenki előre tudni véli, hogy melyik csapat fogja nyerni a trófeát. aztán a vigács kornél is gecire izzad, hogy kinek szurkoljon, mert akkor venni kell olyan mezt, meg fröccsöntött kisfaszomokat, de főleg rá kell tenni egy százast tippmixen. a csaja, mint minden csaj valami elbaszott oknál fogva, természetesen olasz drukker, de hetero férfiak ugye (ugye?) elvből nem drukkolnak a digóknak, legalábbis ezt mondtuk neki, mielőtt még komolyabban megfordulna a fejében. aztán a spanyoloknak, németeknek, braziloknak, angoloknak az összes többi másik buzi is tud drukkolni, azt sikongatni amikor mondjuk a torreszdani rúg egy egyeneset a golyóba, akit persze mindegyik legszívesebben ölbe tett seggel nézne. 

de ennek kurvára hamar vége lesz, se a kornél nem fog kisállatsimogatót rendezni a vbről, se ti, férfiak fognak szurkolni férfiaknak, meg azok a nők, akiknek elég volt életükben feldolgozni egy ricky martin féle sokkot. erről nathanp-vel fogunk gondoskodni, akivel a múlt héten világosodtunk meg, de úgy tisztességesen. és ha még mindig nem lenne világos és egyértelmű, hogy melyik csapat himnusza alatt kell vesénrúgni azt a parasztot a kocsmában, aki nem áll fel, és még pofázik is, az egy mozzanatos cselekménnyel klikkeljen ide villámmód, és innentől kezdve, amikor csak teheti, és épp nem a nőjén fekszik. 

 

2010.04.30. 10:28 38 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr711963824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vincere 2010.04.30. 10:31:08

köszi, h. a két abszolút kedvence bloggerem összefogott :)

R850R 2010.04.30. 10:40:52

"a 10 millió szövetségi kapitány"

kurvára nem érdekel a foci, úgyhogy mínusz egy.

rgranc 2010.04.30. 10:51:54

Mínusz kettő. Átkattintottam, kíváncsian várom, lesz-e valami érdekes is... :D

Karaj87 2010.04.30. 11:02:18

Hehe, első kommentező vagyok a catracho-blogotokon:)
Alig várom már a VB-t, remélem azért a legtöbb részvevőnek szenteltek majd 1-1 szösszenetre való bejegyzést hamisítatlan Tibor és nathanp-stílusban :)
Én azért maradok a németeknél...

KÁJZERSZÓZE 2010.04.30. 11:27:10

oké Tibi baszod! Nathamp legalább él, mert a gyüttmentekkel aggódunk már.

Teasing Angel 2010.04.30. 13:29:21

azért ÍRNI is fogsz, ugye? már csak azok kedvéért, akiket még a 'jófejül' megírt formájában sem érdekli a foci?! :P :P :P

1kutya 2010.04.30. 13:45:34

@R850R: -3! engem inkább egy R80GS érdekelne:)

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.04.30. 13:45:39

@Teasing Angel: nem csak fociról lesz szó, te, nathanp pl főz majd hondurasit meg a fasz tudja.

Wagner Úr 2010.04.30. 14:08:13

hátbazmeg ezzel elértétek Boros-Bochkor 8 évvel ezelőtti szintjét... Ők ezt lenyomták Costa Ricával.

Ezt sajnos nem tudtam konstruktívabban mondani.

R850R 2010.04.30. 14:56:49

@1kutya: ebay.co.uk -n nézz körül, ott sok moci szokott lenni bagóért. :)

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.04.30. 15:09:22

@Wagner Úr: a hóhér tudja mit csinált 8 éve a borosbocskor, de kurvára nem is érdekel.

de azért csak ne kelljen már hamut szórnom a fejemre, mert jön a vébé, azt csinálunk egy szurkolói blogot hondurasnak. jeleztem, hogy van ilyen, akit érdekel, néha ránéz, akit nem, annak jónapot, kertészkedjen, sakkoljon a téren vagy amihez kedve van.

faszom.

dr.pupak30 2010.04.30. 15:17:39

uruguayt támogatom az idén.

dr.pupak30 2010.04.30. 15:18:55

de ha kérhetném toljátok tele a blogot minél több hondurasi puncival.

beleugat 2010.04.30. 16:54:24

szevasztok csajok! Akit nem érdekel a foci meg pláne a vb, az mit nyavalyog egy focis témán, mi? Akkor ti menjetek a plázába dzselátózni cicukáékkal. Engem se érdekel az árvízvédelem, mégsem irom sehová, hogy szarok én a Tiszátokba!

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.04.30. 17:10:00

@beleugat: szerintem megijedtek, hogy korlátozottan állnak rendelkezésemre a betuk, és elfogy mielott meg irhatnek a gyantazasrol.

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.04.30. 20:51:14

Tibi, nagyon komolyan feldobtad az estémet. Hulla fáradt vagyok, de ez a poszt feldobta a kedvem. Viva Tibi! Tibi el Presidente!

Madovick 2010.04.30. 22:55:49

elég jó ötlet, támogatom. hajrá honduras!
aztán ha kiestek, akkor maradnak a németek.

champ76 2010.05.03. 07:18:57

@izomtibor: Lehet Más a Pálya?!Mer' akkor Bokros után szabadon: "CSAK a brazilok!!!"Na indulok sörért,mert ha küldöd Ogrét,legalább meg tudjam kínálni valamivel...

Zombika 2010.05.03. 09:54:26

Ezt már decemberben írtam egyszer, de egyre inkább úgy érzem, sherlocki látomásom beigazolódik:
"Nekem már elejétől fogva gyanús volt, hogy ez a két ember (a Nyelvész Józsi meg a Tibor) egy és ugyanaz, ez a kis ingyen reklám csak ráerősít az érzésre. Persze ha kiteljesítem az összeesküvés elméletem, akkor talán még Nathanp is lehet ő. És az egész mögött tulképp Nádas Péter áll. Vagy a római pápa."

Mokele-Mbembe 2010.05.06. 14:53:52

-4, ráadásul odaát se derül ki, hol volt Lacika szerdától vasárnapig.

dr.pupak30 2010.05.06. 21:30:38

ejj ez az Tibikém az első punci igen jól mutat. el is olvasom a szöveget izibe. vizuális típus vagyok na

dr.pupak30 2010.05.06. 21:50:50

jó lesz ez a hondurasos blog na. általában mexico drukker vagyok, voltam is a fricceknél argentina - mexikón és mondhatom, a mexikói punciknak van a világon a legszebb segg és mell alakzata. de most szurkolok kicsit hondurasnak is, meg uruguaynak na és mexikónak

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.05.16. 09:06:07

Tibi le vagy maradva. :) Mi a helyzet a könyvel, az legalább alakul?

hakapeszimaki1986 2010.05.17. 09:43:10

Láttam az IIT-001-t egy húszéves szakadt vectra volt...
Nembaj,akkor is szórakoztató a blog akárki írja ;)

Khayness 2010.05.21. 21:10:48

A döntőt megnézem, hátha lesz pár emlékezetes fejelés mint a múltkor. :D
Jó sörözést focirajongók!

Teasing Angel 2010.05.26. 21:15:50

izomtibor · izomtibor.blog.hu 2010.04.30. 17:10:00
@beleugat: szerintem megijedtek, hogy korlátozottan állnak rendelkezésemre a betuk, és elfogy mielott meg irhatnek a gyantazasrol.

ÉS MILYEN JOGOS VOLT:d

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.06.05. 13:16:36

Tibi, szabin vagy? Vagy miért csúszik már több mint 1 hónapot a következő posz? Ne sz@rj le minket olvasókat... :D

Morzsamondja 2010.06.10. 17:57:40

Az összes RSSben levő blogom kezd elhalni. Tarda, Lényeg, Napirajz, és még ez is. Kár érte, igazán jó blog volt.

mojoking77 2010.06.12. 19:16:55

He Fonok,
Lenne oly jo, es aktivalna magat a nepkedveert.....
De izibe am !!!!

Tisztelettel:

Gy

Cinkes 2010.06.16. 15:39:25

Catrachos muchos cida

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.06.22. 11:59:30

Tibi, látom a foci megy ezerrel... a sztorik meg elmaradnak...

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.06.23. 09:38:35

@Izombuilder.com: izzadok a könyvön. le kéne már adni.

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.06.23. 12:22:56

@izomtibor: Végre egy jó hír! :) Remélem hamar a kiadás következik, mert jó volna már olvasgatni...

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.06.23. 15:02:12

@Izombuilder.com: fbukon ulpius-ház már kirakta promóba, egyelőre néhány fanyalgó keserg, hogy miezmá:)

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.06.24. 14:19:49

@izomtibor: Faxa lesz az! Látszik, hogy a rajongóid 1-2 fikázóst simán leoltanak... helyes! :D Na de rövid a nyár és nincs sok hátra, így tényleg siessetek! :)

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még