Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jókor jó helyen (videó)

Csicsák fiának eszébe jutott, hogy ők minden évben tolnak a normafás bulijukhoz valami videót, azt ha már váratlanul 3026 előtt kijön a könyv (a terminátor hozta vissza a szabó ervinből, vagyis a szent boldog ájtatos groffman aladár népi könyvtárból, ahogy már akkor nevezték), legyen ilyen tiboros, azt pár 50-es karú csávó fegyelmezzen meg benne pár 50-es kilójút. 

mivel webkettő van, azt már a valló kálmán sem házal a konyhai késekkel, hanem csinált rá egy facebook csoportot, gondoltam haladok a korral, azt én is kihasználom, hogy az internet arra van, hogy minden szart eladjanak rajta. meg, hogy a nathanp szamarak orrlikába faszt dugdosó embereket nézzen rajta, azt átküldje nekem, amiért még egyszer szájba fogom baszni, azt csinálok róla képet, hogy én is tudjak küldeni neki valami vicceset.

szóval felhívtam pár ismerőst, hogy kéne jönni forgatásra. a harmada egyből arra gondolt, hogyy szamurájkardot kell, a másik harmada, hogy pénzt, még a sírföldre is tippeltek ketten, de a videó valahogy mindegyiknek kimaradt a totóból, úgyhogy kénytelen voltam felvilágosítást tartani. akiknek éppen nem volt priuszuk, azok végül rábólintottak, csak kérdezték, hogy mégis milyen videó, meg mit kell csinálni. mondtam semmi extra kb. annyi h valami nyomoronc nyüvekre rá kell kötni, hogy a kurvaanyjuk, meg a szokásos.

mikor felértem a placcra, azt látom, hogy öt-hat tag akkora hangerővel, mint mikor kordagyuri meglát egy ász párt, lökdös meg buzerál három tagot, akik hófehér arccal szorítják be a fejüket a testükbe, mint a teknősök. na azok voltak a videós srácok, úgyhogy miután leválasztottam róluk az ifjú latinovitsokat, mint a szüzek az aratóbálon, elkezdték instruálni a lelkes statisztákat, hogy ne haragudj kérlek, tényleg, bocsánat, ha megtennéd és....

mivel ezt a nyelvet kurvára nem beszélte közülük senki, sokáig csak a faszukat vakargatták a rambók, aztán várták, hogy végre valaki megmondja nekik, hogy mi legyen. 

de remélem ti értitek így elsőre is.   

2011.09.03. normafa open air vs. izomtibi
részben mert jön a könyv, részben meg mert itt parasztkodhattok némi felügyelet mellett

http://www.facebook.com/event.php?eid=192602020799860

 

Címkék: jókor jó helyen

2011.08.03. 07:19 16 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr433114148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beleugat 2011.08.03. 09:51:49

Ezt a videót csak a nők és a melegek nem értik. Nyilvánvalóan.

robian 2011.08.03. 10:55:43

tibikém a nagyi üzeni hogy hordjad azt a fehér kapucnist amit a turiban vett neked, de látom hogy hordod, jó, rendben.

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.08.03. 19:33:44

Jóember ez mostan komoly? Szeptemberben könyv? urisssten. De ha ilyen 100 oldalas zsebkönyv 3-as sorközökkel meg 5 centis margóval lesz ami mostanában menő akkor feljelentem az egész blogot verbális izgatásért. Vagy valami ilyesmiért.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2011.08.04. 04:22:07

@Redmaster: 275.033 karakter. fasz tudja az hány oldal. hátha több.

Skodába születtem 2011.08.04. 08:50:30

Fasza lett a videó! A csávó aki brutálos pólóban van az nem fekvenyomó versenyző? :D

mojoking77 2011.08.04. 10:05:02

:))))))

Oszt hogye adod a bombit Tibikem?

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2011.08.04. 12:22:06

Nem tudok ott lenni, de egy könyv rendel.

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.08.05. 13:03:41

Én már régen előrendeltem a könyvet. :)

Drout 2011.08.08. 12:29:06

ha ilyen zene lesz, megyek :D

FritzTata 2011.08.09. 12:00:27

Tibi, ezt nem Tatán vettétek fel? :-)

Styxx 2011.08.09. 18:10:50

@tibor, a tudodmelyik: Szóközzel vagy szóköz nélkül?

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2011.08.12. 16:25:00

Kiindulva abból, hogy egy A4 12-es betűvel kb 2500-3000 karakter szokott lenni, innen már a forma kérdése, de ezt a kb 90 A4 terjedelmű szöveget lehet is szorozni 2,5-tel, ami borítóval már 250 - úgyhogy nem kevés pottyantóson üldögéléshez elég lesz :)

ommm 2011.08.20. 16:06:37

hadd rendeljek mán'. hol lehet?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.09.13. 16:42:00

te komolyan képes voltál kinyírni azt a szegény, ártatlan macit? baszki...

mennyire vagyok lúzer, hogy lemaradtam a buliról?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.09.14. 10:09:59

teddy üzeni, hogy meg fognak találni, és bosszújuk szörnyű lesz. kerüld el a játékboltokat.
www.nickanddrew.net/images/ultimatefighterteddybear.jpg

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még