Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Walter bá vezetni tanít

Walter bá bal műborszandálos-zoknis lábával piszkálgatta az egykettes piros swift hátsó lökhárítóját, ami tíz perccel ezelőtthöz képest jóval ferdébben állt. te tükörből tolattál, mikor kifaroltál anyádból evilágra, vezérem? kérdezte walter bá a mellette álló  figurától, akinek az orra alatt pelyhedző sörtéket nézegette. olyan mint a mókus pinája, gondolta közben és kicsit megrázta a fejét nemtetszően. hogy? én nem... feleltette kissé megtörve a mókuspina bajszú, akinek már jó egy órája remegett a bal lába, de mióta ipszilonozásnál nyomott egy bodicseket a sarkon lévő kukán, a jobb is nekiállt rángani, azt ha betett volna egy ementálit a két térde közé, fél perc alatt lereszelte volna. nagy szerencse, mert amúgy a torkán próbáltál volna kimászni, mi, mókuspofa? jó hosszú fél perc telt el, kisgyerek nem tudta helyeseljen, ne helyeseljen, kérdezzen, vagy mondjon valamit. végül inkább elnézést kért: bocsánat, máskor nem fordul elő.... nem a faszt nem, kisöreg. de nem baj, majd ha akkora bajszod lesz, mint a magnumnak, lehet sikerülni fog. na, de most húzzal haza mókuspofa, engem vár a következő harcos, pillantott az autósiskola sarkán álldogálló 155 centis pufi kislányra, akinek az iskolatáskája úgy feszítette hónaljból, hogy félő volt, ha a hajába tűzött hajcsat leesik a vállára, kidurrantja mint bohóc a lufit.

jöjjön szépségem, guruljon be a volán mögé. kimegyünk ma a forgalomba, de ne aggódjon, nem mi leszünk az egyetlenek, akik csak dömpert tudnánk vezetni. walter bá beszállás előtt kicsit engedett a hózentrógerján, beült az anyósra és felvette a lábánál lévő ételhordót, az ölébe vette a hideg bablevest és kivette a belső zsebében lévő alumínium kanalat. na kicsi rozmárom, jobbra kanyarodjunk majd a telepről, az magácskának az az oldal, ahol az a bot nőtt ki a kocsiból. legalább itt olyat is foghat, nemigaz belladonna? kopogtatta meg egyidejűleg a jobboldali üveget is nagy pecsétgyűrűjével az ablaküveget. walter bá a gyűrüt mióta 16 évesen felvette, azóta még nem húzta le vaskos újjáról, minthogy igen büszke volt rá, mint egyetlen értékesebb dologra, amit valaha birtokolt, köszönhetően dédatyai öregségének,  aki a walter családban az utolsó sikeres embernek számított egészen 1957-ig, amikor elvették a dohánygyárát. az utca végén majd megint jobbra, csak figyeljen a forgalomra, ilyenkor reggel mások is vannak az úton, de ne aggódjon kiskegyedet messziről ki fogják kerülni. váltásnál mondjuk ha lenyomná a kuplungot, nem lennék hálátlan, mert eddig is én nyomtam, csak úgy mondom kisasszony. persze megértem ha nehézséget okoz a művelet az ön alkatával, de mivel már a függőleges növést már be tetszett fejezni, muszáj lesz ehhez alkalmazkodnunk, nemigaz rozmárkám? közben a kormányt ne csak markolássza, tekerje is, mert ez a sok villanypózna mind olyan hülye, hogy nem megy arrébb. ragyogó, eddig tökéletes, ahhoz képest, hogy nem látunk ki a kormány mögül, még semminek nem mentünk neki, bezzeg az előző kollégája még ezt sem tudta megcsinálni. amúgy evett ma már gyönyörűm? igen... felelte a kishölgy, miközben tovább meredte az utat, és próbálta észrevenni az összes dolgot, ami időközben odakerül. azt mondjuk egyből gondoltam, de én is szeretnék táplálkozni, úgyhogy ha legközelebb sávot váltunk, szóljon idejébe, hogy megkapaszkodjak a szép kis cofjában. amúgy ma a lehel csarnok felé megyünk, van egy pár kuponom, beváltjuk szépen, meg veszünk egy lottót is, hátha nyerek. mondjuk kiskegyed akkor csak villamoson fog utazni, mert rajtam kívül a jézuskrisztus sem tudná megtanítani vezetni, pedig állítólag az is csinált pár csodát életében.

mire végre nagy nehezen beparkoltak hátrafelé,  kiscsaj erősen szuszogott, mert annyit forgott előrehátra és tekerte a kormányt, hogy beférjen arra a szűk 14 méteres helyre, hogy legszívesebben lefeküdt volna a betonra. na, tündérem, míg én bemegyek addig kezdjen neki pár guggolást csinálni itt szépen az autó mellett, mert nem fog ártani kegyednek az erőnlét, meg a testmozgás. valljuk be, túl sok baszatlan picsa vezet már így is, kár lenne tovább rontaní a statisztikát. bár nem azt mondom, hogy most ne akarnák sokan meghágni kiskegyedet, de lehet érdemes lenne ezt anélkül elérni, hogy harminccal megyünk a szentendrein, úgyhogy egykettő.

10 perc múlva walter bá egy lángossal a kezében tért vissza, ami enyhén csöpögött a lábára. ez is akkora zsidó bazmeg, hogy képes volt egy szalvétát adni, elégedetlenkedett, és elképzelte, ahogy a kampósorrú otthon gyűjti az arany alatt a szalvétákat. nincs nálad tündérkém egy? nincs? ó pedig kár volna a szép kabátod ujjába törölni a taknyod, vehetnél egy csomaggal. na, de guggolás megvolt? szép piros színed lett, mint egy nagy jonatán. lassan csordogáljunk tovább, mert  vennem kéne már végre egy fogkefét, azt most van a dm-ben féláron. neked van kuponod, gyönyörűm? nincs? nem nagyon szereted az ilyen kenceficéket, nemigaz, eltaláltam? na, de most már tényleg haladjunk, mert  ha még ekhós szekérrel lennénk, azt mondanám álldogálljunk még egy fél órát a napon, de jövőre lejár az autó műszakija, addig meg jó volna visszaérni.

a duna plazánál jártak kb. mire walter bá letolta a lángost, a kevesellt szalvétát végül érintetlenül kidobta az abalkon, és elkényelmesedve bekapcsolta a rádiót. na, csak kijött az a buzi stohl a kurvaannyát, kommentálta az előbb hallott hírt és megrázta a fejét. közben oldalról egy busz elkezdett eléjük sorolni, kiscsaj meg nézte, ahogy pont aközé tornyosul be, ahol ők vannak, és ahová mennének, walter bá meg már kopogott is a pecsétgyűrűjével, hogy fékezzen bogaram, fékezzen, aztán átnyúlt a túloldalra, kisujjal megfogta a kormányt és a busz mellé húzta az autót, letekerte az ablakot és dudálva jelezte, hogy ő most épp átnéz. buszvezető idegesen megrántotta a vállát, hogy mivan, de walter bá már mondta is neki, hogy az van, hogy amikor már csak buszvezető lehettél, akkor inkább kérted volna meg anyádat, hogy ne ingyen basszon, hanem pénzért, te meg maradtál volna otthon a picsába. tejfölös a pofád, te paraszt, üvöltette át a buszvezető és ment tovább menetrendszerűen. walter bá lehajtotta a tükrét, és leellenőrizte, hogy tényleg. muszáj volt okoskodnia a kis fasznak, jegyezte meg, miközben az ablakot is visszahúzta és jobb híján beletörölte az arcát a kezébe. mindenki olyan szép és kurva okos, vezetni bezzeg meg egy sem tud.


persze ez rád csak félig igaz, csillagom, nézett át walter bá és az 1.2-es swift tovább suhant a váci út külső sávjában.

Címkék: walterbá vezetni tanít

2012.03.05. 13:40 28 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr724290476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2012.03.05. 14:23:22

sírok! de csak azért mert igaz. Tibikém ez IGAZ!!!

greycup 2012.03.05. 14:28:31

A mester ma is alkotott, zseniális... :)

sárospataki 2012.03.05. 14:45:36

ójesz.

az én oktatóm miután megette a zalait zsömlével az ábécés csomagolópapírból, és ráitta a kaukázusi kefírt, egy pirosnál az üllőin fogta, lehúzta az ablakot és kibaszta rajta a csomagolóanyagot, zalaihéjastul, kupakostul, a paradicsomhoz adott polipropilén tálcástól. majd megjegyezte, hogy a lánya belgiumban lakik, ahol képzeljem el, minden autós megáll a zebránál, ha nincs lámpa, akkor is. "ez európa, jegyezze meg, fiam" - mondta.

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2012.03.05. 14:51:20

@1kutya: hál'istennek, nehéz lett volna kitalálni
@sárospataki lány: európa, az európa. igaza volt, és nem csak beszélt róla, hanem alá is támasztotta.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.03.05. 15:00:48

Meghatóan és kézzelfoghatóan valóságízű és szagú. Tibi bá rendíthetetlen léptekkel vonul a legkiválóbb novellisták által kitaposott ösvényen.

1kutya 2012.03.05. 15:02:27

@IzomTibi: és egyébként szomorú is, mert ezek a balfaszok biza jogosítványt fognak kapni és kikerülnek a forgalomba:(

guido40 2012.03.05. 15:03:06

Egykettes nemcsak ladába vót?

gsanyi 2012.03.05. 15:10:12

Az új Swiftből van 1.2-es.

hétköznapi naplopó · http://hetkoznapinaplopo.blog.hu/ 2012.03.05. 15:34:44

fasznak kellett alazni a szegeny lyanyt.
walter ba mongyon le b+.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.03.05. 16:29:58

Walter ba erösen hajaz Tibi bara (Hollosi Frigyes) a Buhera matrix-bol. Veletlen egybeeses?
Az iras különben remek, es szorakoztato! :-)

domex 2012.03.05. 17:13:29

Mester!
Ahogy Wayne mondta Alice Coopernek a Wayne worldben: NEM VAGYUNK HOZZAD MELTOK:-)
Itt Angliaban is nagy rajongo taborod van.

Dr.Betépett felhasználó 2012.03.05. 17:36:42

Becsszóra,a mai kínálatból ez az első cikk,amit elolvastam,pedig már 1/2 6.Lyóvóóóót.

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2012.03.05. 18:11:55

a virágpiacnál pont egy walter vezetéknevű paraszttal tanultam vezetni. Igaz, annak dízel 206-osa volt, de a szövege a hasonló. Csak akkor kellett lassítani, ha valami csajnak hosszan akarta nézni a seggét ("a büdöskurva!"), illetve mindig is azt mondogatta: "ne maradjál egyetlen egy nő mellett soha sem". És egyébként is, mi a faszért nem csak picsák jönnek hozzá, azokat szívesebben oktatja

belekotty 2012.03.05. 19:07:33

bazzz... a gyerek átjött a szomszéd szobából, kell-e újraélesztés, mert maj +pusztultam. :-))

gergo · http://www.partypeople.hu 2012.03.05. 19:11:39

Oreg csoka tanitott engem is, egy hofeher utott-kopott, klima es szervo nelkuli Astraban. Foleg 45-55 eves noket tanitott vezetni delelott, delutan meg diakokat, akik nyaron akartak lenyomni a jogsit.

Mivel nyar volt es kurva meleg, ezert minden egyes vezetesre vittem magammal torulkozot, mert nem szeretek mas izzadsagaban vezetni. Szokas szerint varok a Nepligetnel, megjon az auto, kiszal a "nyanya", beulok a helyere, elkezdek vezetni, de olyan furcsa erzes fogott el.. egy ido utan mar nem ereztem, mert tetves-sokan voltak, rolam meg folyt a viz, ahogy pocsolnom kellett a Gyali ut fele (Ferencvarosi palyaudvarnal van egy ures utszakasz, ott csinaltuk a rutin-dolgokat)

Masfel ora mulva megyek haza, otthon vettem eszre, hogy a kibaszott picsa osszemenstrualta a vezetoulest, meg szerencse, hogy a turcsi a nagyreszet felszivta... Persze mindezt feher rovidnadragban... :] (meg szerencse, hogy akkor a Biro Lajosban laktam)

sárospataki 2012.03.05. 21:09:38

@gergo: az én oktatóm egy párnát forgatott az ülésen, amikor kiszállt az előző, megfordította. Mi egyébként a Havannára jártunk kutyát hugyoltatni óraidőben.

Azt meg nem is meséltem, hogy mi volt a végén. Rutin lement csont nélkül, de a forgalomban megteendő vizsgát biztosítani akartam, ezért megkérdeztem, hogy mi a tarifa. Ötezer, mondta, jó, odaadtam, le is ment (szerintem lement volna amúgyis, de mindegy). A végén a Wekerlén megállunk, és mondja, hogy ha már ilyen jól megtanított vezetni, adhatnék egy kis ajándékot neki is. Mire gondolt, kérdeztem? Hát, egy üveg konyakra - így ő.

Johnny336 2012.03.06. 13:05:20

@sárospataki lány: minek adsz előre pénzt?
Majd ha azt mondja megbuktál, akkor kérdezd, hogy mennyiért nem buksz meg. Amatőr...
Nekem nem kellett fizetni, korrekt volt az oktató és vizsgabiztos is, már előre mondta az oktató, ha nem bazsok el semmit, akkor nem fog geciskedni a vizsgáztató. Nem is tette.

mojoking77 2012.03.07. 05:16:27

Ahaa... Szoval Walternek hivtak az oktatomat. Jo tudni, igy 17 ev tavlatabol. Bar akkor meg szakadt Sierraval tolta a rohadekja. Mai fejjel az elso beszolasa utan kellet volna orrba verni a ven szemetladat. :)

Mas,emlekszem, rutin vizsga, beult hatra a vizsgabiztos
-5000 Forint?
-Ja, azt nem hoztunk.
-OK, induljon, aaa tul kozel ment a padkahoz, maximum 30 centi lehet, jojjon legkozelebb...

Kb igy ezzel a tempoval, ahogy olvasni lehet.

Masodjara vittem...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.03.10. 18:16:47

Én meg nem fizettem senkinek se zsebbe, aztán meglett minden. Nem elsőre, de bekaphatják ;)

csubakkapákó 2012.03.13. 17:57:11

az enyémnek gombbal indult a II-es dízelgolfja, minden 50-60 közötti nőt meg akart fűrészelni és ellentétben walterrel, jóban volt az összes buszsofőrrel. Ha felbaszták az agyát, mindenre azt mondta "kurvapicsába!"
jó arc volt :-)

mLilu 2013.02.13. 14:29:35

Háhá 2 éve én is nála tanultam csaj létemre :D Nem is kímélt. Kva jó arc ;)

Magilla bekombinál

Ogre üzeni, hogy jelöljél.

Izomtibi

Tibor az újkori magyar polgár archetípusa. Ami különlegessé teszi az az, hogy munkáinak során sok emberrel kerül kapcsolatba, veleszületett nyitottságának, igazságérzetének, rendkívüli megfigyelőképességének köszönhetően hozzávetőleg 100 szociológus ismeretével rendelkezik.

Utolsó kommentek

Ez van még