Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sarló & kalapács - A lenini úton

Amikor a helyünkön egy kis darwin-cáfolat a pezsgősüveget odaverte az asztalhoz, és a letört nyakával elkezdett hadonászni, mint micimackó a méhtelepen, akkor a prodidzsi a ruhatártól, ahol addig az egyik kislánynak udvarolt a bicepsze ugráltatásával, három lépéssel ott termett és olyat baszott rá, hogy attól egy dinoszaurusz is kifeküdt volna. ezért van az, hogy a dinoszauruszok kipusztulását egyébként csak azért magyarázzák meteorittal, mert a prodidzsi akkor még nem élt. egyébként ő kb az egyetlen kidobó aki pont akkora erővel üt meg egy négyévest, vagy egy nőt, mint bajnoki előtt az üllői sarkán bárkit. még ogre is olykor ballal üt, mert az legalább kevésbé pontos, és ennyi, ha nem is empátia, de büszkeség még benne is van, hogy egy nála 90 kilóval könnyebb és 30 centivel alacsonyabb nem úgy üt meg, mintha címmeccse lenne. 

a megmozdulást látva viszont az egyik asztalnál felállt egy öltönyös csávó, és akkora lelkesedéssel kezdett tapsolni, mint a szomszéd elvíra néni az újévi mága zoltán koncert végén. pedig elvíra néninek olyan volt a mága gyerek, mint sátánistának a pentagramma, és csak azért nem hegedült ő maga is a három éve saját magának karácsonyra vásárolt nyakbőgőjén állandóan, mert azzal ártott volna a jószomszédi viszonyunknak, azt meg igazán nem hagytam volna. krasivo!!! ujjongott is hozzá a csávó egy keveset, és mutatta a mellette ülő két nadrágos medvének, hogy azok is álljanak fel és tapsoljanak. úgyhogy felálltak és tapsoltak. prodidzsit viszont nem nagyon érdekelte a dolog, visszament a ruhatárhoz udvarolni.

rövidesen viszont újból fel kellett függesztenie a kokettálását, ami még akkor is szexuális zaklatásnak minősült volna, ha a soroksári úton adja elő éjjel fél kettőkor az egyik partjelzőnek. megjelent ugyanis az üzletvezető robi, akinek azóta kezdett szarul menni, mióta egyszer véletlenül jobban ment. onnantól kezdve ugyanis már feleslegesnek tartotta bejárni, hacsak nem kólázni, pedig azt tartott otthon is mindig a tévéasztalon kihúzva. el is mesélte mindenkinek, miközben izzadt kezeivel ölelgette az embereket, hogy ott van kihúzva, kulcs a levelesládában, bármikor a vendégem vagy, csak nyugodtan, hallod lajoskám, karcsikám, zolikám, monddmáizé. egyszer aztán valaki élt is ezzel a lehetőséggel, mármint nem a frissítő részével, hanem hogy a kulcs a postaládában van. mondjuk ez este fel sem tűnt neki, amikor leült a kanapéba, mert annyira megszokta már hogy nem találja a távkapcsot, hogy amikor végigment a lakásban nyomogatva a bekapcsoló gombot, de a tévét végül sehol sem találta meg, a legnagyobb nyugalommal feküdt le aludni. 

szóval jött a robi, és valamit dumált az öltönyös csávóval, majd intett prodidzsinak h menjen oda. mi a fasz van, kérdezte amaz a maga kifonomult stílusában, nem húzva az időt köszöngetéssel. na, barátom, hát nem kell idegeskedni. barátom! életem! az úrnak itt, nagyon tetszett a produkciód. jó a fellépésed, azt mondja. és? mit és bazmeg, tetszett neki. de ez még nem minden! igen, és? türelmetlenkedett továbbra is a prodidzsi, és idegesen nézett hátra a válla fölött, hogy a kiscsaj ott van-e még, vagy otthagyta a kabátokat és hazament. állást ajánlott neked! na, mit szólsz? kérdezte robi olyan széles vigyorral, hogy a száján betetriszelted volna a taktaharkányi állomás sorompóját is. van állásom, nem? vagy itt mi a faszt csinálok? értetlenkedett prodidzsi, és rámutatott a kisgyerekre, akit azóta behúzott valaki a szolgálati asztal alá.  látom nem érted te ezt, testvérem. az úr nagyon nagyvonalú üzletember, barátom, te is jól járnál, és csak két hónapról van szó, és én is, mert nekem is fizetne némi kompenzációt. tudod mi az a kompenzáció, egyetlenem? elmondom neked. egyszer a balatonnál voltunk, négyessel fújt a szél, ha nem ötössel, és... milyen meló? szakította félbe ajtónálló barátunk. ugyanez, mint itt. csak nem itt, hanem moszkvában. faszom, mondta prodidzsi, de azért végül elvállalta, mert épp spórolt egy új motorra, mivel az előző szarrá tört, amikor elvitte egy körre a 17 éves excsaja, azt a kanyarban 140-nél nem tudta megtartani a gépet.  fekete lesz, mondogatta néha prodidzsi és tovább forgatta a motorrevüt.

a történetet itt abba is hagyhattam volna a faszba, ha a prodidzsinek lettek volna iratai. vagy akár bele sem kezdtem volna, ha hajnalban a kisgyerek megdájol az asztal alatt, de szerencsére ibi néni takarítás közben rátolta a fanégylábút, azt arra már eszméletéhez tért. szóval prodidzsinak mint kiderült nem hogy iratai, de neve sem volt. családja sem, hacsak a fradi bé közép nem az. négyéves volt ugyanis, mikor a faterjának egy őszi napon elkezdte baszni a csőrét a sok avar a kertjében. azt látva egy benzines kannát, eszébe jutott h akkor el is égethetné az egészet, ahogy mások is. benzineskannát nem véletlen hogy talált, ha már egyszer autószerelő volt, a műhelye meg ott volt a ház aljában.ami ezután jött azt úgy lehet elképzelni kb, mintha disznóvágáson a malacot még elküldenék egy olajos thai masszázsra a perzselés előtt. a kis prodidzsi meg nem értette az oviban, hogy miért nézheti az összes gyerek a piros szirénázó autókat az udvaron, azt csak neki kell az épületben gyurmáznia. 

a történetével kapcsolatban robi egyszer megkérdezte tőle, hogy arra sem emlékszik-e, hogy négyéves koráig hogy szólították az emberek. mondta, hogy de persze, lacinak. na bazmeg, akkor laci vagy, nem? örült meg robi a felfedezésnek. fasz se tudja, prodidzsinak is szólítanak, azt mégsem az a nevem, vonta meg a vállát prodidzsi, akit kilencvenhatban neveztek így el az árvaházban, miután felgyújtotta azt tíz évesen. 

végül az iratokba, amiket az orosz öltönyös ürge intézett neki másnapra, kovács lajos került, de így se akkor, se azóta nem jutott eszébe szólítania senkinek. nem is csoda, hogy a határon hiába szólongatták, hogy miszter kovács, meg kovács úr, bár hogy a miszter prodidzsira ugyanúgy továbbment volna, az is geci biztos. azt még nem mondtam, hogy én hogy a faszba kerültem a képbe. nagyon egyszerű, a tagokat párosával szokták draftolni, egészen azóta mióta rájöttek hogy a két ágyas lakásokba nem jó összerakosgatni idegen arcokat. ezen mondjuk sokat nem kellett filózniuk, mert már az első héten lehetett hullazsákozni. még megpróbálták kétszer a lakótársítást, de már a többi lakót is kezdte zavarni az állandó balhék, pedig egyikük sem a ganden kolostorban zenezett addig. mindezt a szomszédunk mesélte, pavel gubalov, amikor átmentem hozzá megkérdezni, hogy mi a fasztól nem ég a villany. gavel egyébként azért tudott angolul, mert 7 évig röplabdázott külföldön. utána 12 év alatt küldözgette haza az egyik csapattársa a fizetését, abból vette ezt az újépítésű lakást. 22 éve. pavel egyébként nagyon közvetlen volt, még prodidzsit is meghívta az első nap egy sörre, aki ezen annyira meglepődött, hogy miközben elrebegte hogy tenkjuverimacs, meg is hajolt. pavel egyébként elmondta, hogy a lakást amiben lakunk 5 éve bérli a klub az alkalmazottainak, akik között volt egy-két olyan, akik mellől a charles manson is elköltözött volna.  de ő azokkal is el tudott sörözni, mert azt is leszarta volna ha feldarabolják. így meg hogy egyiktől sem volt beszarva, valamiért mindegyik kedvelni, vagy tisztelni kezdte. 

nem sok illúzióm volt, hogy mi vár ránk másnap a klubban, ettől függetlenül azért simán elaludtam, pedig valaki a belső udvarban kalapált egy üllőt. prodidzsi viszont hirtelen felült az ágyban, és rémült hangon megkérdeze: te tibi, itt nem mindenki kommunista, bazdmeg???

 

Címkék: sarló kalapács a lenini úton

2011.01.13. 07:15 · 1 trackback 37 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr12580064

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha már túl ideges vagy, nem bírod a való életet 2011.01.13. 20:02:37

 Eleged volt a hülye politikusokból? Abból, hogy nem te döntesz a saját sorsodról? Hogy nem szólhatsz bele, hogy hogy is alakuljon az ország sorsa? Itt a lehetőség, hogy változtassa rajta és tegyél valamit! Itt olyan erős Magyarország, amilyenné m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vincent Vega 2011.01.13. 10:36:25

Tibi bazmeg mi van már a könyveddel??? Mikor jelenik már meg?

marhaszív 2011.01.13. 13:05:40

"nyakbőgőjén" sírok...

z750 2011.01.13. 13:11:15

Ja! Azt én is meg akartam már kérdezni! Már tavaly is ráizgultam, amikor írtál róla, aztán azóta mély csend.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2011.01.13. 13:13:14

@Vincent Vega: @z750: ha minden igaz még így is kevesebbet fog csúszni, mint a négyes metró.

Dr_utcai_arcos 2011.01.13. 13:17:40

aztakurva...sátánistának a pentagramma?ez jobban megfektetett mint egy gyomros.10/10!

beleugat 2011.01.13. 13:40:46

@tibor, a tudodmelyik:
És remélhetőleg kisebb bukás is lesz. :D

blacklord 2011.01.13. 14:17:08

Kuuuurva jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!

1kutya 2011.01.13. 14:26:52

@tibor, a tudodmelyik: akkor valamikor mostanság jöttetek meg Moszkvából? hogy bírtad a nagy, kurvahideg orosz telet?

Clarimonde 2011.01.13. 14:30:27

hát nekem most úgy az egyik szemem sír meg a másik is

TemplarOmega (törölt) 2011.01.13. 14:44:42

Végre. Tibi lökjed a vakert.

Deuce Bigalow 2011.01.13. 14:51:34

"te tibi, itt nem mindenki kommunista, bazdmeg???" :)))
ez de odab@sza végén!

the twisted firestarter!

MickthePick 2011.01.13. 15:06:10

"olyan széles vigyorral, hogy a száján betetriszelted volna a taktaharkányi állomás sorompóját is"

De rég röhögtem ilyen jót ennyire felszabadultan :D

Bicikliző medve 2011.01.13. 16:05:56

Fasza volt, meg lehet en is megveszem a konyvedet. Nem lehet oszehasonlitani, de a modern kor Rejto Jenoje lehetsz meg egyszer :D

Asidotus 2011.01.13. 16:12:54

"darwin cáfolat" ez nagyon jó volt!

billy reed 2011.01.13. 18:13:23

@ċsirke72: Azt az apróságot leszámítva, hogy Rejtő humoros történeteket írt.
Itt se humor, se történet.

"széles vigyorral, hogy a száján betetriszelted volna a taktaharkányi állomás sorompóját is"
Csak én érzem, hogy ez mennyire izzadtságszagú?

Nadiposzi (törölt) 2011.01.13. 18:31:50

@billy reed:
Az. Izzadtságszagú. De ez egy ilyen műfaj. A Charles Manson-os hasonlat viszont jó volt.

Mr.AT 2011.01.13. 20:16:16

Nagyon hiányoztál már, Tibi, hájli velkám bekk, és hát cseresznye a habon, hogy még a megszokottnál is jobb minőséggel tértél vissza. +10

Drout 2011.01.14. 09:23:14

"utána 12 év alatt küldözgette haza az egyik csapattársa a fizetését"
Erre a történetszálra különösen kíváncsi lennék, hogyan alakult ki ilyen szoros barátság a csapattársak között :)

kelta 2011.01.14. 18:34:36

Véééégre!!!!!!!!!!!!!!

Már azt hittem, véglegesen eltüntél. De a könyved tényleg király lesz, nem?

@Drout: ezt én sem értettem teljesen, most az övét vagy a csapattársáét?

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2011.01.16. 10:04:30

Na Tibi, olyan légcserét csinált a tüdőmben ez a szöveg, hogy menten becsinálok! Nagyon igényes, végre visszatértél!

mrs.ezemoya 2011.01.17. 19:09:13

Na,végre....A nap sütött ki e zord télben,míg végigolvastam és sírtam(természetesen a nevetéstől).Igényes munka.
Köszönöm....

hana 2011.02.04. 01:30:52

"ami ezután jött azt úgy lehet elképzelni kb, mintha disznóvágáson a malacot még elküldenék egy olajos thai masszázsra a perzselés előtt."

:D:D:D

Majd mesélj még kommunista Moszkváról. :D

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még