Bár rádiózni azért főleg a csajokon igazi, de mivel nem mindig ül melletted egy az anyóson, ezért az ember néha a recsegőn kénytelen tekergetni, most meg végképp, mert még a hentesem is szétbeszélte az agyamat hogy most akkor kinek is a kurvaannyukat. mondjuk a téma tőlem sem áll távol, mert nekünk a rádió olyan, mint közalkalmazottnak az index, másrészről meg már megint sikerült bizonyítani, hogy mi a ballal vagy jobbal verjük témából is tudunk vallási kérdést csinálni. a szecska pl. amennyire örült, hogy a deréktól felfelé keresztény lalikirály alól kirúgták a trónját, addig a harcsa összeomlott idegileg, mert ő neki a danubius félig a családja volt, sőt annál is több, mert azt ugyan nem vágja h ki az asszonya a kádban whitneyt vagy cannibal corpse-ot fütyörészik-e, de azt már mondta be séróból, hogy a valami amerika után phil collins jön. egyben értettek egyet, hogy aki mást gondol, vagy mond az mind buzi meg köcsög, de hát ugye a hit már csak ilyen műfaj.
bár én messzemenő következtetést nem vonnék le másfél nap után, de azér nagyjából oda merném rakni a kolbászt a pallos alá, hogy a helyzet nem sokat fog változni. mifelénk ugyanis az összes nagy kereskedelmi rádió slágerrádió, abbától omegáig van rajtuk minden, amit a lakatos józsi, de még a glatz feri is el tud fütyülni. mondjuk a fasz tudja, hogy az a gyümölcsöstál, amiben nem csak mandarin van meg banán, hanem bágyadozik közte egy pár darab lángos, egy kis pizza meg némi kolbász is, rögtön a gyros alatt, mennyire guszta, főleg ha egymás után kell megenni, de hát ha biztosra megyünk lehet csakugyan ez kell, mert a vacsoracsatában is ötből négyen már hajolnak a vödör fölé, ha olyat tesznek eléjük, ami nem kirántotthús. az is vágható, hogy a pincérek is ugyanazok lesznek, akik voltak, na majd elhiszed hogy nekiállnak újakat keresgélni, mikor volt olyan büfé, amelyiknek a cégere megtervezésére is csak másfél perce volt. az ogrét mégsem rakhatod a bochkor helyére, mert nincs az a frekvencia amin nem ocsmány a hangja. poént se nagyon mondana, a laliék meg mégiscsak ismernek négyet-ötöt. úgyhogy a mai bizonytalan világban legalább ez a pár dolog legyen biztos pont, miközben szüttyög az ember hazafelé a kerepesin, azt otthon az asszony, aki várja a négyhetes pörkölttel, ami legalább múltkor sem volt rossz.
mondjuk hogy aztán a harcsa is miért akar 20 év után az asszonyon kívül bárkit lekúrni, azt már talán ő sem érti. pedig a diszpécser csajt még csak nem is ismeri.
Na szóval legutóbb ott tartottunk, hogy ödönbá leszervezett nekünk egy túrát ukrajnába, tulajdonképpen az egésszel mindenki úgy volt, hogy viccnek ugyan kicsit erős, poénnak meg gyenge, de hátha azér leszopkod minket pár kucsmás picsa, ha már odatoljuk az arcunkat a nyugatról. a tuskó még váltott is pár dollárt a nyugatinál, hogy együtt parolázhasson az öreg washingtonnal, azt azzal melegítse a fagyos ölüket a sunáknak ott a hidegben. tivadarbá meg még kutyafaszázott egy sort, hogy elrabol minket az ödönbá, azt nehogy lerúgjanak minket a dömös elleni ki-ki meccs előtt, de megnyugtattuk hogy nem kell aggódni, utánunk visszasírják majd a sztálint is a gecik, a meccs után a pályájukhoz képest csernobil alpesi legelőnek fog tűnni.
na nem mintha lett volna valami bajunk az ukránokkal, ödönbán kívül nem is ismertünk egyet sem, de hát az egészséges rivalizálás már csak ilyen, még akkor is ha látszólag eléggé odatették magukat mint házigazdák, pl repülőre foglaltak nekünk helyet, igaz isztambuli átszállással. mondjuk magyaráztad volna te el a bekőnek, hogy repülni jó, mikor ő még a villamosnak is megemelte a sapkáját, ha elhaladt egy. be is volt szarva rendesen, mert neki a repülőgép a mezőgazdasági permetezőt jelentette, ami feléjük minden héten lezuhan vagy kettő. úgyhogy a biztonság kedvéért megitattunk vele felszállás előtt egy üveg konyakot, amitől aztán meg olyan bátor lett, hogy ki merte deríteni hogy nem szabad repülőn énekelni. az első dalnál még csak pisszegtek az emberek, a másodiknál meg jöttek a stewardesek uramozni, mondjuk ezt aztán végképp nem vette magára, de amikor az egyik pilóta is megjelent, az hatott rá és megült kussban rendesen, mert ez még azokban az időkben volt, amikor egy uniformis jelentett valamit a közeli emlékek miatt. aztán amikor isztumbul fölött bekerültünk a viharba és körözhettünk a félhold körül, hogy fogyasszuk a kerozint és az elöttünk ülő nő zokogva elkezdte csókolgatni a gyereke fejét, hogy szeretlek mackókám, vigyázz magadra, már maguktól hozták a szeszt az légikisérők az utasoknak. láthatóan ödönbá egy teljes járat helyett volt beszarva, mert mire végül épségben letette a pilóta a gépet, automatikusan már nem is tudott leszállni a gépről, csak manuálisan, úgy hogy négyen fogták. így igyekeztünk a határátkelő felé, miközben néztük ahogy a szakadó esőben a gépünkről egy tag rugdossa le a gépről a csomagokat, egy meg odalent bassza fel egy targoncára az egészet, meg a maradék ruhákat, amik kiestek a bőröndökből. nagyobb rend a isztambuli repülőtéren sem volt, egy falka kóborkutya pölö vidáman falatozott a várócsarnok közepén álló szemétből. rajtuk kívül meg a fél emberiség ott nyomorgott, azt se tudtuk mi a fasz van. kerestük hol van az indulásokat jelző tábla, de mondták hogy azt ne keressük, 86 óta spórolnak az árammal, helyette van egy ürge, aki szorongat egy négyzetrácsos füzetet (a geometria náciknak: kockásat), azt abba irogatja az utaslistát. sikerült is megtalálni a tagot, aki mondta hogy maradjunk a közelében, a gép kb hat óra múlva indul, azt amikor ő feláll, akkor indul a gép is, kövessük, különben itt rohadunk meg nagy valószínűséggel. szóval hiába tudtuk hogy van még hat óránk, az első fél órában úgy stírültük az ürgét, hogy majdnem lekopott a homloka, egészen addig míg olyan irgalmatlanul bebasztunk mint a dinnye. azt is onnan vettük észre, mikor végül felállt, hogy rálépett az előtte fekvő szebesicsre, akit bölcs előrelátásból én terítettem oda.
az ogyesszába vezető út már jóval zökkenőmentesebben ment, mert kb senki nem tudott magáról. a következő kép kb az volt, hogy mindenki az útlevelét kotorássza, az ödönbá meg mikor kiszúrta a határőr gallérján az ukrán zászlót, önkívületben elkezdte ölelgetni a csávót és nagyban magyarázott is neki. mint kiderült, kitört belőle a hazaszeretet, azt elkezdte óbégatni hogy végre hazatért és többé már nem megy el innen. úgyhogy két perc múlva már vitték is el ödönbát, mert erősen illegális bevándorlónak nézték, mi meg csak pislogtunk, hogy ott viszik a szótárunkat. tekintve hogy régi oroszórák ide vagy oda, az összes orosztudásunk kb annyi volt, hogy fel tudtunk volna szólítani valakit az anyja megbaszására, ugrott a telefonos meg a közönség segítsége is. már kezdtük vakarni a fejünket h mi a tosz legyen, de csak azért mert nem láttuk magunkat kívülről, 15 szerencsétlen szétcsapott embert, akik közül az egyik egy kapuskesztyűbe rókázik. szerencsénke akik kijöttek elénk, azok viszont igen. mivel az egyikük tudott magyarul, így viszonylag hamar megbizonyosodhattunk egymásról, egyedül ödönbát hiányolták, de hát mondtuk nekik, hogy őt bizony elvitték. emiatt kicsit megijedtek, de mondták hogy minket elkísérnek a szállásra, utána megpróbálják elintézni a dolgot.
a buszról nézve az tűnt fel elsőre, hogy ogyesszában sehol nem lehetett parkoló autót látni az utcán, csak hatalmas kerítéssel elkerített területeken, aminek a négy sarkában őrbódék álltak. végül befutottunk vmi fullos szálloda elé, emi előtt láttuk az első parkoló autót, egy fullos kabrió mernyót, leengedett tetővel. mint később kiderült, abban a verdában a kulcsot is benne hagyhatták volna, meg az anyóson a pamela andersont, akkor sem viszik el, tekintve hogy a helyi maffiafőnöké, aki a szálloda második emeletét bérli. úgyhogy bejelentkezés során mondták is, hogy a lépcsőt ne használjuk, mert a lépcső tetején álló gépfegyveres emberek úgysem engednek át, a liften meg ne nyomogassuk a kettes gombot, amúgy érezzük jól magunkat. kicsit túlzásnak éreztük a dolgot, na nem a díszbohóc maffiozó miatt, hanem a szálloda miatt, főleg hogy mindegyikünk munkásszálló kompatibilis mackókat hozott magával. kicsit hülyén is festettünk vacsoránál a márvány burkolatú étteremben az aranyozott karfájú székekben ülve, mondjuk fele nem annyira, mint az a hatalmas szennycső, ami keresztülhaladt az egyik falon, meg az h olyan geci hideg volt a fűtetlen helyiségben, hogy a sarokban hegedáló vonósnégyes nyolcan voltak, aztán sorcserével nótánként melegítették a kezüket a konyhában a rezsó fölött. mivel minket feltételezhetően oda nem engedtek volna be, így kesztyűben ettünk az ezüst evőeszközzel, miközben stíröltük a másik asztalnál ülő mamókát, aki minden kanál levessel leette a nercbundáját.
ödönbá meg közben még mindig sitten volt, de még másnap is, pedig még a nagykövetségtől is bementek hozzá, pontosabban csak próbáltak, mert elhajtották őket is a faszba. úgyhogy meccs előtt nem volt ki lebasszon minket, teljesen nyugodtan készülődtünk. ugyan medvebaszó hideg volt, de még belenéztünk az előttünk zajló ifimeccs végébe is, azt az hamar feltűnt hogy a bíró vagy vak volt, vagy hóhér, mert vagy 5 embert szabályosan kivégeztek 10 perc alatt. az világosan kiderűlt, hogy ezen a tájékon ha valamit, a szabadrúgást nem sokat gyakorolják, de gondoltam ha ide ez kell, ám legyen, megfaragom a kozákokat, hogy a végén hokedliként szedik le őket a pályáról. ráadásul a csávók olyan műszálas rövidujjú mezben játszottak, hogy mi viszkettünk tőle, főleg amikor meccs után az ifis ogyesszai srácok levették a mezüket és odaadták az ellenfelünknek, akik a legnagyobb természetességgel vették fel a ráfagyott izzadtsággal együtt. mivel a meccs nem tartozik a legszebb emlékeim közé, a történelmi hűség kedvéért a 0-4es végeredményt még elmondom, de azt már nem részletezném hogyan fagyott meg bekő a csodacsatárunk, mert egyszer sem tudtuk felpasszolni neki a labdát. még az sem boldogított hogy hordágyon kellett levinni az ellenfél gólzsákját, mert az sem nem sikerült, hanem az átok fricinek, aki már annyira fázott hogy inkább úgy gondolta, hogy elmegy zuhanyozni. rábaszott, mert megúszta egy sárgával, azt a meccs végén is, mert melegvíz az pont annyi volt, hogy egy fél csésze teát tudtunk volna belőle főzni.
ekkor még kicsit örültünk is, hogy ödönbá sitten van, de azért másnap reggelinél egyre többet gondoltunk rá, hogy tán mégse jó ez így, úgyhogy fogtuk magunkat és gondoltuk teszünk egy próbát, bemegyünk érte. jött velünk az ogyesszai magyarul tudó arc is, aki mondta hogy szerinte esélytelen a dolog, már mindenki megpróbált közbenjárni az érdekében, de legalább búcsuzzunk el tőle. bent az örsön úgy voltam vele, hogy azért a fasz se tudja, én hiszek a diplomáciában, csak a megfelelő módszert kell megtalálni, úgyhogy megkértem a csávót kérdezze már meg az őrt, hogy mégis van-e valami ára ödönbá szabadulásának. ürge nagyon kellette magát, de végül csak rákérdezett, az őr meg hosszasan kémlelte a mennyezetet, majd kinyögte hogy 10 dollár. azt a végén elégedetten, széles mosollyal hozzátette: welcome to ukraine!
úgyhogy tuskó ugyan nem kúrt le egy kozák kurvát sem, de legalább kiszabadította ödönbát. amerika pedig mégiscsak a szabadság és a végtelen lehetőségek hazája, azt ha washington, meg az öreg jefferson is a faszára gondolt volna inkább a függetlenségi háború helyett, ki tudja mi a fasz lenne, de hogy ödönbá a sitten rohadt volna meg, az ziher.
Na baszom alássan, sikerült x év után belázasodnom, mert még a legutóbbi debrecen meccs előtt beültünk a rudihoz a bulldoggal iszogatni, azt mire észbe kaptam beapplikált a rudi a füleim közé vagy egy liter jagert, azt nagyon igyekeztem öblögetni egy kis sörrel, nehogy rosszul legyek. nem sikerült az öblögetés annyira, mert még a bulldog is úgy látta jónak, ha bevonszol az oktogonnál a burger kingbe és kér nekem 5 ernő menüt. neki is álltam szürcsölni a két és fél liter kólát, azt közben kötekedtem, hogy mi a fasztól ilyen gyenge. a bulldog csak mondogatta, hogy inkább a sajtburgereket egyem, de hát a faszomnak se kellettek, mondtam h egye meg ő. neki se kellett, merhogy van nála kaja. gondoltam van a faszt, de csak rávett hogy akkor tegyem zsebre ezeket a szarokat azt majd megeszem később. közben aztán rájöttem miért olyan gyenge a whiskeykólám, mer sok benne a jég, úgyhogy fogtam, azt a jeget is beleraktam a zsebembe. nade illett volna sietnünk, úgyhogy nagy nehezen felhívtam a krecsó ferit, hogy hol a faszban van, mert kellene egy sürgős fuvar. erre azt mondja, hogy ő nem a krecsó feri, hanem az anyám, és mit csinálok? mondtam neki, hogy meccsre megyek, mi a faszt csinálnék, de ne szóljon bele ha a ferivel beszélek, mert így sosem érünk oda. közben ugyan nem a feri, de egy másik kolléga kiszúrta hogy állok a körút közepén és hadonászok, azt összevissza kerülgetnek a combinok. a lényeg a lényeg, eldobott minket a stefániára, ahol vettem tökmagot, csakhogy nem fért bele a zsebembe, mert tele volt elázatott sajtburgerekkel. na mondta a bulldog, hogy akkor most tényleg egyem meg azokat a szarokat, mer akkor majd befér a tökmag, addig eszik ő is. erre fogta kivett a zsebéből két szelet kenyeret, a másikból meg egy nejlonzacskót tele pacallal. a cuccot bekente ujjal a két kenyér közé és már majszolt is, de én is, és annyira nekibátorodtam h most már biztos jól vagyok, mert ettem, hogy mire a helyünkre érkeztünk már a kezemben volt a pulóverem meg a kabátom és pörgettem a fejem fölött őket, azt ordibáltam hogy csakalóóóókimegafraaadi, a tökmag meg csak hullott mindenfelé mint a konfetti. de nem én voltam a leghangosabb, hanem mögöttünk egy kiscsávó aki úgy üvöltötte hogy kulibáálii, mintha nem lenne holnap. de ekkor már a fél szektor üvöltött, főleg a gólnál, a gyerek meg már egyenesen visított, azt hirtelen olyat belereccsentett a műanyag székbe, hogy egyből 10 centivel magasabban ült. lett is nagy kuss a szektorban, tudod ki mert ezek után ordibálni.
meccs után aztán, miközben lázasan fetrengtem az ágyban, olyan lázálmokkal küzdve, h a mutu elfut mellettem, anélkül hogy alávágnék egy isteneset hogy leessen a lábáról, eszembe jutottak a régi emlékek, amikor ilyen tényleg max akkor fordulhatott volna elő, amikor lázasan fetrengek. már meséltem a csapatunról, nem sok szarfaszú homár kergette közöttünk a labdát, de hát ezt ödönbá, majd később a kulcsár jenőbá meg a tivadarbá el is várta. bizonyos szintnél tovább viszont sosem jutottunk, mert pl. az irányitó jancsihoz képest a váczi zoli norbi update egyes volt. azért így is messzire jutott a hírünk, ellenfeleken, traumatológián dolgozó orvosokon is túl. egészen odesszáig. éppen melegítettünk edzésre, a skuló meg az aczél dubi felváltva próbálta eltalálni a felső kapufát, mint a puskásöcsi. azt az egy biztosan kiderült, hogy az öregnek azért lehetett akkora pocakja, mert nem kellett minden rúgás után elmennie a kapu mögé. na, most figyelj te geci, úgy rúgom a kapufára, ahogy a nagykönyvben írják, hallod. na, figyeljél, csak kussba legyél...figyeld..akurvaanyját bazmeg, hát mondtam bazmeg h kell még fújni a labdába,mer így alákapott a szél, bazmeg, mondtam te gyökér, na mész te a picsába. milyen szél, dubikám, miféle szél, anyád hasában nagyobb huzat volt, mint itt, hogy miért nem mászol oda vissza, ott focizzál te..így kell ezt, megmutatom, de figyeljél, ne a faszod vakard, na, megnézed a lécet azt....az isten bassza meg, hát mit most mi a faszt nevetsz, alátúrt egy vakond a labdának, azt bazmeg, hát ne röhögjél, innen rúgtam, nézd meg bazmeg, nézzed hát ez itt még nem volt az előbb, jó hogy földbe rúgtam, hogy basznád meg, ne röhögjél.
skulókám, dubikám, két mesemondó kis falábú kalóz, nem kell itt erőlködni, előbb találom el a lottóötöst, mint ti ezt a kapufát, ugratta őket jencibácsi, aki éppen kijött az öltözőből és most a szertár oldalát pisálta le. itt van az ödön apátok, ott bent, kínálgatja az almáját, de hát nem a hófehérke vagyok hogy baszná meg a vén buzi. nade nem is ezér van itt, hanem majd mindjárt elmondja, ha ki tudja dugni ide a fejét a hülye kalapjában. ebben a pillanatban meg is jelent ödönbá, és jó kedvűen köszöntött mindenkit. na, szerbusztok gyerekek, jól vagytok, tibikém az isten álldjon, hogy megnőttél, nézzenekoda, szeretnek a lányok mi bameg, ilyen stramm egy fiút, nemigaz bame, mi? hehe. na, gyerekek talán már mondtam az apám ukrán kántor volt, meséltem? igen? na, szóval hát mink nem voltunk egy pénzes gyerekek, de egyszer elvitt minket az apám ogyesszába, úgy ahogy mondom, a tengerhez, bameg. na az egy csuda egy hely, meseszép, mint mint a hegedűszó bameg. na hát ott él az én barátom, a gorin dopilka bácsi. ő ott az edző bameg. a csernomorec ogyesszáé, hallottatok már róla már, mi? nem? nah egy nagyon erős csapat az, aztán kijutottak vmi kupára, és meghívtak minket előtte játszani egy edzőmeccset, hallod ezt fiam? na de ezek nem ilyen pisis lányok, ezek egyszer elkezdenek játszani, hohó! olyan jó kötésű gyerekek, mint a birkozók bameg, de úgy futnak mint az őzek. 10 alatt a százat, de még a gyúrójuk is. és úgy edzenek hogy mezitláb a hóban, bizisten. most mit nézel ferike, nem hiszel nekem mi? hát szerinted én kik között edzettem, mi? hát én még a puskás öcsi bácsival is játszottam egy pályán. mondta nekem, fussál ödön, ott lesz a labda a lábadon. hát én csak futottam, villogtak a lábam alatt a vonalak, mint a tgv alatt a sínek, azt mire rágondoltam volna hova futok, hopp ott volt a lábamon a labda. nade bameg azt még be is kellett rúgni!!! és itt ödönbá már a két vállánál rázta a ferikét, aki csak pislogott mint cseresznye a fán. öt védő lihegett a nyakamon, bizisten, hat olyan védő, mint a hegyomlás bameg, de háhá én kicseleztem őket, mert volt eszem hozzá, meg technikám is. ötezret dekáztam minden edzés előtt. mennyit ödönbá? rökönyödött meg nándi a kapus. tízezret, bizisten, jobbal ballal. na és aztán mi lett ödönbá? mi lett, mi lett, kilőttem a kapu sarkát, hogy mind a három léchez hozzáért a labda, mielőtt kiszakította a hálót. ahogy mondom. hát nem-e jenőbácsi? így volt a vojvodinában is, mondd csak el a fiúknak. így volt nem így volt, annyi biztos volt hogy az idény végére az összes csapat a sapkájával focizott, mert a vén ödönbátok már akkor is az összes zsebét kitömte a labdáikkal. most is ott van a kalapja alatt egy, nemigaz te mágus? jenőkém bameg, hát azt te is tudod, hogy mindig a gyerekeknek adtam őket, hogy játszódjanak. hát ezek a fiúk is nézd meg itt vannak, aztán most mennek a messzi ogyesszába! úgy-e ferike, örülsz-e neki?
A marjuk pistike meg a zorilla együtt kűzdöttek a faszverés ellen. mondjuk zorillának volt csaja, de az ember attól még h van otthon lefagyasztva pörkölt, még ehet csipszet, vagy akár hambucit is a mekiben. de a pistike pl már erősen izzadt a sok csipsztől, úgyhogy nagyban csinosítgatta magát, és vasalgatta a kedvenc pólóját, de óvatosan, hogy az elejéről az ezüst sárkány le ne kopjon. szőrtelen anakondájára felhúzta a dollármintás boxerjét, ami alá tíz centivel húzta a farmerját, hogy mindkettő márkája látszódjon. ma megetetlek ne aggódjál, vigyorgott és mivel meg volt elégedve az eredménnyel, tükörből lőtt pár képet magáról a myvipre. zorilla meg mióta nagypályás lett, felhagyva a hidegburkolással és átnyergelve az ovbhoz, csak inget hordott. buliba köldökig kigombolva, azt még gallérját is felhajtotta, csak gizdán, mint a cantona. vagy a hrutka rudi. két deci arcszesz egy deci parfüm, ezzel indított, és mellé meg letolt egy whiskeyt is uzsgyival, jóféle ukrán import energiaitallal. a többit beöntötte műanyag palackba, hogy a csomagtartóban ne lötykölődjön ki és már ment is dragonnal, a kilenc éves házilag fényezett okkersárga celicaval pistikéért, aki míg türelmetlenül várta, baszatta a rise fmet. rén follsz, csak a rénfolssz gáci, lapátolt a nappaliban, a szomszédban az irma néni erősen gondolkodott, hogy 86 év, combnyaktörés ide vagy oda, ő bizony rárúgja az ajtót a kis gecire, mert már 20 perce nyomta a fölfelé gombot a távirányítón, de a kaczor feri hangját csak nem hallotta.
na azt végre csönd lett a szomszédban, azt hirtelen a feri hangja is meglódult, de úgy hogy irma nénihez majdnem lakatost kellet hívni, úgy megszorult benne az ijedtség. pistike meg már az anyóson csapatta, a zorilla mellett és erősen gyúrtak egy kötőhártyagyulladásra a tökig leengedett ablakok mellett. mekkora lesz geciii, tákk tákk, azt erősen verte tenyérrel a tetőt, ciccapartiiiiiii üvöltött ki 3 csajnak a villamosmegállóba, akinek a hűs szeptemberi szellő legyezte a picsájukat a segg alá nem érő ruhájukban. gyertek csajok, ebben a kombinoban is lehet ám lukasztani. hallod ezt zorilla, mekkora duma volt bazeg, nem hiszem el, fel kéne írni ezeket geci. de igazából nem is ezt kellett volna felírniuk, hanem egy rendszámot a verdára, mer mire megérkeztek a parkolóba, vajda főtörzs már javában abból a pénzből zabálta a csalamádés hamburgert a fanni büfében, amit pistikiék a csajok szörpjeire szántak. de gond egy szál se, úgy voltak vele, őket önmagukért szeressék a picsák, ember pénz nélkül is lehet gizda, ha jól adja. ehhez pl már a parkolóban sem kellett sok, csak felcsapni a csomitartót, aztán onnét szittyózni, miközben a verdában a hangfalak leadják mind az 50 wattot, plusz a recsegést. nagyon recseg, zorilla bmeg. nem recseg, csak hangos bazmeg. ez blaupunkt, ez nem recseg, szól. amit te hallasz az a berezonálás. de itt van, inkább igyál. pistike ivott is, csak nehéz volt közben ülni is a karosszérián és keresztbetett kezekkel feszíteni. ugyan még csak három parkolóőr rugdalta a kavicsokat este 10kor a parkolóban, de rövidesen befutott még pár verda. egy fekete tuning négyes golf, egy rs octavia, régi kasztnis, meg egy fiat punto. a három kocsiból kisvártatva 16 ember szállt ki, meg kb 150 watt és némi recsegés. a punto nem illet a képbe, azok a roxyt csapatták, de azér azok is ugyanúgy a csomagtartóban csónakáztak. a parkoló közepén, ahol összeértek a nagy nézések, erősen sistergett a levegő, még pár falevelet is felkapott. kisvártatva megszólalt a pistike: te figyelj, még nincsenek túl sokan, főleg csajok nem. na, nyugi van pistike, majd csak jön még egykét makkszopó, egykét herenyaló. és így legyen ötösük mert 11 tájékán nem is egy jött, hanem több kupac. az autósmozis csávók meg egyből olyan erősen kezdtek nézni, hogy szinte már attól felborultak a sunák, és akkor még hol volt az anyu 18 centis sarkú, két számmal nagyobb cipője, a vastag combokon dagadó miniszoknyák, a résbe bevágó lakk nacik és a kilenc pohár vodkanarancsok. volt hát itt termés, a srácok meg h minél nagyobb kedvre kapjanak az aratáshoz, egyre okosabbra itták magukat, pedig már a kiindulási pont is elég erős volt.
ne nézzél, meg leszel baszva, nem érted? üvöltötte el magát a zorilla az egyik makkszopónak, de csak úgy viccesen, gizdán, mer röhögtek, azt még a csaj is, bár ő nem is igazán tudta hogy min is, de hát azt azér érezte be van jőve, azt lehet csak úgy egóból, nem tudom. de hát most már h kiszáradt a műanyag palack, ideje volt odabaszni, azt nekiiramodtak a verető bejáratának. ahol láthatóan nagy rend és fegyelem uralkodott, a mindenféle kis ugribugri meg horpadt homlokú csendben tűrte, hogy megállapítsák róla, hogy mennyire alkalmas a bejutásra. ezügyben komoly kooperáció folyt, egy kis fejre heggesztett mikrofonú, igényes, de nem teljesen lyuk-kompatibilis mikiegér járkált az arcok között és belemondta a kis beszélőjékbe, h kik azok akik rombolnák odabent a nívót. két srác tornacipőben, és az üzenetet máris vette szumó lali a fülesén , aki ott állt negyven centire az eseménytől. hélló, ácsi srácok, nem jó. mi nem jó? cipőd, nem jó. torna. a cipőm? de márkás, converse, geci drága, hallod. nem baj, nem jó. nem jöhettek be. na, arra. azt mutatta az irányt, amerre jó a drága converse cipő. ezt én is tudtam volna magamtól is, gondolta utána szumó lali, és visszagondolt a szép időkre, amikor nem egy kis buzernyák geci mondta meg neki, hogy kit kell hazaküldenie. na ez viszont zorilláék nagy szerencséje is volt egyben, mer a régi szép időkben tudod hol állhattak volna. hát nem két picsavirág mellett, akik éppen rötyörésztek mer a barinőjük épp kúrta az oszlopot, azzal se nagyon törődve, hogy szálkás lesz a picsája. na hát zorilla ugye ért a nőkhöz, egyből vágta mi a szitu, úgyhogy bedurrantotta az úthengert. helló, hé, van gazdád? hee? nézett vissza sréhen a csaj kérdőn, miközben nyelvvel az oszlopon maradt. pasid, van? ahha. és kutyád? mi? nem, az nincs. és lehetek? úgy lefetyelek, mint a kis lessie. miii??? jajj már, neem, haggyáál. úúristen, fakadt ki zorilla, mit játszod magad te hülye picsa? mííi??? jajj ne, adod itt érted, kelleted magad, aztán itt nyavalyogsz, na tipli innen, hallod. de mos mér? nem is játszom meg magam. nem a faszt nem, tudod mit, ennyi, ennyi voltál. de ne már, mos mér? és csaj még az oszlopról is lekúszott nagy ijedtében. nem teccek? nem ez bazmeg, hanem érted, ez a megjátszós picsaság, ez nem kell. jó, oké, de nem is vagyok megjátszós...te figyu, kocsival jöttél? jah. télleg? és mivel? celica, chipes, 220 lóerő. nem mondóód? a celica a kedvenc kocsim. német ugye? japán, nem számít. ahha, de tökre bírom, tényleg. és figyu tényleg olyan jó meg minden, mer még sose ültem benne. vagyis de persze, csak már annyira nem emlékszem... figyeled, pistike, megint a celica csajozik, mondta zorilla csak úgy váll fölött. nah figyu cica, itt a telóm, írd be a számod, mert mi még most benéznénk érted, azt később majd hívnálak vagy valami. ahha okés, és figyu milyen nevet írjak, amiről megjegyezel? mindegy, mittomén, ami jön. aham, akkor az jó lesz h kurva? ne, azt figyu ne, mer az van már, írd inkább h kurva2, az jó lesz. csaj bólintott, szépen beírta, szám meg minden, srácok meg mentek tovább.
de baz, gecire megérte beljebb kúszni, mert a pult végén két picsa fetrengett és egymás seggéről vettek levegőt is. ez már valami, pistike már kapta is elő a telefont, azt fotózgatott. a két csaj aztán kéjesen elkellette magát a vipig, ahol a korláton tovább vonatoztak. és ekkor, hallod, egy akkora arc, pedig volt már vagy ötven, nagy levegőt vett és betolta a fejét a hátsó csaj seggébe, azt beizzította a motorcsónakot. de valami nagyon komoly csávó lehetett, mer a dj név szerint kívánt neki jó étvágyat, amire kicuppantotta a fejét és jóllakottan és elégedetten vigyorgott a háromezer emberre. de hát a vip már csak ilyen, csak a krém, ott volt a mester is, fricibá, volt vagy hatvan, aztán mégis mindig három 18 évessel csapatta. most is épp tehetségek után kutatott, felcsapta a szemüvegét, előkapta a fényképezőjét a vitorlás dzsekije belső zsebéből és már mutatta is az egyik kis csillagnak, hogy forogjon hogy vakuval mehessen a pinkre. pár év és ott leszünk, állapította meg zorilla, és egyből beugrott neki még 23 név a wiwről, akiket még nem hívott fel hitelajánlattal. de ebbe a pillanatban megrezzent a telója, ki az kérdezte a pistike, de semmi komoly, csak a csaja volt, írta h kár h bent kellett maradnod dolgozni, szeretlek, nyuszó. szeret bazmeg...érted te ezt? mióta is jártok. áh két hónapja asszem, de jó a csaj meg minden, 29, meg van pénze, érted, na. azért akart válaszolni vmit, de hirtelen felbukkant három olyan gádzsi, három kis olyan porszívó, hogy egyből beütött a szerelem. zorilla már ott is termett az egyiknél, csak még kettőt kigombolt az ingén. szeva, hello. szióó. hallod, megismersz a tévéből, nem? csaj nézi, gondolkozik, de csak bólogat hogy nem. nem-e? úúúristen bazmeg, te nem nézel tévét?? micsoda, jajj figyu, de persze, de mos nem ugrik így be...mindegy, jó, hallod, azér érzed h ez nagyon gáz...de most mér, eskü nézek, csak figyu itt most érted, most így nem, de figyu tényleg a tévében vagy? persze, de mindegy, most nem magyarázom...ahha, az tök jó. és mennyi idős vagy? 27, mer te? csaj gondolkozik, izé 18. aha, nah figyelj, elég lapos a buli, átjöttök, tudod, érted. csaj elkezd rötyögni, de rötyög a másik kettő is, azt már mondják is h ja tényleg, tök lapos, azt már mennek is kifelé ötösben. zorilla meg hát mivel haza mégsem viheti őket, kell egy kecó, gyorsba elkezd írni a spanjának egy smst, hogy kuba, készülj, három kb 15 éves kis kurvát viszünk marjukkal, azt rommá kúrjuk őket.
ugyanebben a pillanatban, amikor zorilla csaja kapott egy smst, már kezdett megörülni, hogy a kis nyuszikája végre válaszolt.
Perlinszky Ede professzor úr állandóan csiszolt előadás előtt, nehogy álló fasszal kelljen beszélnie hans kelsenről, mer ezek a kis jogászpicsák olyan ostobán kéjes fejjel meredtek rá végig, amilyet csak a brocky háromban látott. kiterítette hát maga elé a frankfurter allgemeine zeitungot és elképzelte ahogy az a kis piroskosztümös picsa a múltkor előadásról erősen blázolja miközben ő hangosan ordítja hogy a jog az jog. a végén felállt azt ráverte a lapra, pont merkel asszony orrára, azt fogta összegyűrte a gecibe és bebaszta a kukába. most már mehetünk, mondta magának amint határozott mozdulattal felhúzta a sliccét. szabvin etelka a jogtörténeti tanszék adminisztrátora meg sosem értette, hogy egy ilyen nagytudású ember, mint perlinszky ede proffeszor úr, hogy a makkba bánhat el ilyen barbárul egy újsággal, miután azt kiolvasta. és mi a gecit ragaszthat állandóan a szobájában.
perlinszky meg már bent is volt a teremben, szemben vele meg 22 szerencsétlen meredt a 600 fős évfolyamról. nem is ez zavarta, mert legalább 578 emberrel kevesebb pofázik, csak a múltkori piros kosztümös sem volt ott, ezen gecire felbaszta az agyát. felesleges volt kiverni, gondolta. azt már indította is a katalógust. közben a teremben két arc a szabák meg a kiskálmán erősen izzadt, mert véletlenül letörték a tanári asztal elejét, azt erősen stresszeltek rajta, hogy a prof észre ne vegye. a prof szerencséjükre nem vette észre, így a szokott módján elkezdte dörzsölgetni a pad alatt a bal heréjét. az öreg faludy pl csak úgy tudott pofázni, ha dohányzott közben, na ő meg a heréjét markolászta. a szokás is a jog részét képezi, érvelt, és erősen rámarkolt a zacsira. közben azon agyalt, hogy ez a sok kis geci most mi a ráktól néz olyan csodálkozó tekintettel, hát mi a navalyáért érdekes ezeknek a kelseni jogpozitivizmus. vagy az orrom fikás? költözött belé a félelem egy pillanatra, azt észrevétlenül végighúzta a kezét az orrán, mutatóujjtól könyékig, közben merengő arcot vágva, mintha épp csak gondolkozna valamin. a hallgatók meg döbbenten ültek, hogy mekkora beteg állat ez, hogy ekkora szagmintát vesz a herés kezéről.
ezért szar ha az ember lát, nem úgy mint az öreg sükösdi professzorúr, akinek a szemüveg csak placebo hatásból volt az orrán, de mondjuk nem is hallott. jól, rosszul meg alig. ennek megvolt az az előnye, hogy szent meggyőződése volt, hogy roppant érdekfeszítő előadásokat tart, és az egész terem roskadozik a hallgatoktól. azt mivel sosem hallott semmi neszt, ő ebben a kitüntetett feszült figyelmet látta igazolva hallgatósága részéről. de azért, hogy biztosra menjen néha elordította magát, hogy ki az, maga beszél ott? azt nézett a terem egyik távoli pontjára, és mind az öt jelen lévő hallgatóban, akik valami tévedés folytán nem a közeli kocsmában ültek, megállt az ütő, hogy a vén profnak megint megjelent egy poltergeiszt. félévente egyszer aztán sikerült az öregnek élőkkel is megtöltenie a termet, amikor következett a zárthelyi dolgozot megírásának időpontja. mer azon szerencsétlenek, akik még ahhoz is hülyék voltak, hogy a különböző harcászati segédeszközökkel, négy nyitott könyvvel, az egész padsor segítségével, telekalligrafált tenyérrel megírják elégségesre a dolgozatot, azoknak bizony szóban kellett vizsgázniuk. és mivel az öreg prof nem hallott, ezért bizony mindegy volt, hogy az ember mit mond a vizsgán. öt embernek ma meg kell buknia, mondta az öreg mágus minden vizsga elején, mintha magában hammurapi törvényeiben olvasta volna, és bizony ezt be is tartotta. maga egy nagyon értelmes fiatalember, mondta egy ízben erősen megszeppent jogászpicsának, amikor az éppen csak letette az indexét az asztalra. megadom az elégségest, és ahogy illik be is írt egy jelest az indexbe a csaj fényképe alá. persze nem mindenki volt nekifutásból ostoba akinek nem sikerült az írásbelije, volt aki be sem ment, meg aki be sem küldött meg maga helyett senkit, sőt a haverjának sem szólt, hogy írjon két dolgozatot, meg volt olyan is akit a herczeg miki kaszált el, az élesszemű demonstrátor. és hökös.
ő bizony már első félévben lenézte évfolyamtársait, akik csak azért jelentkeztek jogra, hogy mielőtt pékek lesznek, legyen egy diplomájuk is, azt tulajdonképpen a felvételi jelentkezési lap kitöltésen kívül más nehézséggel nem is kellett kiállniuk. mondjuk a lindácskának azt is a muterja csinálta, de aztán mivel az anyukája nem járhatott be helyette vizsgázni, bár kérték a dékántól, végül nem is erőltette a dolgot, de hát legalább jogra járt, és a modellszakmában ez még valami. szóval mikit tényleg fűtötte a jogászi éthosz, halszálkás öltönyével, bőr aktatáskájával és ezüst parker tollával tűntetett a kisszerűség ellen. paragrafus pecsétgyűrüjét büszkén hordta és lenézte azokat, akik megalázzák palasz athéné szent hivatását, azt miközben üvöltik hajnalban az astorián a jogászhimnuszt, verik ezerrel a kukát, amiben állnak. szorosabb köteléket érzett ő a tanárokkal és professzorokkal, és mélyen a pecsétgyűrűjének zafírjába nézve látta a jövőt, amikor tanársegédként megismertetheti a hallgatókat az igazsággal és a renddel. de hát egyelőre még a hökben kellett buzgálkodnia, például itt volt az ösztöndíjak kifizetésének kérdése, már három hónapja azon agyaltak hogy miként oszthatnák szét minél igazságosabban. ezzel a megfontolt eljárással amúgy a dékán is nagyon elégedett volt, mert azér a bankban három hónapig ennyi lóvé csak jól ketyeg. úgyhogy széles mosoly mellett írt alá mindenféle számlát, azt így legalább a verók is bekúrhatott minden este abból a 240 plusz áfából, amit egy darab plakát megtervezéséért kapott, ha már egyszer az ösztöndíja meg már három hónapja baszik megjönni.
lassan ráadásul meg már jött a vizsgaidőszak, azt addigra csak megjön a lóvé, azt lesz pénz red bullra meg kólára, különben erősen kétséges hogy az a 3000 oldal féléves anyag be lesz-e seggelve. de ha nem lesz, az sem nagy coki, mer a martin tud ilyen szart 120ért amit az ember berak a fülébe, azt otthon a fotelból a nagyi is lesúghatja az egészet. de nagyban készült már a tóth is, a rendszergazda a vizsgaidőszakra, a hamu alól épp az előbb bányászott ki egy 486ost, azt ahogy tartja maga elé, hosszan felizzott a parázs a szájából, olyan erősen elgondolkozott, hogy szerverként elviszi-e a neptunt. kicsi rá az esély, de egy próbát megér, gondolta és elnyomta a csikkét a talpán. kéne egy hamutartó lehet, gondolta és lesöpörte a dekkeket az asztaláról, azt rábaszta a gépet. leszedem róla a doomot meg a pornót, azt faszagányos lesz. két hét múlva a maritán béci erősen izzadt a szabó ervinben, mert másfél órája a kurzort se tudta megmozdítani a neptun kezelőfelületén, de nem mert kilépni, ha már egyszer ideáig eljutott. csörgött a telefonja, na? bent vagyok, csak fagy, neked? viccelsz? anyám egész osztálya próbálja felvenni a polgáromat a suliból, semmi geci. na! na most! siker, de bazzeg csak huszonnyolcra van hely, bazmeg az hétfő, tuti hogy a veres lesz h baszná telibe. hívom is a martint, hogy kell a füles.
de hát a tanárok sem hülyék, krudák tanársegéd úr teljesen tisztában volt vele, hogy például a kis betonfejű a negyedik sorban nem hangosan gondolkozik, mikor izzadva motyog maga elé h gondokság, mellette egy másik meg nem véletlenül kapcsolta be és ki negyvenhetedszerre a tollát. de még párszor be is fogja, mer ebben a félévben valamiért az első tétel a hatvannyolcas. ráadásul az adás sem volt jó, mer a krudák meg árnyékoltatta a termet, amiért mondjuk előző helyéről ki is baszták, mert az ottani dékán szomszédjának elkúrodott a kis bizbasz a fülében tőle. éppen ezért a gyakorlati órákon fölényes magabiztossággal tartott előadást a nyakkendőkről és a borokról, ahogy úriemberhez illik, azt mondanám hogy kokettált a hölgy hallgatóival, ha nem a csöcsüket nézte volna. mindezt megtehette, hiszen a sikeres vizsga nem azon múlott, hogy miképp adja le az anyagot, ami amúgy is megvan írva 1800 oldalban a tankönyvben, hanem h mennyire komoly állnak a hallgatók a vizsgához. 80 rugó már pl elég komoly hozzáállást jelentett. azt a kis bátkai evelin is vette a lapot, és megigazítva átlátszó fehér blúzát, óra után konzultációs időpontot kért krudák tanársegéd úrtól.
Na, letudom itt a nagy hereverésben a kötelező köröket. pár ismerős stb. már fél éve cseszeget, hogy nyomassak egy könyvet, mer szerintük az jó ötlet. elsőre nekem ez nem volt annyira az, bár tény, hogy én is szinte mindent papíron szeretik olvasni. aztán már nem is rugóztam a dolgon, de az utóbbi időben egy kedves kiadó, akinek a profiljába tartozik az ilyen blogkönyvek kiadása, nyaggat h kapjam össze magam. kedvükért összekaptam, azt teszek ide egy szavazógépet. igennel kérem az szavazzon, aki szerint ha nem tart tovább a válság, parizer helyett meg is venné a könyvet. kettő, mivel szeretnék vmi kis pluszt rakni a cuccba, kommentbe ha van erőtök mondjatok már pár dolgot, mi a rákot lehetne beletenni még, ha lenne. pl legjobb kommentek, átvezető történetek, magyarázat, sok és színes képek lányokról, stb.
Azzal, hogy kibaszott lusta vagyok, most nem is foglalkoznék, ellenben írt egy nagyon kedves hölgy, aki ilyen dizájn bizbaszokkal foglalkozik a blogján, hogy vannak képei távol-keleti taxikról, írjak már alájuk valamit. a link alul, aztán tessék kultúráltan viselkedni odaát, tele van tányérokkal, meg ilyen csecsebecsékkel, ilyen igényes blog ez, úgyhogy a gumicsizmátokat töröljétek meg, mielőtt bementek.
Mindenki tanuljon nyelveket és költözzön valami civilizált országba. ez az amit én nem akarnék tanácsolni, mert magyarként magyarországon több jogom lenne élni, mint szájbabaszott bűnözőknek. a témát már érintettem egyszer, és amiért visszatérek rá annak nem az az oka, hogy a világon nem látok fontosabb problémát, mint hogy a fiatalok szórakozhassanak, hanem mert pontosan jelképezi az ország közállapotát.
a dolognak ugyanis nem az a lényege, hogy a terézvárosi, adót nem fizető vendéglátóhelyek üzmeltetői direkt kibaszásból hangoskodó fiatalokkal és turistákkal töltik meg a helyeiket, hogy a szerencsétlen lakók ne tudjanak pihenni. ez csak a szokásos honfitársaink ujjal egymásra való mutogatása, az érdekellentétek ellenségeskedéssé fajulása, mert aki mást akar, vagy másként él, mint mi, az egy geci, sírt kell ásni neki, azt belefektetni, ott rohadjon. a lakó pihenni akar, a vendéglátós nyereséget, a szórakozók meg szórakozni, az önkormányzatnak meg elvileg az enne a dolga, hogy a különböző érdekeket figyelembe véve rendeletekkel elfogadható körülményeket teremtsen mindenki számára. és ezek az érdekek nem biztos, hogy azok, amik a legpopulárisabbak, esetenként azt is figyelembe kellene venni, amire az érintettek nem is gondolnak, amikor épp az asztalt verik, utat engedve pillanatnyi felháborodásuknak és mellőzve a dolgok hosszútávú következményeit.
amikor pár évvel ezelőtt az illetékesek a fejükbe vették, hogy a belvárosban, annak rendeltetésének megfelelően szórakozónegyedet alakítanak ki (és az ötlet nem a semmiből jött, a pesti broadwayen szórakozott közel 100 éve is boldog boldogtalan), akkor számos vállalkozó gondolta úgy, hogy érdemes befektetni hosszútávra, esetleg sokmilliós hitelt fölvenni, mert a kerületben tervezett fejlesztések idővel számára is megtérülnek. ami romos és rohad szét, oda nem megy senki, még lakni sem szívesen, esetleg útonállni. ezt láthattuk a megelőző évtizedekben. most meg mindenki végigmehet a hunyadi téren, anélkül hogy sűrün a háta mögé kellene pillangatnia. én azt gondolnám, hogy aki nem akkora mint én, annak ez egy lényeges szempont, még akkor is, ha a megnövekedett forgalom nagyobb zajjal is jár. az hogy a lakók ezt hajlamosak elfelejteni, az egy dolog, de az önkormányzatnál sem a térdüket csapkodták örömükben, hanem nyálazták a korábbi rendeleteket és egész nap azon agyaltak, hogy milyen kiskapuk állnak rendelkezésükre, ami alapján büntetni tudnának. miután kitalálták megjelentek hogy jónapot a hivatal vagyok, van itt egy kis gond, de ne aggódjon el tudjuk intézni, ha érti mire gondolok.
a kerékbilincses sztorit is ismerjük, aki ott élt ismerte addig is, meg a közterületis csókákat is, akik este ittasan mentek random felbaszni pár kerékbilincset, aztán bezárkóztak a rácsos ajtóik mögé, a telefont meg kihúzták a falból. a szemetesek is csak akkor voltak hajlandóak elvinni a szemetet, ha az ember a zsebükbe tett valamit, de nem a szerves hulladékra gondolok. ezek voltak a kellemetlenségek, de mindenki tudta hogy a föld melyik szélességi és hosszúsági fokán él, és ez mit jelent. a mostani rendelet viszont számos embernek a roló lehúzását jelenti, és nem csak a napi bevételének nagy részéről kell lemondania, de arról is, hogy valaha el tudja adni az üzletét normális áron. azok az üzemeltetők, akik bementek az önkormányzathoz, hogy csókolom mi lesz most, lesz bírságolás, és azt a megnyugtató választ kapták, hogy ugyan kérem dehogy, azok nem csak átbaszva lettek, de még mindig nem tanulták meg, hogy mindennek ára van, és nincs ingyenkenyér.
de legalább az is kiderült, hogy a lakók közül ezt páran azért már megtanulták, és van az a pénz, amiért le tudnának mondani a zavartalan éjszakai álmukról.
Ogre haverjai közül mindenki kempózik, de nem igazi harcművészek, az egyedül csak a drabál laci, mer annak szamurájkardja is van. a csomagtartójában, arra ha az esetre ha nem adják meg neki a jobbkezet bármilyen kereszteződésben, meg úgy egyáltalán. szóval a többiek csak úgy lejárnak elsajátítani a technikákat, a folyamatos továbbképzés miatt. a conzultáció biztonságszakértő bt. ugyanis megkívánta alkalmazottaitól a legszakszerűbb ismereteket a személyi- és vagyonbiztonság terén. na hát annak érdekében, hogy az érintkezéses konfliktuskezelés legmagasabb szintjére eljusson, stauer karesz pl lement egy semicontact csoportba azt indításnak fejberúgta az egyik 16 éves vakegeret. mikor látta, hogy ellenfelét nemes küzdelemben legyőzte, elkezdte kérdezgetni hol az a dan és mikor adják már oda neki. mikor nem adták azt oda neki, pedig elég egyértelműen kérte, gecire berágott, azt odaállt a mestere elé, hogy szájbakönyökli, de a parasztlengős mozdulatból egy akkora állassal jött ki, hogy mikor magához tért már kint feküdt az utcán. ekkor kezdte el karesz tisztelni a mesterét, és megértette hogy a tisztelet mindennek az alapja. éppen ezért azt követő első munkanapján a száz méteres sort végigpofozta, a kis tódik meg csak nézték, hogy az előttük állokat ütögeti le valami nagy izompörgettyű, de hát mindegyik arra gondolt, hogy ő nem csinált semmit. de hát ebből is látszik, hogy még ehhez is hülyék és nem járnak harcművészeteket tanulni, mert akkor tudhatták volna, hogy mindez a tisztelet miatt van, és nem azért mert csináltak valamit. így mindegyikük meglepődött mikor őt is pofánbaszták, de még a mögötte állót is.
a simonics nándira egészen más jellegű tanfolyam hatott, ő a pszichológia ismereteken világosodott meg, amit szintén kötelezővé tett a conzultáció bt. elnök-tulajdonos-vezérigazgatója, a k. vendel (42). nándi megértette, hogy ha megfelelően fejezi ki magát, számos problémát megoldhat vele, mer ez ilyen konfliktuskezelési mód. többet nem nagyon értett meg, pedig lenyűgözte hogy a doktor úr milyen szépen beszél, és sokáig, volt hogy egyszerre mondott négy vagy öt szót, sőt többet is. csak sajnos vége szakadt ezeknek az óráknak, mert a stauer karcsinál elszakadt a cérna, mikor a doki elkezdte kérdezgetni a gyerekkoráról. pedofil vagy mi a faszom, ilyen kis gyerekbaszó, vagy mi van veled, azt már rúgta is ki alóla a széket, de pont úgy hogy a szekrény a fejére essen. ogréra meg nem nagyon hatott semmi, róla lepergett minden, csak az izom nem. ha olvasott volna ókori görögökröl, akkor tudta volna, hogy ő sztoikus, kivéve ha mondjuk a lábára állt valaki, mert akkor mordult egyet, hogy köcsög és végiggondolta hogy mit tárol a csomagtartójában. éppen ezért nem hatotta meg különösebben az sem, mikor a simonics nándi az új nőjéről mesélt a szintiáról, aki úgy kúr, mint egy nyúl, de annyi agya is van. szóval a csaj tényleg viszonylag ritkán pazarolt energiát gondolkodásra, ezért mindent el kellett neki magyarázni. csak hát valljuk be kevés mta tag vette körül, ezért általában mindent viszonylag pontatlanul mondtak el neki, vagy azt is félreértette picit. így egy kicsit egy másik, párhuzamos univerzumban élt, ahol valami időből visszaküldött arc volt az egyesült államok elnöke. a nándi meg annyira rákapott arra, hogy mindent el kell részletesen magyarázni, hogy komolyan degeneráltnák nézték. meg ő is kb mindenkit, főleg a nőket. melóban portázás közben szeretett beszélgetni a pultoscsajjal, ludmillával, elsősorban ludmilla mellei miatt, amiket rendszerint a pulton pihentetett, ha már kicsit érezte a gerincét. hallod ludmilla, figyelj, múltkor viszem le a dögömet, a ramszeszt, tudod ilyen pitbull-rotweiller keverék, na. kutya, érted. szóval viszem le ilyen két méteres pórázon...na most két méter az kb. ekkora, figyeled, mutatja közben nándi széttárt karokkal. na szóval viszem le ezt a dögöt kilenckor, na hát hogy magyarázzam...kb amikor a vacsoracsata megy, tudod az a műsor amiben főznek...amúgy te szoktál főzni? nem? mindegy, szóval megyek le azt csupa ilyen csillag az ég, hallod. azt egyébként tudod hogy itt vidéken miért van több csillag az égen, és miért fényesebbek mint mondjuk budapesten?..tudod? komolyan? na bazmeg, miért már meséltem? nem? mindegy hagyjuk. szóval szintia, a csajom. te bazmeg az olyan ostoba, nem mint te, sokkal ostobább. bazmeg bármit elhisz. állandóan smsezik, mondom neki bazmeg szintia, néha töröld is ki az üzeneteket, mert minden üzenetnek van egy kis súlya, érted karakterek meg minden, aztán így nehezül a telefon. aszondja, mé mennyire nehéz egy üzenet. hát mondom bazmeg így nem lehet kifejezni, mert kis súlya van, nade érted ha sok üzeneted van, és főleg ha nagyon sok, akkor úgy már egy idő után tényleg nehéz lesz a telefon. erre bazmeg elkezdi a tenyerén emelgetni a telót, hogy jé tényleg. meg mondtam neki, hogy az én telóm azért fasza, mert olyat tud, hogy mikor töltöm, akkor az egyenleget is tölti. így az árammal együtt jön az egyenleg, aztán a végén a villanyszámlámhoz hozzáírják. namost bazmeg ő is akar egy ilyen telefont, hogy ő ismer egy csomó konnektort a városban, majd azokon tölti a telóját, és akkor a 120 ezres mobilszámlájából tök csomószór elmehet még szoliba. pedig már így is úgy néz ki, mint egy palack fanta.
ludmillának kezdett kínos lenni a beszélgetés, mert tegnap elfelejtett szolizni, így most geci sápadtnak érezte magát, ezért inkább elterelte a beszélgetést. te nándi, te hogy lettél portás? hogy lettem? hát nézd a véletlenek, a sors.. inkább úgy mondanám. ogréval a stauerrel meg a drabál lacival lementünk valami faszom helyre békéscsaba mellé. tudod ilyen sok suttyó vidéki köcsög meg picsa, de nem mint te, ne vedd sértésnek, hanem bazmeg még sokkal. ott ismertem meg egyébként szintiát is, csak akkor még fekete haja volt, nem platinaszőke, meséltem már? nem? mindegy majd akkor később. szóval állunk ott, elég lapos a buli, ogre bedobott a zenegépbe egy százast, azt kért három depressziót. nade bazmeg nem tudta, hogy százasért négy számot lehet kérni, nem hármat, aztán az egyik ilyen kis kockásinges ötvenes alkesz fogta azt odament azt magától negyediknek kért egy fiestát. érted az ogre százasából. hát ogre úgy volt vele, az ő faszával ne verjék a csalánt, ezért odament azt leütötte a gecibe a parasztot. nem is lett volna gond, mert az lent maradt meditálni, nade ott volt a fia, valami traktoros gyerek, aztán az felbátorodott, azt hátulról székkel ment az ogréra. hát elég nagy kavarodás lett, pl. a pultnál ülő hetvenes bácsi biztos nem gondolta, hogy egyszer az 54 éve a pulton porosodó 47-es szabad föld tsz futball klub megyei háromban szerzett bronz serlegével fogja leütni valaki, aminek a csapatában még ő is játszott, mint balösszekötő. hát ha nem is az emlékek, de a szomszédja tényleg letaglózta vele a gecibe, nem mintha akarta volna, de hát úgy sikerült. sokáig mondjuk ő sem mélazhatott a tettén, mert makkon dobták a rexasztalról az egyik golyóval. én is csak álltam, aztán suhogtak az öklök mint a májusi zivatar, nem is figyelte az ember, nő, férfi vagy gyerek csak ütötte a biliárddákóval. na ekkor valaki vesén fejelt, azt leütöttem egy üveg kadarkával, pedig esküszöm nőnek látszott, de hát én sosem voltam a nemi egyenjogúság ellen. közben óbégat valami paraszt hátulról, hogy micsinász te, ménem kapod be a faszom hegyit, de csak az íze végett te geci, he? engem verjil ne az asszonyt, tee málé, kikapom a faszom azt megrakom a csimbókos... hujj de szájbavertem ekkor a léccel, hallod ludmilla, abban volt erő. lényeg a lényeg, elfogyott a falu, mi meg ott álltunk hárman sértetlenül, pedig akkor még a laci sem szúrta a picsáját. na azt a vendel volt a hely tulaja, azt ő mondta, hogy ledolgozhatjuk nála a kárt, utána meg jó pénzt adna azért, hogy bevédjük a helyeit. így indult a karrierünk. hárman még mindig ezt toljuk, egyedül drabál szállt ki, pedig fasza gyerek volt, igazi goj motoros, csak aztán felfedezte hogy anyai ágon zsidó. most ki akar menni izraelbe, hogy belépjen a moszadba. de most nem tud, mert szegény múltkor belerúgott valakibe, aztán most elszakadt a vádlija. hát a karcsi..a karcsit meg már csak úgy hívják, hogy a legenda.
az ogre meg aki ott áll napszemüvegben. rendes gyerek meg minden, csak azt mondja h mostanában így nem nagyon szereti ha így belenéznek az arcába, meg minden, vágod. aztán most kerüli a balhét. de esténként leveszi.
A rendszerváltozás környékén olaszországban asztalosként dolgozó unokatestvére révén remek külkapcsolattal rendelkező bebeto felismerte a kínálkozó lehetőséget, hogy a határok megnyíltával a jónépet üdültetés címen legombolja. pontosabban utazási irodát nyisson, és némi tisztes haszon fejében segítse az embereket, hogy a vasutas dolgozók szakszervezetének állami balatoni üdülőjénél messzebbre is eljuthassanak nyaralni. ezért írt egy levelet unokatestvérének, hogy adja már meg egy kinti utatási iroda telefonszámát, vagy valami, bérelt egy irodát, ami fölé pálmafás háttér alapon arany betűkkel kiírta, hogy bebeto tours, felvette amáliát ügyintézőnek, beszereltetett egy telefont és a kért telefonszám megérkezte után felhívta a bibionei agenzia giuseppet. bondzsornó, halo, ich bin bebeto von ungarn, spikszt du dojcs óder inglis, já? si, si, ungarn, bebeto tours. gut, dan, möchte ich eee apartmanns occupare...verstehen ja? reservieren, si si! für ganz summer in bibione kváttró apartmanns. prezzo basszó! für csíp, ja? háumács? millecsentó líre? tájmplíz..amália, mennyi egy líra? líra bazdmeg forintban. 68? de mi az hogy ezerre? mindegy számold ki bazmeg. hallo, hallo, iz it ju? oké, so iz it csíp? bene! ihvill zu dort fahren, mit people ee hú are zahlen, ja. juni sechs, in italiano dzsuno szej, iz it gut? ja, schön, was ist die adresse for jú in bibione? was? írjad amál bazmeg, diktálom bi-bi-o-ne..mit lassabban bazmeg, bi-bi-one lun-go-máre, was? csento? csentoizé, mindegy, dankeschön, arrivedercsi. ennyi látod, amálkám, bibone, tenger napfény, pálmafák, nem a szaros aliga. kiszámoltad mennyi amit mondtam? remek. hogy mit hogy főre, vagy éjszakára. ennyi összesen. persze hogy mondta. hát persze hogy olcsó, hát mondtam hogy olcsó legyen, nem hallottad? prezzó basszó!
úgyhogy bebétó elkezdte felcsörögni a haverjait, hogy figyelj fricikém, bibione, olaszország mond valamit? festő szépségű környezet, pálmafás tengerpart, luxusapartman olcsón. és ez, ez többet mond? nalátod, ide utazunk bazmeg júniusban, jövök én is veletek, ledumálom a kintiekkel a dolgokat a szezonra, utána pizzát eszünk, fagyit nyalunk, süttetjük a faszunkat. utazás kérlek egyénileg, hogy máshogy, hát repülővel akarsz a szomszédba menni bazdmeg, vagy mi? 5 perc és kint vagyunk, ne szívd magad. így alakult, hogy friciék, a lábosi sanyiék meg a bakos robiék ledumálták, hogy nyáron külföldre fognak menni nyaralnia bebeto tourssal. találkozás hajnali 7kor az osztyapenko után, nem volt nehéz kiszúrni a parkolóban az aszfaltig ültetett, hátsó ablakot csomagokkal befalazott 1500-ös ladából, 104-es pözsóból és kölcsönbe kért egyes golfból álló flottát, főleg hogy már nagyban ment a piknik, kerültek elő a hűtőtáskákból a fasírozottas szendvicsek. szevasz robikám, kérsz valamit? csirkecomb? fasít? kolbászos vagdalt, még kicsit langyos, asszony éjszaka sütötte. nem? mindegy, úgyis megállunk majd a határnál ebédelni. te robi, nálatok nincs gyerek, hátra nem fér még be ez a kempingszék, a gyerekek közé nehezen fért be hallod, meg izé figyelj már a vizipisztolyokat is, de ne spreiccelj velük bazmeg, mer érted..pálinka van bennük, na.
alig indultak el, már meg kellett állni pisálni, mert az összes gyerek szlopálta a termoszból a teát mint állat, azt párologtak a 40 fokban. frici felesége meg beguggolt egy kamion mögé, ami szépen el is indult fél perc múlva, úgyhogy bemutatott a reggeli csúcsnak egy kisterpeszt, mint a brüsszeli mannaken pistike csak nőben, ha érted mire gondolok. meg volt két technikai szünet is, a robiék a kölcsön golfon elfelejtettek guminyomást mérni, azt a verda a kétezer tonna hűtőláda súlya alatt amúgy is sportosan volt ültetve, de így ráadásul még a keréktárcsákon is gurult, robi végig negyven fokban jobbra tartotta a kormányt, hogy egyenesben tartsa a verdát, meg váltani sem nagyon tudott a kempingszéktől, úgyhogy ha előzött mindig kicsit kinyomta magát az ülésből, hogy csökkenjen a súly a kocsiban. a sanyi meg rosszul pókozta fel a tetőcsomagtartóját, és olyan 20 centis amplitudóval csúszkált a tetőn. szerinte ez így normális volt, mert kell neki egy kis játékot hagyni, hogy ne feszüljön a pók. na aztán mikor leborult az egész a gecibe, utána már kisebb játékot hagyott neki, úgy ráfeszítette a pókokat, hogy mikor megérkeztek késsel kellett fedezékből elvágni a cuccot. nade még kurvára nem voltak ott, ahhoz még hiányzott 13 óra. ebből egy az volt hogy a határon kiderült, hogy a frici nem a szütyőjébe tette az útleveleket, hiába huzogatta az almazöld-piros csodának a rekeszeit, nem voltak sehol. aztán kb egy órával azután, hogy mindent széttúrtak, meglettek végül a bíbor-kék másik szütyőkében, amit meg a piros, legalulra pakolt sporttáskába tett valaki, aki a legnagyobb gyanú szerint az a mocskos szájbabaszott kurva felesége lett volna, aki viszont kikérte magának a gyanúsítgatást, úgyhogy tüntetőleg el is indult gyalog a pusztában. nagy mázlija volt, hogy nem lett baja, mert a határőrök csak azt látták, hogy valaki nagy léptekkel vonul nyugatnak sárga, kék-piros csíkos suhogós melegítőben egy sporttáskával.
de mindegy, valahogy átjutottak, most bebeton volt a feladat terhe, hogy az 1973-as német európa térkép alapján elvezesse a csapatot triesztig. ugyan egyre többször állt le vészvillogóval az út szélén, de állítólag minden rendben volt, csak a térkép jelölése nem mindenhol teljesen egyértelmű, csak hogy a tizenkettőnél kell majd lekanyarodni jobbra mindjárt, ez az egy egészen biztos. másfél óra múlva valami szerpentinen felé haladtak a hegyekben, és most már biztosnak látszott hogy elbaszták a térképet azok a kibaszott degenerált németek, ennyit a precizitásukról. de már mindegy volt, sanyi felesége mondta, hogy álljanak meg enni, mert a gyerekeknek éhesek, enniük kell, akkor is ha nem akarnak, mert ki tudja mikorra érkeznek meg. úgyhogy előkerültek a kolbásszal töltött karajok, a gyerekek meg zöld fejjel majszolták, de hát enni kell bazmeg, meg hát a sanyi felesége már tényleg éhes volt. a tizenkétezredik kanyarban aztán a kis marcika nem bírta tovább, beböffentett egy kis kolbászos karajt az ülés alá, de hát nem lehetett megállni, kezdő lendületet tartani kell, mert itt a nulláról mégegyszer a lada nem indul el. úgyhogy nyomták is a dudát rettenetesen, sanyi érezte, itt megállnak, vége. valószínűleg ezt az elszántságot láthatta a pulai turistabusz vezetője is, aki koppanásig állt félre a magyar különítmény utjából, amikor az egyre hangosódó dudaszót követően felbukkant egy ezerötös lada, aminek rettenetesen izzadó vezetője mögött a két hátsó ablakából kilógva két kisrác rókázza végig a hegyi utat.
ugyhogy nem tul frissen erkeztek meg bibioneba, főleg miután két és fél órát álltak a dugóban az autópálya kapuknál, de gondolták majd a szálláson kipihenik magukat. ezt elég rosszul gondolták, mert ahogy megérkeztek és keresni kezdték a lungomarén az agenziat, bebeto meglepődve tapasztalta hogy minden második sarkon van egy agenzia, ő meg elfelejtette h mi volt a neve annak, amelyikkel ő telefonon beszélt. a nagyobbik szopás az volt, hogy este kilenckor mar mindegyik zárva volt, úgyhogy kilátástalan volt a dolog, a sétáló emberek döbbenten nézték, ahogy egy kb 15 főből álló menekült csoportból három férfi rángat egy negyediket, az egyik nő térden állva zokog, másik kettő pedig hűtőtűskából etet gyerekeket sültcsirkével és fasirtos zsemlével. na a vége az lett, mikor elcsendesültek a viharok, a sanyi mondta hogy nincs más, le kell menni a partra, ott elalszanak a nyugágyakon, reggel meg majd bemennek az irodába. hajnalban aztán a futók visszavettek kocogósra, amikor odaértek egy csoport emberhez, akik a parton megágyazott nyugányakon alszanak, amikhez hozzá vannak láncolva sporttáskák, a homokba meg vagy be van ásva körülöttük 10 darab hűtőtáska. később úgy mesélték hogy a felkelő nap perzselő sugaraira ébredtek, valójában két dühös ember csapkodta a robi lábát, és olaszul kiabáltak olyasmiket, amiknek a jelentése körülbelül annyi volt, hogy takarodjanak a nyugágyakról. így vagy úgy, de felkeltek, és elkezdtek végighaladni a sétányon, hogy megtalálják azt az agenziat, akinél bebeto a szállást foglalta. bondzsorno, ájem bebeto von hungári, sprechen wir also? do ju nó mi? számbádi enibádi? bebeto von ungarn, si? no? a huszonkettik hely után már épp kezdtek volna kétségbe esni, mikor a bibionei agenzia giuseppe feliratú irodában a bebeto hallatán a kissé furcsán méregető úr elkezdett a bebetóra szízni és bólogtani. a kvattó apartmansra viszont már értetlenül nézett, csóválta a fejét és mutogatta az óráját. ritardo, ritardo, mondogatta. na bazeg kiderült, tegnap reggelig kellett volna megérkeziünk, turnusváltás volt, nincs már semmi. hosszas könyörgés után mégis eszébe jutott a csávónak valami, mondta kövessék és elindultak. bibionet úgy 15 perce hagyhatták el autóval, mikor vmi gizgazos helyre értek, aminek a közepén állt egy fatákolmány, valamikori nevén ház. nem sok minden díszítette, csak különböző tiltó táblák, mindenféle alakok voltak rajta különböző helyzetekben pirossal áthúzva. a teraszon, az ajtón, a kertben, a kertben a rozsdamarta kerék nélküli szétrohadt kétszáz éves fiat mellett, mindenütt. sehr billig für sie mondta elégedetten az olasz úr. bebetoék már annyira meg voltak zuhanva, hogy rábólintottak, kijöttek valami háziak, egy olasz nő és eléggé zavaros tekintetű lánya, aki a kezében egy leszakadt fejű mackót szorongatott, a nő mondott valamennyi lírát, utána leírta majd lerajzolta, így már értették, de bá ne értették volna! ráadásul nem összesen, hanem naponta annyi, mindegy, itt voltak, egyszer élünk, majd beosztják a sültcsirkét, de legalább tengernél lehetnek. ami nem is volt messze, csak 15 perc autóval, és tényleg milyen szép is volt, meg mekkora nyüzsi volt! ott aztán mindent lehetett kapni, kár hogy nem maradt pénzük, fekete arcok mászkáltak körbe, és amit el tudsz képzelni, márkás armani napszemüveg, kókusz, törölköző, ékszer, papucs, fánk, minden.
este élményekkel gazdagon mentek vissza a szállásra, többek közt sanyiék lányát megcsípte egy medúza, robi elvesztette a papucsát, friciék bőre egytől egyik rákvörösre sült, ráadásul az egyik gyerek megevett két kiló homokot, mindegy a lényeg visszaértek, csak hát összesen volt két szoba, alig fértek el, de a sanyi meg a frici bevállalta hogy alszanak a padlón, bebeto meg mondta, hogy ő elalszik a teraszon a hintaágyban. másnap a házinéni fejcsóválva nézte bebetot, és arra gondolt hogy mekkora beteg állatok ezek a magyarok, hogy ott alszanak, ahová a környék összes macskája jár hugyozni.
Hallod a krempe lacika faterja egy hatalmas nyomoronc, maradi begyepesedett faszfej. egy oké, nem vágja hogy mér kell fullos videokártya a gépbe, hallod lehet azt se vágja mi az a videokártya, arról meg hogy efpées, a száguldás, porsche szerelem jut eszébe, de ok, az bazmeg hogy fakockával játszott az öreg, nem biztos hogy egyedül az ő nyomora, de azt sem hajlandó felfogni hogy a bloc partyhoz képest az omega mekkora nyomék fos, azt akkora gempát tolnak hogy lefosod a bokád, csupa vén nyekeri múmia. az öreg meg csak ugatja, hogy a kóborra mekkorát buliztak a tabánban, és még 11re haza is értek. 11re geci, mekkor cink már?? bezzeg a béci már akkor lehúzza torrentről a legújabb moog lemezt, amikor azok épp hogy bebaszták a pengetőt a sarokba, és leültek szopatni egymást. lacika faterja meg már attól összefosta magát, ha megjelenés után húsz évvel később berakta az összecellukszozott beatles kazit a magnóba. és akkor egy ilyennel értesd meg, hogy az nem egy kibebaszott schilderes sapka 20 rugóért, hanem egy ed hardy.
de a béci nem csak ezért a legnagyobb spanja, meg úgy mellesleg a legnagyobb arc a suliba, hanem mert ha azt mondod neki hogy gyújtsa meg a fingját, kajakra meggyújtja. sőt még a filora is kijár tagelni, azt ha jönnek a parasztok, simán elfut. de nem is a zsaruk baszták meg, hanem a mortal vintag3 group, amikor ráfújt a lángoló oroszlánjukra egy kék anarchi never dies feliratot. azt még az angol szótárát is otthagyta a nagy verés közben, amiért aztán még egy fát is kapott másnap angolból. jó mondjuk nem csak ezért szokott fát kapni, mert lassan már egész szibériát befűthetné a sok tüzelővel. de németből sem túl penge, képen vmi szöszi kiscsaj nyalja a fagyit, kérdezi a tanárnő, béci, was isst sie? benőke gondolkozik, vagyis úgy néz ki, izzad, tekinget körbe, valami hirtelen megvillan, azt aszondja: sie ist ein frau. namost nála csak a gyakorló némettanárnő volt hülyébb, aki lelkesedésében egyik nap órán megjelent egy bokáig érő 200 kilós táskával a hátán, kézben egy bográccsal, egy focilabdával és egy zsák szénnel, merthogy a gyerekek majd biztos ihletet kapnak a tárgyaktól és könnyebben fognak tudnak beszélni a kirándulásról. hát pedig kurvára felesleges volt cipelnie másfél tonnát a héven, mert a zsiráf is csak annyit összehozni, hogy das ball is gut, spiel fussball mit ball ist gut aus in den kirandulas, pedig ő stabil hármas németből. béci meg csak annyit tudott mondani, és azt is csak úgy megérzésre, hogy tanárnő, mi még nem tartunk a szénnél, egyéb hozzáfűznivalója meg nem nagyon akadt, ezért megint kapott egyest. az egyetlen ok amiért nem bukott meg év végén az az volt, hogy a tanárnő baszott szarakodni dolgozatok összeállításával, ezért a munkafüzet egy-egy fejezetét írták meg dogaként, aminek a végén ugyan ott volt a megoldókulcs, de éppen ezért elvileg tilos volt lapozni. elvileg persze, mert azért lapoztak, sőt igazából csak lapoztak, így ezeket a dogákat a bécike is meg tudta írni egy kettesre.
de hát nem is a szaros dogák voltak a legfőbb problémáik, hanem hogy az akváriumban már hatodik napja döglötten feküdt egy kivételével az összes teknős. és még csak nem is az, hogy geci büdös volt, mert mindig geci büdös volt, hanem hogy ha megdöglik az utolsó is, és nem lesz semmi spluttyogás az akvárium felől, az már a tanároknak is fel fog tűnni. a bűz egyébként azért volt állandó, oszló teknősök nélkül is, mert a heteseknek kellett takarítaniuk. ez valami pedagógia megfontolás lehetett, mert takarítónő volt vagy 20 az iskolában, időnként be is néztek és lebasztak mindenkit, hogy mekkora mocsok van. az irma néni szerint ez azért volt, mert elúriasodtak és ki volt otthon nyalva a seggük, tanulni meg mindenki tud, egyszer kapálnának napi 16 órát, mint az ura, azt az bazmeg munka. nade hát zsiráfék tudod mikor takarítottak ki csak azért, mert a rüves takarítónő lebassza őket, sőt a nádas még egy ezrest is meglebegtett neki, hogy ne sírjon hallja, inkább itt egy rugó, mosson fel, de aztán ragyogjon, cifanyó. de az oszló teknősök még mindig csak a dobogó második fokán álltak rottler tanárúrhoz képest, akinek 364 egyforma lila garbója volt, plusz egy sárga, amit akkor hordott, amikor a másik 364 egyszerre volt mosásban. rottler tanárúr vesszőparipája a kácsongás tilalma volt, vagyis tilos volt hintázni a székkel, mert aztán ha hanyattesik valaki, beszakad a padló és bezuhan az aulába és kifolyik az agyalapi mirigye, akkor ő mehet a sittre. gondolták ennyit megér a dolog, ezért mindenki egész órán kácsongott.
na de a földrajz óra, bécike azon tud leginkább kibontakozni. na nem azért mintha tudná csimbuktu minek a fővárosa vagy milyen gaz nől ott meg ilyenek, hanem már eleve nem veszi szarba se véber tanárurat, mert állítólag kúrja az evelint, aki alattuk jár kettővel, ráadásul csóró mint állat. véber tanárúr pedig az összes létező módszerrel próbálta már benőkét fegyelemre bírni, szétültette, igazgató úrhoz elzavarta, folyósóra kitette, hozzábaszta a földgömböt, hatmillió kapát adott neki, instant röpdogákkal próbálkozott, és persze feleltetette orrvérzésig. na béci fiam, pattanjon ki ide a táblához és mutassa be kérem hollandiát! bécike pedig már ott is terem: véber tanár úr, hollandia, hollandia, véber tanár úr. ne bohóckodjon kérem, hol érzi magát a cirkuszban???!! nap-föld közepes távolsága? halljuk!!! az kérem tanár úr se nem túl nagy, se nem túl kicsi. elég legyen ebből, a szüleivel fogok beszélni!! emiatt ne rugózzon tanár úr, ők sem fogják tudni, esküszöm. hallja, ide figyeljen, elég legyen! sorolja fel nekem kívülről az egyesült államok államait!!! erre fogja bécike, kisétál az ajtón és becsukja. döbbent csönd, eltelik 20 másodperc, nyílik az ajtó, béci vigyorog, jelentem tanárúr elmondtam az összeset, kívülről. de ekkor már fetreng mindenki, beszarás mekkora arc ez a béci, megint szétalázta a vébert, az meg csak mantrázza hogy elég legyen, csönd legyen.
na az viszont egyedül orsós tanárnő magyar óráján van, minden óra feleltetéssel kezdődik, 5 perce van mindenkinek, hogy végiggondolja a felelettervét, közben a tanárnő a 9 dioptriás szemüvege fölül vizslatja a leendő áldozatot. ilyenkor a csöndre rá lehetne ültetni egy baszott nagy bálnát is, egyszer a rudas leejtette a ceruzáját, akkorát csattant bazmeg hogy konkrétan befosott mindenki, a padtársa a zombori négy napig nem hallott utána a bal fülére. de érted, senki nem vágta hogy lehetnek befosva egy 40 kilós 60 éves nőtől, aki még csak életében meg sem emelte a hangját, legfeljebb szó nélkül felcsapta az osztályozó naplót és a világ legtermészetesebb módján belehúzott két akkora párhuzamos vonalat, hogy félő volt hogy megkarcolja velük az hegyizergék bokáját, de csak feltételezések voltak, hogy talán azért mert a tekintetében lehetetnek ilyen geci lézersugarak vagy mi, amivel megdelejezi a nemfigyelőket. de riszpektje volt maximális, még a gyulai ibolya is, a másik magyartanár, volt hogy bejött óra közepén, hogy marikám verselemzésből írattam dolgozatot a cében, aztán a moldvai ricsike olyat írt, ami nincs benne a könyvben, most el szabad-e fogadnom? orsós tanárnő meg csak ránéz a lapra, bólint egyet és azt mondja: igen, ez a kép kifejezheti a költő legbelső vívódásait, de így bazmeg megmondja, pedig nincs erről egy mukk sem az irodalomkönyvben.
pedig a könyvek amúgy ritka nagy baromságok, fullra nem az életre nevelnek,mert most hogy mit gondolt valami arc ezer éve a szerelemről, attól most több csaja lesz az embernek, vagy mi? mert te elolvashatsz ezer shakespeares drámát meg ötven józsef attilás verset, de te a krakács evelinnel soha nem fogsz járni. egész gimibe ő a legjobb nő, mert fullra olyan az alakja mint a kate mossnak, nem ilyen kalácsfejű disznó, és fullra vágja az összes ilyen carrie bradshaws cuccot, de ha 35 alatt hozzászólsz akkor csak rád néz megvetően és max annyit kérdez, hogy he? most valami 50-es arccal jár, bahamákra meg thaiföldre, meg a hajógyári szigetekre. azt a tata révén ott kapott is valami melót, táncos lett, és egy fehér kanapén kell ennie a picsáját valami másik kiscsajnak, erotikusan. meg néha fel kell állnia, hogy lássák az alacsonyabb muglik is, de azt is erotikusan kell csinálja. fizut nem kap, mert még nincs 18, de azért így is úgy érzi magát, mint mick jagger a rolling stonesban. na azért két éve, amikor még 14 volt, akkor azért a taurusz ábelnek megvolt, vagyis jártak, mert összesmároltak egy házibuliban, ahová az ábel faterja vitte le őket egy lexussal. aztán a huszonkettedik vbk-tól megfeküdt a kiscsaj, aztán lehetett vele smárolni. állítólag a csaj ruháján volt már valami gempa, de az ábel azt mondta hogy csak magára öntötte előtte a pinacoladat. de hát még mindig jobb ha egy igényes egy csaj vágod, mintha a nagymuterja ruhájában járna és stréber módra még a matekleckét is megcsinálja, mer nehogy kurvának nézzék. pedig nézik azt mindennek, véresgecis kapcarongytól kezdve üszkös picsájú lóval kúró bánatos picsáig bezárólag, mert a leckét megírja, de másolásra már nem adja. na ez az igazi kurva, nem az evelin, ráadásul a strapa is felesleges volt, mert érettségi után mindenkit felvettek egyetemre, vagy fősulira, még a bécikét is, sőt a kis evelint is, ráadásul a jogra, hallod?
Már múlt héten is írtam Önöknek a szomszédom miatt, mert a szemetét az ajtó elé teszi le, ahelyett hogy levinné, mint más rendes ember, hiába mondtam neki hogy eltöröm a kezétlábát, még az asszony is leállt vele pörlekedni, és már az APEH-nál is feljelentettük, de még nem kaptunk választ. Persze tudom, hogy Önök most nagyon elfoglalt emberek, de remélem azért átviszik Önöknek a postát a börtönbe is.
Most is ügyünk van Polgármester elvtárs, sok a gond baj itt mifelénk. Mélységesen felháborít, hogy nekünk nincsen kutyánk, másoknak meg van, aztán az hogy? Mert idejáratják őket szaratni a járdára a ház elé, milyen eljárás ez kérem? Meg a hajléktalanok is ugye. Ha nekem van munkám, másnak hogy nincsen? Akarás kérdése ez kérem, én nem is adok nekik semmit. Mire, hogy eligyák? Ja meg múltkor is láttam ilyen buzeránsokat, nade kérem én 70 éve becsületesen élek, ezek meg itt buzerálódnak? Hol itt a rend Polgármester elvtárs úr?
De nem ez ami miatt írok. Hanem a zaj, meg a mulatozás kérem. Itt lakok az Ó utcába, aztán a fiatalok itt tivornyáznak az ablakom alatt, akik jönnek a Nagymezőből hazafelé. Este aludni kell, nem pedig lumpenkodni! Az én időmben az ilyenért le is lőtték volna őket, most meg eltűrik? Miért nem tetszenek betiltani ezt az eljárást? Alattunk is nyílott egy ilyen étterem, aztán a lakógyűlésen mondta az a bizonyos vállalkozó úr, hogy szeretne galériát az éttermébe. Hogy szavazzuk meg kéri, cserébe ő kifestetné a házat. Hogyisne, engem nem lehet megvesztegetni! Maguk már csak értik, hogy mire gondolok, nem-e? Nekem itten a saját káromra mások ne gazdagodjanak meg. Hogy ide jöjjön még több csőcselék lumpenkodni? A nagy büdös lófaszt, már ha tetszik érteni mire gondolok. Én író-olvasó ember vagyok kérem, rendszeresen olvasgatom az Alkotmányt, nekem ez állampolgári kötelességem. Kérem nekem jogom van, méghozzá alkotmányos alapjogi, a pihenéshez. Meg az élethez is, tetszett tudni, de milyen élet az ilyen? Én nem azért lakom a belvárosban, hogy itt nyüzsögjenek a buzik, a kutyák meg a lumpenek. Hanem mert közel van a tömegközlekedés, 24 éve leszázalékoltak, nettó 86 ezer forint a nyugdíjam, emellett dolgozom, a fiam Vértesnádasdban körzeti orvos, ő hoz néha egy kis zöldséget, túrót, effélét. Volt legutóbb is egy betege, orrsövénye volt, a fiam el is küldte a Verebély doktor úrhoz, azt az azonnal meggyógyította. Abból az emberből Egészségügyi Miniszternek kéne lenni, tessék is majd megindítványozni!
Meg kérem ami felháborító, hogy olvastam a Kerületi Lapban, hogy felújították itten milliárdokért a Király utcát, aztán ott is csomó étterem meg kutyafasza nyílott. Ki jár ilyen helyekre, kinek van erre pénze? Én heti egyszer eljárok Színházba, ide a Vígbe, hogy kicsit nevessünk az asszonnyal, többre nem telik, 86 ezer nettó a nyugdíjam. Annak van értelme, de kérem miért engedik, hogy mások meggazdagodjanak az állam pénzéből? A Király utcába muskátlikat kéne tenni, meg játszótereket, hogy a gyerekek ott játszadózhassanak, ne piázzanak. Én úgy tanultam, hogy a demokrácia az, amit a többség akar, a Polgármester urat is azért választottuk, hogy ezt figyelembe vegye. No hát, én is, a feleségem is rendet és nyugalmat akarunk, más meg nincs a családban, csak a fiam, de ő Vértesnádasban körzeti orvos, de ha Polgármester elvtárs úr írna neki egy levelet, ő is azt mondaná, amit mi.
Kérem tessék tehát betiltatni ezeket a dolgokat, ígérjük mi jövőre mi Önre szavaznánk, kedves Polgármester úr, már ha nem tetszik akkor éppen börtönbe lenni, amihez jó egészséget kívánunk!
Üdvözlettel, Gráf István és Gráf Istvánné, Ó utca
ui.
A Miniszter úrnak ne tessék szólni az ügyben, mert őt már többször hívtuk, meg már a kutyák miatt is, aztán a végén úgy ordibáltak velünk mint a kocsissal.
És milyen jó, hogy nincs bazmeg, mer Rocky is csak öt felvonást bírt, de mi annál már meghalnánk a rákba, elkészültünk az erőnkkel, pedig kurva jól szórakoztunk, hallod. A zenék nagyon ott voltak, az arcok is, és úristen olyan picsák voltak, de azokat csak nézni tudtuk, használatra bírni már nem. Kisgolyó neki is keseredett, végére már olyat álmodott, hogy áll valami helyen ami tele van emberekkel, de főleg ilyen kis tehetséges poresztárokkal, azt rájön hogy ő tud olyat mint a pókember, hogy így kilő valami magas épületre, azt így röpköd ide-oda. Na azt kilő álmában, elkezd repkedni az emberek fölött, de azok még csak le se basszák föl se néznek az égre, hát ekkora egy lúzer. Hát még amikor felébredt, teljesen megborult, hogy az ő életéből hiányzik az egészséges erotika, és csak magára számíthat ebben a kérdésben. De mondtuk egyet se aggódjon, Mulájjal megtanítjuk a csínokra bínokra, esély az megvan, van kint vagy húszezer csaj, egy csak összejön, csak figyelje erősen fekszik-e valamelyik az út szélén vagy valami. Hát még amikor megtudtuk, hogy meglátogat minket a Gyúróspityu spanunk, hát az valami nagyon durva lesz, mert minket sem a nagymama főzött szilvából, de a Pityu az olyan mint a vasalt beton, sima, és kemény.
Két kilométerről hallottuk a neszeit, mert úgy csörömpöltek a szatyrában az üvegek, mint bohóc a biciklin. Itt a muníció, szevasztok mondta, azt láthatóan a Csíkszeműek ellen készült háborúra. Kisgolyó is fellelkesült, hogy itt a felmentősereg, felkészül rendesen a csajok elleni támadásra, amiből az lett hogy fél óra múlva homlokkal feküdt a kövön. Akartunk neki segíteni, hogy mondjuk berugdossuk az asztal alá, hogy ne lépjen rá senki, de Pityu mondta, hogy hagyjuk csak a faszba, most gyűjti az erőt. Hát nagyon erős akarhatott lenni, mert még három óra múlva is kagylózott a padlón, mint Winettou a síneken, pedig már mentünk volna csapatni a koncertre. Mivel Jézus nem volt köztünk, ezért hiába szólongattuk, hogy állj má föl bazmeg, még mindig szívta az erőt a földanyából. Na ekkor mondtam a többieknek, ti menjetek én kerítek egy riksát, azzal átcsapatunk ott meg már majd lesz valahogy. Sikerült is leinteni egy ilyen szart, aminek féltávon elment a váltója, így egyesnél följebb nem tudott kapcsolni az arc, hallod a gyalogosok úgy suhantak el mellettünk, hogy a légáramlatok ide-oda döntötték a szekerünket. Másfél óra meg is érkeztünk a 15 percre lévő bejárathoz, de addigra már legalább a Kisgolyó is tudott támaszkodni legalább. Azt a többieket is megtaláltuk, állva aludtak épp a Röyksoppon, el is mentünk inkább tölteni. Kisgolyó csak kólát kapott, azt szorongatta lehajtott fejjel a fűben, erre hirtelen a homlokához kapja az üveget és elkezd üvöltözni, hogy AAACSODÁLATOS UNIKOOORNIS! Ilyen nincs, mondjuk neki haló, mi van veled, de az csak rohangál fel s alá üveggel a homlokán. Szerencsére elesett, így abbahagyta, de most meg pár csajozni akart, úgyhogy Gyúróspityuval el is indultak kukázni, mentek is vagy három métert, mikor kiszúrtak két tündért, úgyhogy lett nagy szerelem. Pityu nem is akarta elbaszni a dolgot, így megállt a két csaj előtt 10 centire, szívta szívószállal a sörét és pislogás nélkül nézte a két csajt vagy 20 percig, utológas elmondása szerint már éppen kigondolta, hogy helót vagy sziát mondjon mikor Kisgolyó egy sluttty kíséretében nyitott tenyértővel vállon tenyerelte az egyik csajt. PÓÓÓKEMBER! Mire egyet is pisloghattak volna már a másik felé is suhant a splutty. PÓÓÓKEMBER üvöltette Kisgolyó és már tünt is el a tömegben spluttyozva.
Lehet Moby is vele tolta valahol, mert vagy egy kurva órát vártuk mire láthatóan kezdődött a koncert, Nagygolyó üvöltözött is neki, hogy na told ki a pofád te kis kopasz ha még mered. Hát merte bazmeg, azt faszom de jól tette öcsém, szinte már hombárnak éreztem magam olyan vidám voltam, hallod. Végén mosolyogva mentünk volna burkolni valamit, most már rutinnal, mert hallod geci, olyan ami nem előregyártott, nem műanyag dobozban adják, vagy nem fix recept alapján készült azt ilyen helyen hallod tilos enni. Gyrost azt meg végképp, full ocsmány volt az összes, azt hittük meghalunk, vágod hogy ne érezd a romlott nyers hús ízét tetejére rákúrnak öt deci erőspistát piros arannyal keverve, ha meg csípőset nem kérsz, csak két decit. Ülünk a padon azt nézzük, hallod bazmeg honnan gyütt elő ez a sok gyökér, most nem a Gyúrospityura gondolok hanem vágod ilyen beesett arcú utolsó ostoba tirpákok, azt megvan bazmeg, Ritchie Hawtin lesz a sátorba geci! Na hát még baszatunk egyet akkor a végére, csak a Kisgolyó nincs sehol, Pityu meg csak rázza a fejét hogy ő nem és közben arccal napozik a Hold felé. Hát mi nem bántuk meg geci, mert oda volt téve a téma, olyan volt mint a pokol, cseszed vágni lehetett a füstöt is, azt ilyen kis krampuszok ugráltak mindenütt. Amikor már csak póló alól kaptunk levegőt, végül kimentünk, erre bazmeg látjuk hogy Pityu nyakában ül a Kisgolyó azt rohangálnak ezerrel a füvön, miközben Golyó üvölti, hogy GYÍÍ ÓVVVERDÓÓZ, azt még valami cukorszórót is szerzett valahonnan, amit közben nagyban tolt a Pityu szájába.
Végül csak abbahagyták, mikor Overdose lábáról leesett a patkó és átborultak a sátor kifeszített kötelén, így rövid ápolási szünet végre mehettünk haza, mert már fullra ki voltunk merülve. Pityu is tiszta lázálomban volt fél nap után, arról beszélt hogy azért büdös a lába, mert sok krumplit evett és mindjárt olyat fingik, hogy arra rá lehet támaszkodni. Csak akkor merült le a lemeze, mikor arccal beesett az ágyába, Mulájnak sok szerencsét kívántunk a szobatársához, azt rájuk húztuk a harmónika ajtót a rákba. Kisvártatva valami molyolást hallunk az ajtón meg kaparászást, Pityu ment volna vízért, aztán kereste ezerrel a kilincset, meg próbálta föl-le rángatni a harmónika ajtó bügykét. Muláj!!! Muláj, hallod bazmeg, minket ide bezártak!!!! EZ EGY KIBASZOTT ÖRDÖGLAKAT!!!!
Hát szóval így voltunk mi most idén, jövőre gyertek ti is, főleg a csajok, hogy Kisgolyónak is jó legyen, azt a Tibinek meg köszi, hogy megadta a lehetőséget, aztán hát szóval ennyi volt, titeket üdvözlünk meg ilyenek, csákány.
Kisgolyó úgy verette mintha nem lenne holnap. Mondjuk már lehet tényleg nem is lesz neki. De geci nehéz visszaemlékezni már mi a fasz volt második nap, de az biztosra megvan, hogy Nagygolyó nagyon örült, hogy este már nem esett az eső, mert már nem akart gumicsizmában táncolni, azt mondta elég volt az neki fiatalon. Rá is fért, mert nem volt túl jó kedve, mert egyrészről valaki ellopta az összes zséét, másrészről cipőben aludt el, ami csak azért volt szar, mert a kádban fürdés közben, aztán reggelre rászorult a lábára. Muláj vágta le a cipőt a lábáról egy konyhakéssel, mert sohogy nem tudta kikötni neki aszonta, olyan kicsire összement állítólag a masnija. Úgyhogy Nagygolyó reggelre sirathatta az összes pénzét meg a legjobb tépőzáras cipőjét, aztán ment ugye a szopkodás az eső miatt is, Muláj aszonta nem azért növesztett kitinpáncélt magára a gyúróba, hogy ne mutogathassa, úgyhogy lement a szabadstrandra azt ott mászkált félmeztelenül az esőbe. Csajok mondjuk nem is mentek oda hozzá, csak a trafikos bácsi, hogy segít neki megkeresni a szüleit vagy a barátait. Mi meg mentünk volna már ki, este David Guetta hallod az milyen már? Tavaly is milyen volt már? Mert mi nem tudjuk, a sátorba betettek az ibizai előkészületek, azt nem hogy a Guettat nem láttuk, de a sátor oldalát se. De idén bejutottunk, bár a Kisgolyót húzni kellett, mert még délután megivott vagy 12 páleszt. Áll a pultnál, odamegy hozzá egy ilyen arc, azt aszondja neki AOOOÁÁÁE. Érted, így. Mondja neki a Golyó, hogy úristen öreg, te sem vagy már szomjas. Erre csávó így mutogat a szájára aztán hullámoztatja a kezét, mintha nemet mutatna és közben mondja hogy EUUAÉEÁÁ. Mi? Mi, ja, hogy bazmeg, nincs mit igyál??!!!!!!! Nebasz geci, itt van pálesz hallod, toljad, azt már dugja is a gyerek orra alá, de az meg rázza csak a fejét, hogy nem.
Teljesen nem értjük mi van, erre odalép valami csávó, hogy mit baszogatjuk az unokaöccsét, jól szórakozunk-e. Hallod kiderült a gyerek egy német süketnéma volt, azt csak a nagyszínpadot akarta volna megtalálni, mer a izé amiatt a Kraftwerkes dolog miatt. Én mondtam, hogy hallod öreg, minek, azt tök régi, a Muláj meg azt nem értette, hogy mi a rákot akar ott egy süketnéma. Aszondta erre a rokonagyerek, merhogy jól néz ki a koncert, meg a hangulatot azt azért érzi. Meg megőrül, amikor elkezd villogni a rádioaktivitás felirat. Érted, faszt sem értettünk, de éreztük ez valami beteg dolog, lesz, mi addig annyit vágtunk hogy ezek vmi arcok, akik német csengőhangokat játszanak. De így érted hogy villog a rádioaktivitás felirat, meg süketnémák járnak a koncertjükre hát azér érted, így már lehet hogy konkrét, el is mentünk. Hátdebazmeg úúristen ilyen nincs, négy csávó a laptop mögött meg se mozdult, hallod, de bazdmeg olyan volt hogy olyan nincs. Ilyen vitamingecik forogtak, bicajoztak arcok a háttérben, meg villogott autópálya jel az emhetesről, azt még az a rádióaktivitás is, azt a süketnéma arc tényleg kikapta a földet maga alól. De minket sem kellett félteni, akkor zenék volt, mint 20 Rise Fm-en, aztán mikor bejött a függöny, azt mikor kiment és ott állt konkrétba négy robot, az annyira odatett, hogy a Kisgolyó megfogadta, hogy ő már leszámolt a szerekkel, de a pálesszel is le fog és csak és kizárólag áramot fog fogyasztani.
A harmadik napon durva dolgot történtek. Most is én diktálom a szöveget, Nagygolyó gépeli, Kisgolyó nyomja a szpészt ha kell, a Muláj meg borogat minket. Először ahol ittunk, ott elkezdett játszani az a Zagar, aki régen kurva korrekten tolta a szintis okosságokat, de most akkora fos volt, hogy a harmadik hang után eret akartunk vágni magunkon. Felháborodásunkat észrevette mellettünk egy arc, aztán mondta hogy a fejükbe vették, hogy most ilyen rockosabbak lesznek, azt bebuzulódtak teljesen. Azt kiszúrtuk, hogy a közelben a Hamvai játszik, hallod. Azt tényleg ott verette, mellette meg ott volt dísznek egy csávó, ugyan fele annyira volt disznó, mint a Gömbi, de a keverőpulthoz viszont egyáltalán nem nyulhatott hozzá. Pedig jó lett volna geci, mert az elején 40en voltunk, utána már csak 10en, pedig itt tegnap fullon volt a ház. De azt jött a izé a kis pöttyöslabdás gyerek, aki fatertól kívánt magának egy keverőt, azt nem is tette rosszul, mert faszára pörgött a hangulat, jöttek a népek, Kisgolyónak fogdosták a heréit, állítólag egy csaj, de azt nem látta igazán jól. Aztán utána sem nagyon látott, egyrészről mert lehet tényleg megnyalta a 220at, de teljesen bepörgött aztán vmi csajt felkapott azt úgy pörögtek, hogy a kis muff a picsájával a Kisgolyó orrán ült, aztán rohangáltak. Ezt feljegyezte állítólag a Balaton Sound krónikása is, hallod bazmeg nagyon ült a téma. Azt voltunk valami fehér hajónál is, állítólag rágóból volt és a Chriss játszott rajta, aminek semmi értelme, de ezt mondták amikor kérdezgettük hogy hol vagyunk. Aztán a Nagygolyó megtalálta a belső zsebében a lóvét, amit első nap elloptak tőle, úgyhogy vett valamit, azt megittuk szerintünk és valahol kurvára odabasztunk, meg kajázhattunk is, mert az előbb a Muláj a táskájában talált másfél liter Nachost és pár darab csirkecsontot.
Geci nem volt egyszerű az út le, mera kisgolyó egészségügyi okokból 160nál az ablakot, azt a huzat kivitte az ablakon a kesztyűtartóról a izé a Sound bérleteket, azt a visszapillantóba láttuk ahogy így kacsáznak a belső sáv felé mögöttünk a faszba. Satufék azt már basztuk is le a Kisgolyót, sőt arra gondoltunk hogy még ki is nyírjuk a kis agyatlan faszt, majd hogy inkább a Mulájt, aki a fasznak tette a jegyeket a kesztyűtartóra, azt a többiek azt kezdték hogy inkább engem kéne, mer hogy mé mentem annyival, de bazeg autópályán? vagy még esetleg a Nagygolyót mert miért nem szólt vagy a fasz tudja. De aztán a izé az intelligencia győzőtt a erőszak felett, hogy attól még h kinyírunk valamelyikünket a többi még mindig ugyanúgy nem jut be a soundra, azt amúgy meg még ásónk sincs. Azt inkább arra jutottunk, hogy a Muláj, aki közülünk a leggyorsabb, de legalábbis a legtöbb ekit szedi, majd szépen átrohan az autópályán és megpróbálja összeszedni a jegyeket. De a Muláj azt mondta hogy ezt nem lehet, nem jön össze, mert figyelembevéve a izét a forgalmat meg a sebességét a autóknak, minderre 0,7 másodperce lenne, ami kevés, mert ő ezt így fejbe kiszámolta. De mi nem bíztunk az ilyen fejbeli számolós képességeibe, úgyhogy mégis átzavartuk a faszba, és kiderült hogy tényleg tévedett, mert simán átért és még a kamion is simán alig baszta el majdnem. Nade jött a csavar, mert az egyik jegyet nem találta a négyből, azt így is maradtunk egynegyedileg szopásban még. Ekkor jutott eszünkbe, hogy hívjuk fel a Tibit, aki most így ilyen megbízónk és akkor mondjuk neki el a szitut, azt ezt jól is tettük, mert Antinál intézett egy bérletet, pedig már tök el volt fogyva az összes, csak az Antinak jó kapcsolatai vannak, állítólag, mondta a Tibi. Ezért köszönjük itt az Antinak meg az állítólagos jó kapcsolatainak, hogy mégis lejuthattunk, csak előbb még Siófoknál megálltunk enni meg ilyenek, burkolni egy Gyrost vagy valami, mert a Kisgolyó hányt, azt mondta hogy enne egy gyrost. Azt a gyrosos csávónak ilyen déli feje volt, azt a Kisgolyó kérdezte, hogy akkor görög-e. De mondta az arc, hogy nem görög, hanem perzsa. De hogy a gyros azért ilyen jó-e és azért nem erőspistából van a cucc a tetején, mert a főnök török-e azért, mert a Kisgolyó tájékozott gyrosos dolgokban, azt látta hogy az van kiírva, hogy döner kebab, ami törökül jelenti a gyrost vagy mi. De mondta az arc, hogy a főnök nem török, hanem kurd. Még lett volna egy tippünk a barnabőrű takarítócsajra is, de azt már nem volt lehetősége megtotóznia, mert mégsem esett jól neki a cucc, azt nekitámaszkodott két kézzel az utcai gömblámpának aztán sóhajtozott. Muláj meg kérdezte, hogy mit látsz geci, ha már nekiállsz jósolni azt mondd meg, hogy ma még bejutunk-e a fesztre? Kisgolyó erre lerókázta a gömböt, azt mondta hogy most már be.
Nem is hazudott, mert még a Dub Pistols közepére is beértünk, ami bazmeg érted full ótvar volt, olyan alacsonyan volt a bpm, hogy a Nagygolyó fullra azon kezdett görcsölni, hogy meg fog állni a szíve, azt kómába esik. De azok csak trombitáltak és 14szer letolták ugyanazt a számot, lehetett látni, hogy ők is gecire unják, meg lehetett is látni hogy valahova készülnek is, mert a dobos is már öltönyben volt. Kóma előtt mi is téptünk onnét, a Radio1 sátorhoz, mert ha nem is egy Roxy, de vágod csak lesz valami, meg hogy állítólag a Lauer is lesz, azt meg ismerjük a Hajógyáríról, ami azért mégiscsak a minőség geci, még ha az utóbbi 178 alkalommal mondjuk szar volt. De itt bazmeg akkorát veretett két arc a Lauer előtt, hogy kikúrták a lelket az emberből, a Muláj cucc nélkül mozgott, amire óvoda óta nem volt példa. Csak aztán húzni kellett Underworldre, ami nagyon konkrét, legutóbb szigeten akkora keverőpultjuk volt, hogy amögött a Hamvai se tűnt volna dagadtnak. Most viszont csomó laptop volt a közönség felé fordítva, paráztunk is, csak ki ne jöjjön 6 db Shane54. Szerencsére nem így lett, hanem 2 csákó jött meg az a dumálós gyerek, aki nagyon szakít a mélydobokra, na azt itt már nem kellett parázni, hogy megáll a Nagygolyó szíve. Viszont a hallókészülékét tekergette mindenki a nézőtéren, mert még egy délutáni teádélutánt is lezavarhatott volna pár mammer a színpadtól 20 méterre annyira levesben volt a hangerő. Ettől függetlenül oda lett téve a cucc, Muláj még jobban csapatta, pedig csak 2 dl bort ivott hétszázért.
Utána mentünk volna tovább veretni, de mindenütt olyan picsahalk volt a muzik, hogy a faszomon hangosabban nő a szőr. Teljes idegben voltunk, csak nem mertük annyira mutatni, mert amúgy mindenki mosolygott mindenhol, mint vmi hippitáborban, azt ez még a Mulájra is nyugtatólag hatott, de lehetett csak azér mert még mindig nem tolt be semmit, csak 8 páleszt, sőt még ő mondta, hogy nem kell a para, addig rámegyünk a punci témára, mert láthatóan mély a merítés. Erre figyelj, odamegy egy csajhoz és megkérdezte, hogy szia mi a neved, semmi hello kell egy szobrász, megfaraglak elől hátul, azt a legdurvább, hogy a csaj válaszolt is, amire Muláj óvodás kora óta nem volt példa, sőt el is mentek beszélgetni, hallod mint valami filozófus geci, de aztán láttuk, hogy ez működik a csajnál. Úgyhogy mi is lementünk a partra, leheveredtünk a nyugágyakba, aztán beszélgettünk, és ha nem is jöttek a csajok, de legalább megtudtuk hogy a Kisgolyót érdekli az olvasás, csak eddig még nem akart beszélni róla. A nap meg szépen jött föl reggel.
Na az van, hogy felhívott nathanp, aztán kérdezte hogy idén megyek-e soundra, merhogy a kockáék mennek tardáról, aztán jó lenne néha rájuk nézni, hogy mi a lófaszt csinálnak. na nem azér mintha aggódna, csak megírhatná mondjuk a nyolcvanas postban.
de én már nem járok ilyen helyekre, úgyhogy ebben nem tudtam segíteni neki. végül egy közös ismerősünknek beugrott, mi lenne ha nem mi baszkodnánk a hülyeségeiekkel, hanem ők a sajátjukkal, csak egy telefon kell nekik aztán tolhassák az őket ért impulzusokat. nekem meg kapóra jöttek túrósék, akik miután megírtam a tavalyi soundos történeteiket bepróbálkoztak hogy az ő személyiségi jogaik megcsordultak, mer magukra ismertek a cselekményekben, és jogi következményeket helyeztek kilátásba. végül kiegyeztünk abban, hogy egyikünk sem helyez kilátásba semmit sem, és akkor az idei soundon is kb ugyanannyi foguk lesz mint a tavalyin volt. ezen kicsit még hümmögtek, főleg a túrós, aki aztán még rugúzott azon h neki is van írói vénája, majd meglátom.
úgyhogy túrósékra ráeresztettem nathanp-t, aki ledumálta velük, hogy twitteren (legalább már tudom mi a fasz ez) tolják ők meg a kockáék tardáról. úgyhogy ha valamit a kocka ír, a végén egy 'K' lesz, a többit meg ki tudjátok találni.
ja, aztán most annyira belelkesedett ez a túrós gyerek, hogy azt mondta, hogy ír posztot is. mondtam írjál bazdmeg, aztán majd meglátjuk kirakjuk-e. de addig itt mondják a magukét:
Az ember születését követően elindul a hosszú fejlődés rögös útján, amikor jópofa tamagocsiból szépen lassan életképessé válik, 40 fillérért eladja az anyját, kereskedik, átbasz, elad, áruba bocsát, felkínál, és a taknyát sem eszi már meg, csak amikor úgy gondolja hogy senki se látja.
mint említettem ez egy hosszú folyamat és nem könnyű eljutni onnan, hogy az ember egy fehér zsákba szarik, odáig hogy a monitor előtt anal fistingre verje a farkát egy hosszú üzleti tárgyalás után. minden kezdet nehéz, különösen azok számára, akiknek ezeket a kezdeti lépéseket figyelemmel kell követniük. nekem ugyan nincs saját játékbirodalmi lépegetőm, csak a hugomnak egy, a bercike, aki már óvodás, jele a mókus, kedvenc színe a zöld filctoll és kaksizni csak a függöny mögött tud jól. szóval rajtuk keresztül kaphattam egy kis betekintést abba, hogy mivel jár az, ha rendszergazdái vagyunk egy ilyen kis micsodának. ráadásul néha én is meg lettem kérve, hogy bercikéért menjek már el az óvodába, amit főleg elsőre nem szívesen vállaltam, mert végig az ovizsaru című film pergett le a szemem előtt, egy conan a barbár-szerű befejezéssel. namost az előbb a fika sem véletlenül jutott eszembe, mert az első kép ami fogadott, ahogy kuporogtam a lilliput-padon, hogy a szemben ülő kikerekedett képű, önsúlya kétszeresét a hátán cipelő bogyó roppant nagy gusztussal talált majd fogyasztott el kés-villa nélkül egy update hármas takonyszeletet. finom? érdeklődtem a kissrácnál, amint nyúlt éppen a desszertért, amire olyan csodálkozó arcot vágott, hogy úgy maradt kimerevítve, jobb mutatóújját az orrában felejtve. ez keresztkérdésnek minősülhetett, mert láthatóan összezavartam a kissrácot, ezért nem is szólt semmit, csak kivette az ujját, szívott egy mélyet a friss felmosószagú folyosó illatából, hogy visszakerüljön a desszert a hűtőbe, majd hirtelen felállt és lekűzdve a tetemes légellenállást, elfutott. fikagombóc kiálltottam oda, a hely szellemének megfelelően, közben végre megjött bercike is, aki éppen büntetését töltötte, mert nem volt hajlandó délután aludni, mondta éva néni, a baszatlan picsa, akinél olyan nincs hogy nincsen alvás, mert az van, arról ő személyesen gondoskodik, meg a finomfőzelék maradéktalan elfogyasztásáról is. éva néni ugyanis élharcosa a rossz beidegződéseknek és szokásoknak, nála fegyelem van és jó magaviselet, amit úgy próbál elérni, hogy amikor futkároznak körbe körbe a gyerekek, és különböző magánhangzókat üvöltenek, akkor ordít hogy elég legyen, én ezt már nem bírom. pedagógia módszerét ugyan a saját gyereke még nem igazolta, de szerencsére évről évre mindig adódik 20-30 gyerek, akin tovább lehet csiszolni a szisztémát.
jó napot kívánok, évanéni vagyok, bercike ovónője. kezét csókolom, tibibácsi vagyok, bercike nagybátyja. üdvözlöm, kérem szépen bercike nem volt hajlandó aludni, a mézeskenyérrel pedig rajzolt az asztalon. értem. bercike ezért büntetést kapott, valamint a barátság csoportból is visszakerült a reménység csoportba. és az rossz tessék mondani? érdeklődtem. abarátságban a csupajók vannak, szólalt meg bercike magától és egészségesen vigyorgott az összes hét darab fogával. értem. ki verte ki a gyerek fogait? érdeklődtem tovább éva néninél, de láthatóan nem vette a poént, úgyhogy mondtam hogy semmi gond, majd kinőnek, kezicsókolom, gyere bercike. bercikének az autóban szófoshatnékja támadt, és egész végig rugózott azon a kurva ülésen. tibiiii a klára apukájának is van autója, de az övé szebb és mindig ő hozzá vele a klárát iskoláába deecsak akkor ha nem a évinéni van, hanem a anitanéni, a másik és nagyon jóban vannak, és a klárával is sokkal rendesebb a anitanéni sssaklárának van elektromos rollerje, deaévinéni megtiltotta a klárinak hogy behozza aa zelektromos rollerjét, de a anitanéni meg megengedi, úgyhogy olyankor mindenki rollerezik, de csak múltkorig, mert a gábor nekiment a falnak vele, mert az elektromosságtól mindig ment a roller, akkor is ha nem hajtotta lábbal ésakkor vérzett az orra is és akkor a gábor apukája kiabált aaa anitanénivel sss a klári meg nem hozhassa be többet a rollert, de a klári papája megvédte a anitanénit. értem, mond csak bercike ez a klárika tetszik neked? kérdeztem úgy felnőttesen, de mivel csak azt ordította erre, hogy bööööeeeeeeeee, így az anyjától tudtam meg, hogy bercike már többször rajzolt is neki, de a kérdést ne nagyon feszegessem, mert amikor legutóbb anyánk megkérdezte tőle, hogy na és tetszik valaki az oviból, akkor bercike jól bokánrúgta azt elszaladt.
a gyerekek nevelését jól látható módon nem árt megfelelő időben elkezdeni, mert nem csak bokánrugdossák a nagyit, de hajlamosak jóízűen megenni a macskaszaros homokot, leesni minden lószarról, belenyúlni minden lószarba, beleállni, belefeküdni, követelni magukat földhözvágásigmenően denevéres bábut, vagy pókembereset, vagy fogra kártékony bizbaszokat. a gyerekek tehát felnőtt szemmel elfogadhatatlanul viselkednek, továbbá már korán hajlamosak társadalmilag osztályozódni, ahol a játékok mennyisége és minősége, valamint apukájuk más apukáknál való vélelmezett erősebbsége játszik szerepet. mivel felnőtt emberek ilyet már nem csinálnak, hanem azt mondják hogy nettó hatszázat keresek juttatások nélkül és te, ezért különböző pedagógia módszerek segítségével megpróbálják a gyereket megnevelni. óvónénikből és szülökből két nagy módszertani csoport figyeltem meg eddig, a mindent megengedő, de aranyos kis rosszcsont az én kis tüncikém tipust, és a na mindjárt kapsz egy maflást te ördögfattya csoportot. ezt onnan tudom, hogy mikor várakozás közben egy ilyen kis takonytódor ugrált a lábamon, akkor édesanyja nagyon aranyosan mosolygott rám, büszkén nézve az ő kis malackájára, hogy éppen kibontakozik, míg amelyik szemben türelmesen ült, ámde lógó cipőfűzővel, az egyből megrendszabályozódott egy óvó anyai intelem formájában, hogy ezerszer megmondtam hogy kösd be a cipődet, pofára fogsz esni, nem megmondtam, és ebéd után mostál fogat? nem? hát ki fog rohadni az összes fogad, nem megmondtam, nem lehet veled bírni, este megmondalak apádnak.
pedig az óvoda csak a petting, hogy ne teljesen felkészületlenül érje a gyereket, hogy a többi kis oxigénpusztító elszívja előle az étteret, továbbá hogy az ember nem azt csinál, amit szeretne, hanem amit mondanak neki. ha ez elmarad ugyanis, a gyerek buzi liberális lesz, egy kártékony vöcsök, aki mindig csak a saját malmára fogja hajtani a vizet. más szemszögből nézve pedig sikeres. tisztelet és a szorzótábla, e kettőt kell megtanulnia a gyerekeknek iskolás korában, ami nagy felelősség. a gyerek nevelését ellátó három hatalmi ág, a szülő, a pedagógus és a televízió ezt a felelősséget igyekszik minimalizálni, a kálmán kollégámnak például szent meggyőződése volt, amikor a 8 éves gyereke azt mondta, az anyja picsáját, azt abban a büdös iskolában, esetleg a buzi rtl klubon hallhatta és nem tőle, amikor hazament és nem talált a hűtőben sört. a tantónénik keze pedig meg van kötve, így megelégszenek azzal, ha délután élve visszaadják a gyereket, napközben pedig nem félnek használni a legfélelmetesebb pedagógus fegyvert, az ellenőrzőt. tantóónéni lacika buzulódik. micsoda? mit csinál lacika? azt mondja hogy buzi és ha hozzámér buzi leszek. jesszus, honnan ismersz ilyen szavakat marcika? add ide az ellenőrződet, azonnal! t. szülő, fia nem elég, hogy illetlen szavakat használ, de árulkodik is. üdvözlettel, erzsi néni. marcika szülei meg eldönthetik otthon hogy mi a lófaszt kezdjenek a gyerekkel, a többi korábban felmerült problémával egyetemben: lacika óra szünetében rálépett mások lábára, kukorékolással megzavarta az órát, ráadásul állítólag nagyon gyorsan fut. de nem is könnyű felelősséget vállalni úgy, hogy ha tantónéni bármibe beleavatkozik, akkor megjelenhet másnap egy durcás szülő, egy ombudsman vagy egyenesen strasbourgból valaki.
erzsi néninek így is van elég baja, a legutóbbi forgatáson bekapott valami ocsmány genitális herpeszt, így arra már végképp nem marad ereje, hogy még arra is odafigyeljen hogy a fölsős kiscsajok hordják be a fiúkat szopni a wcre, merhogy aki még nem csinálta, az cikis.
de mit lehet tenni, most egy darabig erzsi néni sem fog tudni mást csinálni.
Ferinek határozott érdeklődése van a militarizmus irányában, szerinte az élet valóban a túlélésért folytatott harc, amihez nélkülözhetetlen egy valamirevaló fegyver, de inkább több, állandó készenlét, különböző kitüntetések, háborús relikviák, a dupla dvds ryan közlegény megmentése a polcon és a központi hatalmak teljes hadfelszerelésének precíz ismerete. a felfogásának kialakulásában jelentős szerepet játszott, hogy édesapja a volt jugoszláviában kapott állást egy mezőgazdasági repülőgépeket szerelő üzemben, és így az általános iskolai éveit szerbek között töltötte. feri gyötrelmes ifjúságában meghatározó elem volt alacsony termete, magyar származása és az ebből következő ok, hogy osztálytársai egész nap barackmagokkal köpködték. élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor matek órán miután a huszonkettedik barackmag nyeste fülön, felállt és egy határozott mozdulattal pofánbaszta a kis rakoncátlan gojko sumudicat.
innentől számítva gojkoék egyenrangú testvérükként tekintettek rá, megtanították a csuzli szakszerű használatára, a vadászkés alkalmazására macskákon, és az egészséges nemzettudatra, vagyishogy az albánok egy büdös gecik. éjszakánként ferike terveket készített, hogyan lehetne a csehszlovák import let z-37a cmelak mezőgazdasági gépeket korszerűsíteni, hogy szőnyegbombázásra is hasznosíthatóak legyenek, egy esetleges albánok elleni háborúban. a terv végül sosem valósult meg, ferit 16 évesen szülei felköltöztették pestre, és a nagynénje felügyelete alá helyezték, ami azt jelentette, hogy kétnaponta ránézett a kis prüntyőkére, hogy él-e még és vitt neki enyhén szalmonellagyanús rizskókot, aztán már rohant is a temetőbe, vinni a volt kolléganője másodunokatestvérének a keresztgyerekének az apjának, a halász gusztinak a sírjára két szál pirosgerberát, akinek balharánti keresztfültő gyulladása volt, tüdőembóliával, mint a heténesi néninek a damjanich 84-ből, aki a cukrásznak volt a menyének a vejének a sógornője. így lettünk szomszédok, és mivel egyidősek voltunk kialakult valamiféle haveri viszony is közöttünk, sokat jártunk át egymáshoz, bár én télen nem túl szívesen, mert feri szerint igazi férfi lakásban nem fűt, ráadásul hiába ült az ember a fotelben télikabátban, rossz volt ránézni a ferire, hogy az meg alsógatyában mászkált a lakásban. nagyrészt a nagynénje rizskókján élt, mert egyedül bélszinrolókat próbált meg kisütni néha hideg zsírban, de ez a legritkább esetben sikerült neki.
néha esténként el kellett mennem vele a városligetbe, hogy a légpuskájával lőhessen párat. lőjünk geccciii, toporzékolt. mondom mire bazmeg? madárra, vagy mindegy, sziszegte összeszorított fogakkal de mivel célozni nem tudott és látni se nagyon látott, ezért az volt a vége, hogy a fákról lecsüngő bogyószerű terméseket lőtte 25 centiről. hiába volt tele fával a városliget, ez nem elégítette ki, és pár évvel később mindenáron be akart lépni a hadseregbe. tibi, belépek a natoba, mondta, és látszott hogy nem viccel. el is ment, de hát kb 10 éven keresztül egyedül a nagynénje süteményeit zabálta, így mikor először megjelent a honvédségnél a sorozóbizottság előtt a 160 centijével és ugyanennyi kilójával, az volt az első gondolatuk, hogy max akkor vennék hasznát, ha nato-lokátort építenének rá. na te pufók, aztán mi akarsz lenni mi bazmeg? ejtőernyős? amekkora ernyő kéne neked, kiengednéd, oroszországban felkapcsolnák a lámpákat. vagy te lennél a szanitéc, dugó? mire odacammognál a sebesülthöz, már négyszer reinkarnálódna. a tankba is akkor férnél bele, ha egyből körédépítik. vagy veled lopakodnánk? hát akkora baszott nagy hombár fejed van, szopottgombóc, hogy kilógna az ellenség radarjáról. hallod te zsírgömbőc, minek nézel egy kondásnak bazzeg? mennyél aztán arányosodjál alkatilag, te anatómialag tehetségtelen, te gömbalakú vitruvius ember. most nézel, alábecsülted a műveltségem mi te disznó? itt már feri is összeszedte magát, azt mondta hogy nem becsülte ő sehová, se alá, se fölé, az pont nulla.
de topgun feri nem az az ember volt, aki ha akar valamit nem szerzi meg magának, konkrétan az egyenruhát, a fegyvert, meg a hatalmat, így elment a bkv-hoz biztonsági embernek. így lett ő lokális rendfenntartó erő a keleti pályaudvari metromegállóban. a kiképzésen megtanulta, olyan ez mint a vietnámi háború, hiába a szakértelem, az infrastruktúra, a technika, kibaszott véres dszungelharcra kell számítania, azt a fasz tudja honnan ugrik elő egy vietkong érvényes bérlet nélkül, aztán még neki áll följebb. ilyenkor jön topgun feri, és érvényes jegykezelésre bírja azt a kibaszott bliccelő nyuggert. de az aluljáró az még semmi, az hazai pálya, de az éjszakai buszok, az a durva, ráadásul még mozognak is és tele vannak piás drogos gecikkel, meg hajléktalanokkal. na az ő buszain nem utazott ugyan egyik sem sokat. de azért neki is van szíve, egy ízben nem volt lelke leszállítattni egy hajléktalan párt, pedig erősen lármásan kezdtek, főleg az asszony. te geci. te mocskos geci. hallod béla, a te gecidrő beszélek te geci. megaláztá engemet? leütöttél a treff hetesben annyi ember előtt, te geci? van neked szíved? itt már a bélája szíve is megengedett: jóvanna, tudod hogy szeretlek...én is szeretlek..mondta a nő, és élvezte párja szerető ölelését és az éjszakai busz fáradhatatlan zötykölődését, mert a feri nem baszta le őket a buszról.
talán ez indított meg benne is valamit, talán az hogy 20 éve hideg zsírban sütött bélszinrolót evett, vagy rizskókot, de végül feleségül vett egy vajdasági néma asszonyt, akitől született egy kis topgun ferikéje, a rocky karcsika. vele utazott el immáron angliában élő szüleihez a múlt héten, ahol a fülébe jutott, hogy egy aukciós ház régi muzeális értékű fegyvereket bocsájt árverésre, és amiket előtte egy tárlaton meg lehet tekinteni. több se kellett ferinek, fogta a gyereket és kézen fogva becsápmázott vele a kiállításra. ahogy beérnek kiszúrt a falon két dragonyos puska között egy régi sörétest, amit nyomba leakasztott a falról, és próbálgatta, hogy lőné vele pofán az albánokat. ahogy így forgatta a puskát érezte hogy meglöki az egyik szuronyos puskát és ahogy oldalra kapott érte, az keresztülszúrta a fülét. meg sem mert mozdulni, gyorsan megfogta karcsika kezét, hogy ne essen baja, a másik kezével meg fogta a puskát, ami átszúrta két helyen a fülét. rövidesen körésereglettek a múzeum emberei és nagy tanácstalanságban kihivták a tűzoltókat, de azok csak csóválták a fejüket, hogy inkább lehet a mentőket kéne. végül hívták a mentőket is, közben a múzeumigazgató is ott toporzékolt már. mentős mondta, hogy nincs mese, ferit be kell vinni a kórházba, azt majd ott kiszedik a füléből a fegyvert. a múzeumigazgató egyből a szívéhez kapott, hogy akkor rakjon már le valaki 2500 font letétet vagy valami, ha csak így elviszik azt a puskát. feri kétségbeesetten pislogott körbe, hogy nincs nála annyi, mentős is ingatta a fejét, rá ne nézzenek, végül feri ránézett a karcsikára és azt mondta neki, hogy várj egy picit itt a bácsikkal, a papa mindjárt visszajön.
amúgy kérdeztem a sztori írása közben itt mellettem a tónit, hogy nincs-e valami jó bkv-s sztorija, kicsit gondolkodott aztán rávágta, hogy de, egyszer kúrtam villamoson.
Nem csak a blognak, de a hobbitoknak is van saját himnuszuk. lehet h már mindenki ismeri, látta puruttyán, másutt, de van hely a blogon, a hétvége meg különben is uborkaszezon, azt az eső is esik.
Hargitainé vámbék terike ha valamit, annyit megtanult 34 év köztisztviselőség után, hogy az emberek hülyeséget fognak akarni kérdezni, de ha nem, arra sem tudna senki válaszolni, de főleg nem akarna, így minden beérkező hívást a hállótessékönkormányzat, igenkéremkistürelmét-tel veszi fel, és már kapcsolja is buzoki jenőbácsit, aki szegény már két éve elhunyt, a helyére meg azóta sem került senki, de legalább a telefonja megmaradt. csoda-e ha jenőbácsi nem veszi fel a telefont, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy az állampolgár leszokódik a kérdezni akarásról, ezért terike ilyenkor gyorsan felhívja kapolcsiné bánfai jolikát az építésiről és megkérdezi, hogy a meggyespitét milyen tepsiben szokta sütni. az állampolgár ha újra is kísérletezne a telefonálással, legalább láthatja, hogy milyen elfoglaltak, és a hülye kérdések csak elvonnák az érdemi munkáról a kapacitást.
persze nem volt mindig ilyen hatékony az ügyintézés, egészen a mostani polgármester úr érkezéséig, aki ki nem állhatja a tötyörgést, buzgerálódást, ahogy ő mondja. ezt igyekezett személyesen példáján keresztül is érzékeltetni, amikor hivatalba lépése előtt két hét alatt végezte el a szükségtelenül hosszú négy éves gimnáziumot. az előző puhafaszú gecik ideje alatt vámbék terike is még a buzgerálódáshoz volt szokva, ha sándor bácsi a lenkei út négyből észrevette, hogy a szomszéd festi a kerítést ráadásul szombaton, már hívta is az önkormányzatot, hogy a polgármester úrral akar beszélni, hogy az ő szomszédja illegális engedély nélkül végez munkálatokat. terike pedig próbálta kapcsolni az ügyintézőt, az meg továbbkapcsolt, mert terike nem találta el, hogy kinek a hatásköre az ügy, de a továbbkapcsoló sem, de ebben a továbbkapcsolt sem volt biztos, ezért továbbkapcsolt, egészen a terikéig, aki most megpróbálta a közterületes dénest, aki nem vette fel, se a helyettese a bogika, aki most gyesen van, az osztályvezető úr meg szabadságon, így nem vette fel senki, csak a titkárnő a kampácsné rozgonyi margitka, aki azt javasolta sándor bácsinak, hogy forduljon az ombudsmanhoz. a tájékozottabb állampolgár, mint a budai ernőbácsi persze igyekszik biztosra menni, ezért rendszeresen járatja a magyar közlönyt, és forgatja a btk-t meg a ptk-t és jogi igényességgel megírt kérelmekben fordul a hivatalhoz, miszerint tisztelt önkormányzat, én alulírott budai ernő v. utca 8 alatti lakos, anyja neve budainé rozália született visegrád, 1928 kérelmezem a büntető törvénykönyv, 1978.IV évi számú törvény időbeli hatálya alapján, mely szerint a büncselekmény elkövetésekor kell eljárni a most hatályban lévő, tehát eszerinti törvény alapján, hogy a szomszédom, bihari elemér, született soltvadkert, anyja neve nem ismert számomra számú lakos a btk 207 paragrafusát, a kerítés bűncselekményét elkövette.
ezt a levelet terike érkeztető számmal látta el, iktatta, kicetlizte, a színes papírcsíkocskával megjelölte, polgármester úrnak postakönyvébe betette, polgár mester úr három hét múlva megtekintette, a levélre ráírta, hogy t. kármán osztályvezető úr szíves intézkedését kérem, visszavárólag, iktatták, továbbküldték, kármán osztályvezető úr titkárnője, bakácsné tútkorni erzsike betegszabadságon volt, csak ezután iktatta, betette osztályvezető úr postakönyvébe, osztályvezető úr külföldi útján volt, ezért csak négy hét múlva nézte meg, ez a béla hatásköre megjelöléssel, tolpár béla osztályvezető-helyettes úrnak továbbítatta, ott elvesztették ugyan az ügyiratot, de három hét múlva észrevették, és szerencsére terikénél megvolt másolatban, de terike lányának esküvője volt, úgyhogy csak hétfőn volt bent legközelebb, végül a másolatot átadták a kovács andris fogalmazónak, aki megírta válaszlevélben, hogy sajnálattal közli, de büntetőügyekben az illetékes bíróság hatásköre eljárni, vissza osztályvezető-helyettes, osztályvezető, terike, polgármester úr, aki aláírta és feladták postára, amit egy év múlva a megboldogult budai ernő özvegye értetlenül vett kézbe. na ennek akart véget vetni a polgármester úr, amikor a buzgerálódásról beszélt, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyintézési időnek le kell rövidülnie kicsire. terike azóta kapcsolgatja buzoki jenőbácsit, a leveleket meg élből illetékesség hiányára hivatkozva átteszik a pest megyei önkormányzathoz.
mindezt volt ideje elmesélnie anno kedves állandó (volt) törzsutasomnak, dr szirmainé dr baktolovics eugénia főosztályvezető-helyettes asszonynak, mert elég lassan döcögtünk befelé a városba, ahol főosztályvezető-asszony virágot kívánt venni jolánka nevenapja alkalmából. tegnap a seres bécikének volt születésnapja tudja, nagy gondban voltunk mikor köszöntsük, mert reggel még kávézgatnak meg dohányoznak a többiek, aztán jön a reggeli, akkor nem lehet. aztán ebéd előtt folyik az ügyintézés, ebéd után meg a többség megissza a délutáni kávéját, aztán már csak egy órácska maradna fél ötig, de ennyi idő alatt nem lehet rendesen köszönteni a mi bécikénket. de csak megoldottuk, és hallja édeském volt friss sajtos pogácsa, hogy az milyen omlós volt, pénteken a lajosunk születésnapján meg tepertős volt, meg meggyes rétes, nagy szerencsénk van a mi szakács lalinkkal. éhes gyomorral nem lehet gondolkodni, nem kedvesem? ugyan én már nem voltam éhes, de nekem már így sem ment, csak bólogattam helyeslőleg, és főosztályvezető-asszony végtelen számú taxiutalványa lebegett a szemem előtt. volt is miért, mert ha még sokszor megtettük volna a kisváros útjait, olyan tengelytörést kapok mint a picsa, így meg legalább lett volna miből állni. ugyanis polgármester úr szent meggyőződése volt, hogy az elődje által építetett utaknál bizonyára szörnyű lopások zajlottak, pl az aszfaltot nem kellő vastagságúra csinálták, ezért próbafúrásokat végeztett kb méterente az utakon, aztán maga a polgármester úr feküdt hassal a földön és colstokkal méricskélte az aszfaltméretet egyre vörösebb fejjel. nagy dühében nem is állítatta vissza a gödröket, lássa mindenki hogy mekkora egy buzi egy banda volt az előző, már szétrohadtak az utak. pedig nyílván jobbkedve lett volna, ha észreveszi hogy az összes út mellett a járda beltéri díszburkolattal lett kikövezve, valamint azt az összefüggést, hogy előző polgármester úr veje beltéri burkolóanyagokkal kereskedik. pedig a civil összefogás a városért egyesületből a képviselőtestületbe jutott tagok teljes mellszélességgel támogatták polgármester urat a simlis ügyek felderítésében. többek között a helyi kocsmárosnő, valamint egyik törzsvendége, aki mindig sietve tolta haza a biciglijét, hogy a helyi lap számára készült írásában lerántsa a leplet az előzőek sötét titkairól. akik ráadásul még őt is megrágalmazták, hogy gyűlölete abból ered, hogy mikor megjelent gyűlésükön zászlóval és lábon akarta csókolni a polgármester urat a másikakat meg takrón lövetni, elzavarták a gecibe. pedig világosan megírta a májusi számban hogy ő már akkor is kémkedni ment oda, és azért zavarták el, nehogy kilesse sötét titkaikat.
már a következő gyujtó hangú írását fogalmazta magában, ahogy sétált el a lenkei út szélén álldogáló kurvák mellett, akiket épp most hozott a kemenes laci a polgármesteri hivatal autójával. odabent az egyik házban pedig sanyibá próbált telefonálni ezerrel a polgármester úrnak, hogy kurvákat szállítgatnak a hivatali autókkal.
buzoki jenőbának meg rettenetesen csörgött a telefonja, hogy az isten nyugosztalja.
Akinek van két cintányérja, az csattogtathatja a cirkuszban, de pár letöltött zenével az ember komoly hírnevet szerezhet a showbizben, sőt még az ifjúság nevelési feladatát is elláthatja. mert ne legyen kétségünk, a djk tényleg nem csak arra vannak, hogy a bakelitjüket pár kiscsaj fején tárolják a szett alatt, de figyelniük kell az ifjúság egészséges fejlődésére is. a pátoki kareszka ezzel a vállát nyomó teherrel akkor szembesült mikor el kellett mennie dj vizsgát tennie, mert a helyen ahol addig nyomult, elvárták tőle, hogy hivatalos papírja is legyen róla, hogy ő jogszerű tevékenységet végez a potméterek csavargatása közben. végeredményben azt a vizsgán sem tanulta meg, hogy az ütemnek mi az ő életében és munkásságában a szerepe, de megtudta hogy kik voltak a beatles tagjai, és a mikrofonba olyanokat kell mondani, hogy köszöntök szépen mindenkit, ideje hogy elhalkuljanak a fények, és elindítsuk ezt a fergeteges éjszakát egy klasszikussal, amit követően tovább folytatjuk időutazásunkat az örökzöldek tengerében. kultúrált szórakozást kívánok. kareszka hard trance - classic funky dj volt egyébként, ami úgy nézett ki, hogy a helyen ahol tolta,az első másfél órában betett egy funky hits classic cdt, majd hirtelen megkezdte a való kibontakozást, a vendégek pedig a ruháik ruhatárból való kikérését. kareszka három állomásos fellépéssorozatának az lett a vége, hogy a tulaj szájbaverte. kareszka ebben is csak annak a bizonyítékát látta, hogy az emberek zenei hallása még nem abszolút, mer abszolút nem ismerik eléggé tiestot. tibi, te bírod a tiesztot? nem. látod bazmeg, mer műveletlen vagy geci, azér. pedig a világ legismertebb dj-je, azt tudtad bazmeg? látod, de a focit azért szereted nem? ja. na figyelj bazmeg nem kell neked egy ilyen mez, full eredeti, vmi német válogatott csókáé. ö betűs, mondmár. ö betűs? azaz geci, ilyen német geci a csákó, sokszoros válogatott volt a csákó meg minden, a kilences, hát mondmár na, de full eredeti a mez mondom, ötér a tiéd, na? de milyen ö betüs, mindegy hozd be megnézzük, mondtam mert már geci kíváncsi lettem h ki a fasz lehet, kérdezgettem ott másokat is, de senki nem vágta. másnap jön be karcsika, látom hoz magával egy fehér mezt, megfordítja hát tényleg kilences és rá van írva fölé nagy betűkkel, hogy ÖSTERREICH.
te öcsém ez osztrák mez, tudatosítottam benne hogy hülye. ez? fasz tudta, nincs rá írva geci, de bazmeg amúgy is én ott csak egyszer voltam átutazóban, kb év elején mentünk ki repülővel milánóba ac meccsre, azt hazafelé arra ment a gép, akartam is volna venni ott valami osztrákos dolgot, de nem volt nálam bécsi pénz, csak euró. nade a mez nem kell, hallod? ötös, najó négy, nem mintha kéne a pénz, de érted én milános vagyok, ilyen szutykot nem hordok. ebben is lehetett valami, de azért tény h a lóvé sem jött volna rosszul neki, mert egyelőre még a lemezlovas tarifája eléggé lent volt. bár dolgozott anyagbeszerzőként vmi cégnél, aztán kapott céges bankkártyát, csak azon a fizetését követően már nem volt semmi, mert mindenféle kiscsajokat itatott koktélokkal, hogy a végén elővegye a kártyát a "platinás" kísérőszöveggel és fizessen. de a maradék 29 napon is tudta használni, odadugta a pultos árpi orra alá ha jött be vmi picsa, és hangosan azt mondta hogy nézd meg árpikám megjött-e rá a két misim. nem? na mindegy, de bármikor megjöhet. látod árpikám erre jó a kártya, nem kell táskákkal mászkálni ha az embernek pénze van. árpi csak bólogatott, pedig ha elmegy a karcsi mindig megfogadja nekem, hogy egyszer kinyírja. de tibi azt vágod h az a pidzsi mennyit keres? kb. ja. 300-400at hallod bazmeg. egy estére. hát megéri, nem? szerintem gecire megéri, pedig ő dagadt és én még jóképű is vagyok hallod, nekem mennyi lesz meg szerinted, hallod? pff. nagyon meleg lesz. majd eljöhetsz a bulimba, beengedlek hallod. mondtam h kösz. de csak a mainstreem megy, underbe nincs lóvé bazmeg, ezert nyomok hard meg dream trancet. mer régen drámenbézt toltam, azzal kezdtem. a zsoltinak hordtam a táskáját, hallod, fú geci nagyon meleg az ürge. kérdeztem tőle hogy hogy futott be, mondta h a fasz tudja, neki voltak anno kazettái. de nagyon nagy arc, hallod. megyünk, szakad az eső, vele volt a 8 éves kislánya is, azt tudod azok ilyen picik geci, de gyereken hallod ilyen ixixixixelles esőkabát volt, azt mondom neki, hogy te zsót geci, hallod gyerek húzza a pocsolyákban a kabátját. erre aszondja bazmeg, ja tényleg. fogta ürge bement a 100 forintos boltba vett egy ruhacsipeszt, azt a kabát végét felcsíptette a gyerek kapucnijának a tetejére.
de hallod, utána majdnem megtört a pályám, érted otthon gyakorlok, áthívtam pár spant persze, ők is hallják a cuccot, kicsit szittyózgattunk, meg szívogattunk is, erre csöngetnek, pöli megy az ajtóhoz aszondja karesz te vmi vén kurva akar bejönni, te hívtad? megyek nézem, hát nem hívtam jött magától is mutter haza a melóból, erre már be is forog az ajtón azt olyan nyakast osztott ki mindenkinek mint a picsa, engem meg lezavart az utcára, két napig lent csöveztem az utcán. azt utána visszamehettem, de a zenélésről hallani se akart, ilyen korlátolt volt hallod, meg h ez rosszat tesz a személyiségem fejlődésének. hát baszódjon meg, hát nem? azt muszáj volt valamit csinálni, ekkor jött az ötlet, hogy lufit áruljunk a pölivel, mer állítólag azt karmolják ezek a kis dárenbézes arcok. be is ütött a biznisz, egy ilyen kis kapucnis jómadár bezabál egy este vagy ötöt, aztán ha 500ért árulod, mindenki jól lakik, nem? csak egyszer jöttek ilyen kábítószeres kutató rendőrarcok, aztán mondták, hogy benéznének a raktárba. megállt bazmeg az ütő, ott a sok lufi, palack minden, jó nem kábszer érted de mégis, erre aszondja a fószer, mi van a palack alatt? föl kellett neki emelni, gondoltuk ez bazmeg vagy nagyon hülye, vagy csak tréfál. hát nem tréfált, mer mondta h itt kérem nincsen semmi, köszönöm szépen, csak a rutineljárás végett, értik no, aviszontlátásra, jóegészséget. hát itt már rezgett a léc érted bazmeg, a kéjgázas palackra meg nem vehetek sehol matricát, úgyhogy inkább újra dj vagyok, töltögetek dc-ről meg torrentről, azt veszek rá bélyeget, hát nem? 198 giga hardtrance, az milyen, mi tibi?
csak a sok kis picsa meg gyökér ne jönne oda, hogy ezed megvan-e meg berakod-e, meg fasztudja. de a dj nem zenegép, hallod bazmeg, ezt jegyezze meg mindenki.
Elöljáróban: nagyon remélem, hogy a kedves idelátogatók már kinőttek a nácizásból meg komancsozásból, vagy ha nem nagyon sürgősen ki fognak. én meg szeretnék hinni magunkban, magyarokban, akik bárkik is volnánk, de azért mégis, úgy elsősorban emberek. összetett, bonyolult, érző és gondolkodó élőlények, és talán: értelmesek.
amiért fontosnak tartottam ezt a szájbarágást, mert nálunk egyelőre nem lehet anélkül beszélni valamiről, hogy az emberre ne süssenek rá egy bélyeget. az általunk megvetett politikusok kultúráját hordozzuk a hétköznapokban is, ami azért is szörnyű, mert nekik legalább érdekük fűzödik ahhoz, hogy egymást germózzák, és fentartsák annak a látszatát hogy rühellik egymás pofáját, és meg sem kísérelnek, még ha eltérő is a véleményük, vmi árnyalatát kikeverni a feketének meg a fehérnek. nekünk viszont nem tudom mi a fasz okunk van rá, de tény hogy már rég elfelejtettünk vitatkozni, ami elengedhetetlen feltétele, hogy megoldjuk a problémáinkat. az nem megoldás, hogy basszuk pofán, aki nekünk nem tetszik. a diszkóban elmegy, de ott sem elegáns. úgyhogy én senkinek nem ajánlom, de azt végképp nem állítanám, hogy csak azért mert a wc-t ráhuzom valakinek a fejére, mert jobb nem jutott az eszembe, még én vagyok a superman. vagy ludas matyi, hogy valami magyarosabbat mondjak.
a taxizásban két nehéz dolog van, az egyik az utasok, a másik a kollégák, tehát úgy kb az emberek. az emberek pedig általában szeretnek kinyilatkoztatni, aztán ha nem mondod egyből azt hogy de de kurvára így van, akkor bevörösül a szemük és enyhén habzóvá válik a nyáluk a szájuk sarkában. ha még csak abba lendülnek bele, hogy az a geci asszony megcsalta, mer az egy rüves kurva, ahogy az összes nő, és még a mákostésztát is elsózza, majd elmeséli az egész életét, hogy hogyan jutott odáig hogy elvegye azt a bűnronda szemét picsát, akkor még van esély a hümmögésre, de ha politikára terelődik a szó, akkor ott már nincs mese, veszettül egyet kell érteni, különben kiszívják az ember vérét. félreértés ne essék, a beszélgetésben partner vagyok, de a volán mögött és a droszton az embernek esélye sincs, hogy megválassza a vitapartnereit, ráaadásul az önjelölt észhuszárok döntő többsége egy aggresszív gyökér. de nem azért mert annak született, ami azzá teszi az az amit és ahogyan mondja. mivel soha a büdös életbe senki nem figyelt még oda rá senki, ezért beszél kurva hangosan, és ezért aggresszív, mert más módszert nem ismer, amivel magára vonhatná a figyelmet. a legnagyobb pech az, hogy pluszban mindegyikük kibaszott tájékozottnak is gondolja magát, saját igazával kapcsolatban fikarcnyi kétsége sincs, így baszott hangosan löki a többség az agyatlan faszságokat, legyen szó az auramérésről, a piramisokról, vagy arról hogy az előző rendszerben legalább volt munka a vasüzemben, más oldalról nézve meg lófasz nem volt akkor, csak kommunistazsidó. nem vagyok pszichológus, de mégis van egy olyan érzésem, hogy az igazán frusztráltak csak akkor érzik jól magukat, ha mindezt egyből hangosbeszélőn mondhatják el sok ember előtt, mert aki igazán nagy faszságot akar mondani, azt csak úgy tudja legimitizálni, ha nem egy vagy kettő, hanem rögtön legalább száz ember bólogat rá. persze ez is itt egy hangosbeszélő, de nem kell bólogatni. sőt, de azért van az a rossz tulajdonságom, hogy aki úgy kezdi hogy te köcsög, arra kevésbé tudok odafigyelni.
szóval állok a hentesnél, veszem a disznót, ahogy egy rendes zsidóhoz illik (a kommentekből majd kiderül, hogy tényleg), amikor a feledni próbált múltból kiugrik a pözsós árpi, aztán roppantul megörül nekem. tibikém, csak hogy hazatértél! jól vagy? mit szólsz bazmeg a parkolódíjakhoz, te hallod a tibcsi mondta bazmeg, hallod hogy van valami kibaszott kerékpárgyár most épült a kampósorrúaknál, azt ezek azt akarják, hogy ne járjon senki autóval, hanem kerékpárral, hallottad? nem? nem hallottad? mondtam, hogy de azt igen, hogy emelik, de engem már ez sem lep meg, engem már nem lep meg semmi, de a kerékpáros vonal még kicsit új nekem. bazmeg pedig így van, elhiheted a tibcsi mondta, az meg érted állandóan fuvarozza a fővárosi önkormányzatból az egyik alosztályhelyettest, azt az mondta, biztos forrásból. de hallod bazmeg hétvégén mész szavazni? miazhogy talán? ezeket a geciket el kell kergetni, végük van bazmeg, hallod. azt most ennek örülsz hogy elkúrtak mindent, vagy mi? persze hogy örülök. aztán mi a faszért örülsz neki? hát hogy most mi jövünk, el kell kergetni ezeket a picsába. tehát az jó hogy el van kurva minden? az nem jó bazmeg, épp ezért kell elküldeni őket a picsába. magyarok kellenek. miért ezek nem magyarok voltak? ezek bazmeg? hogy lettek volna magyarok bazmeg, ezek rohadt kommunisták voltak. a kettő kizárja egymást? mi a fasz van veled bazmeg, egy magyar hogy lenne kommunista bazmeg? jó akkor nem, de hogy magyar valaki és hogy kommunista? hát bazmeg milyen hülye kérdés, a magyar magyar a zsidó meg kommunista, na. azok idegen érdekeket szolgálnak ki bazmeg, úgy. a nemzetközi tőkés érdekeket. a kommunisták? azok. hány magyar van? tizenötmillió. és ebből hány a kommunista a zsidó a cigány a buzi meg az idegenszívű? heti hetest hányan nézik?
... mész te jó kurva anyádba tibikém, mit kell provokálni. nem provokállak bazmeg, kérdeztem valamit. zsidó vagy te is vagy mi a fasz? úgy nézek ki? annak nem...de a fasz tudja bazmeg. mi a fasz bajod van neked? nekem semmi bazmeg, nem én kurogatlak hülyeségekkel vásárlás közben. ez neked hülyeség bazmeg? európa egyik legősibb kultúráját akarják tönkretenni, itt már hatezer éve fejlett sumér civilizáció volt, a keresztény európa bölcsője, te nem vagy büszke rá? hát erre így együtt nehezen. muszáj valamit csinálni bazmeg, ezek erőszakkal kúrnak szét mindent, rendőrállam van, nincs már sajtószabadság sem. olvasd el erről a bubik cikkét, hallottad? publikál három lapnál is, na szóval olvasd el, erről ír, kurvára igaza van. meg h kibaszott rendőrállam van, a kálmán veséjét is lerúgta egy geci. tiszta káosz volt, bazmeg, szörnyű. bezzeg horthy idején a csendőrök még rendet tudtak tartani, akkor még tibikém rend volt és fegyelem! mi még ápoljuk a magyar hagyományokat, jelent az még neked valamit? nem veszett el minden! erre bazmeg jössz te is ezzel a dumáddal, te is ellenség lettél? árpikám lett ellenséged a faszom, bazmeg itt állok két kurva nagy szatyorral, én is tudom hogy el van kurva minden, a szomszéd erzsi néni is hozzájárult bizonyára, mert egy időben imádta a ferit, de nem haragszom rá. rád sem haragszom, hogy hülyéket beszélsz, a demokrácia ezzel jár, meg nem haragszom én senkire sem. sőt, még jó is volt visszajönni két hét után arról a kurva szigetről, pedig annyira el van itt korcsosulva már minden, hogy ha véletlenül valaki kedves, vagy mond valami szépet, már meghatódom mint egy rossz buzi. de idejössz téríteni bazmeg, hogy legyek magyar? ebben az országban mindenki az, vedd már észre árpikám, a faszom beléd. ne klikkesedjél már te se bazmeg, hogy ha most hirtelen elkezdesz hagyományőrizni, akkor te inkább magyarabb vagy és semmi közöd az egészhez, ami itt folyt? az nem hagyományőrzés bazmeg, hogy beöltözöl mentébe masírozol hogy beszarjanak tőled a cigányok. akkor is magyar maradsz bazmeg, ha nem állítasz meg itt a kurva hentesnél és akarsz meggyőzni róla. nem kell a homlokodra sem kiragasztanod, értem én hogy csalódott vagy, itt mindenki az, még a szegény nagymutter is, pedig ő olyan balos, hogy a klubrádió a csengőhangja. de a mai napig fejből tud fél kötet verset, és márai a kedvenc írója. te meg a csepeli kohászban fociztál 20 évig, és akkora vöröscsillag volt a mezeteken, mint a picsa. és? de már akkor segítettél bárkin, aki kért tőled valamit, hallom hogy milyen nyelven beszélsz, meg látom hogy itt élsz, nem az a kérdés bazmeg hogy magyar vagy-e és mennyire. hanem akkor mi bazmeg?
hogy eldobsz-e hazáig, mert beszart a kurva audim. nem mondod, hát persze tibikém, gyere hadd segítsek. de hogy szart be, azt már itthon gyártják, nem?
de hogy tőletek is kérjek egy szivességet: nem kell már mutogatni az ajtóra, hogy merre tessék, mert azt már voltak olyan szívesek kinyitni maguknak, idő kérdése azt kimennek rajta. viszont a tárva-nyitva hagyott ajtón nem csak a huzat, a hülyeség is ki-be jár ha nem figyelünk. ha valaki nyakig áll a szarban a kút mélyen, azt öklendezik az nem tudomány, nem kell hozzá ész, zsigerből jön. ész a kimászáshoz kell, de ehelyett a többség még bele is pisál a szarba. hát ez nem túl egészséges, főleg ha még közben a farkincánkat is elkezdjük huzogatni benne. tessék elhinni, kívülről nézve nem egy szép látvány. de az meg kifejezetten felbassza az agyam, ha körülöttem csinálják.
Seregély döncikiék hétvégén házibulit tartottak a balcsin papa villájában szűk körben, azt valahogy beesett 3 parasztpicsa is. de konkrétan, igaz pestiek voltak de azzal a kis szar toyotával jöttek, a yarissal vagy mi a fasz és egyből hárman bazmeg! hárman bazzeg azzal a dodzsemmel, le az autópályán! beszarás hát jó hogy nem heten tekertek le egy rolleren, szóval ilyen csajok voltak. de azért feldobta a téma, ilyeneket nem nagyon ismert, oda is állt az egyik elé aztán elkezdte magyarázni neki hogy két hete nem kúrja a nőjét, az meg azt hiszi h megcsalja. de még szép h azt hiszi, mert tényleg megcsalja. neki ugyanis bazmeg szükségletei vannak, és a gyerekei anyja, mármint aki majd az lesz az nem szopjon faszt, mert az az ő gyerekét ne csókolgassa a faszos szájával. most így ezt nem mondta, de derengett neki hogy ezt valami filmben mondták, de elég sok minden úszkált a fejében, azt mégsem mondta, mert azér annyira képben volt, hogy csak a cucc miatt lehet, így nem mondta azt se hogy szerinte szarnia kell, de lehet hogy ezt nem csak képzelte, most így nem volt tiszta. az viszont konkrétan megvolt, hogy erre az a parasztpicsa azt mondja neki, hogy ne haragudj de ezt nem tartozik rám. erre gecire bepöccent, hát hogy a faszba ne tartozná rád te kúrva, hát neked mondom nem. nézd a térded, ki van kopva a sok szopástól, hát gyere azt SZOPPPJJJÁÁ LE te picsa. azt a döncike, konkrétan így dupla karlendítéssel a fasza felé még metakommunikálta is hogy miről lenne szó. nagyon belelendült, aztán csak ismételgette hogy szoppjjjááá lee, azt egyre csak csapkodott közben, erősen bekarcolt a lemez. erre odaállított a csaja szilvike is, meghalva az üvöltözést és kérdőre vonta a parasztpicsát hogy te meg mit beszélgetsz az én pasimmal? rámászol mi te kurva? te puncipicsa. csaj csak pislogott, aztán már ő is ordított, mindegy ez nem volt érdekes különösebben, egyedül a dönci barátnőjét érintette érzékenyen a téma, hogy valami szutyok retekluku csoffadvany a noname göncében rámászott az ő pasijára, később alig győzte vigasztalni a fürdőben dönci egyik spanja. mikor rájuk nyitottak az is egyértelművé vált, hogy a span nem leendő gyermekeinek anyját látta szilvikében, de legalábbis nem látta a filmet. mindegy, döncike úgysem tudta meg, mert továbbra is a vendégcsajjal volt elfoglalva, azt miután az ő kedvéért nem koptatta tovább a térdeit, ki is baszatta őket a buliból.
de az elkövetkezendő napokban sem hagyta nyugodni a dolog, mármint ez a találkozás egy ilyen prolicsajjal nagyon megmozgatta szexuálisan a fantáziáját. mármint hogy egy ilyen kis utcalány milyen hálás lenne, ha ő megdugná vagy valami. csak sajnos nem nagyon ismert ilyeneket, meg azért nem is akarta volna nagydobra verni a dolgot. beugrott a spanja, a gigolo áki, aki szintén nem volt olyan budai vastag gyerek, sőt, de a dönci így is bírja mert kb mindent megcsinál, amit mond neki. persze nem csicskáztatja vagy ilyesmi, mert isten őrizz hogy seggberakja vagy ilyenek, de hát a barátságnak is van ára ugye, úgyhogy ha nincs kedve pizzát rendelnie, dob egy smst az ákinak az felszáll a villamosra a blahán, útközben vesz vmi gyrost azt busszal kiszállítja. de ez az arcnak tök nem gáz, sőt minden sztoriját úgy kezdi hogy geci bazmeg, a dönci tod akiről meséltem, fú bazmeg olyan kenvelo hangcucca van h geci hallod. hallod geci gyerek múltkor odamegy egy picsához, aszondja, hány kiló vagy? ahány kiló annyi misit adok érted, úúristen hallod nagyon meleg mi? de ákikanak sem kell magába fordulnia ha nőkről van szó, ő a nyolc legmenőbb olyan olasza vagy mi, az az igaz jóképűnek mondott déli vonású srác, azt a trendi beckham sérójával, sárkányos fehér faszig kigombolt ingjében, szegecses xs-es bőrkabátjában, strasszos fülbevalójával csak úgy sistereg a csajok combja körül, azt még a szemöldökébe is be van nyírva 3 csík, mer az olyan sportos, pipát meg mégis nehezebb beleküzdeni. szóval mesélte, hogy az ilyen csajokat, amire a dönci vágyik, azt kell neki a diszkrecionalitás, azt a netről lehet lőni, ott aztán van sokféle, kicsi nagy közepes, csak szűz nem. ő már 13 évesen ircen tolta suliból, azt a szobába mindig csak egy csaj járt, az andiegirl12, azt az volt a project, később a duna plazaban csak összejött a smaci valami film alatt, de csöcsre erősen nem lehetett menni, arra emlékszik.
mondta a dönci hogy jaja, emlékszik ő chaten tolta, egy időben álmában egy cipősdobozon is be tudta volna gépelni, hogy hi. mennyi? honnan? meg h dönci bp 17. a chat tanította meg arra, hogy az ember sosem lesz elég idős, akkor sem ha kettővel többnek mondja magát. meg arra is, hogy képet mindig kell kérni, mert hiába volt alacsony a kínálat, azt amelyik csaj már válaszolt, azzal az ember már találkozott, de ebből sok szarság kisült. meg persze sok volt a kamu csaj is, azt onnan lehetett tudni, hogy amelyik kúrni akart, csepelen lakott, de a bátyja gépéről írt és ezért nem volt képe, az kamu volt, amelyik meg a westendnél a szökőkútnál akart találkozni, de nem volt képe, mert még nem töltötte fel, az ugyan tényleg nem volt kamu, csak gecironda. a legrusnyább csajok ráadásul már előre támadtak, hogy nem erre számítottál mi? mondd csak meg ha nem tetszem mi? nem mi? jó tőlem ha lelépsz ok semmi gond, látom hogy nem jövök be. azt ilyenkor már senkinek nincs pofája lefalcolni, még a kis seregélynek sem volt, azt még a margitszigeten is sétáltak a végén kézen fogva, annyira megzuhant a kétségbeeséstől. ilyenkor kb két és fél óra után kapcsolt vissza legalább annyira hogy hirtelen eszébe jusson hogy neki most rohannia kell, mert nem is érdekes, de teljesen kiment a fejéből, hogy pedig nagyon fontos, de most nem ragozza, de rohan es hogy majd beszeljenek. meg volt amelyik a barátnőjével jött, a kicsi kerek meg a vékony lapos, az nem is derült ki hogy melyik volt a szexescsaj15, de amúgy is ahhoz próbált beszélni, amelyik kevésbé volt pattanásos, de hiába számolta kb egál volt ezért végig a cipőjére mormolt. pedig előzetesen nagyon lelkes volt, mert ez volt a szexesek közül az első amelyik visszaírt. az ember ugyanis úgy csetelt, hogy sorrendben a sex-szex-punci-bi-2csaj- kezdetű nickeknek írt, aztán azután a többinek, ha még maradt. de végképp akkor ment el a kedve az egésztől, miután mazopunci ráírt h mekkora? az pont jó, dugunk? aztán meg teljesen hiába várt rá 3,5 órát mátyásföldön egy telefonfülkénél.
úgyhogy már el is felejtette ezt az online szerelem dolgot, de most ez a csaj, a kikopott térdű farmerjéban, amelyik annyira le akarta szopni, hát ez most visszahozta benne. ráadásul az áki megmutatott neki egy ilyen oldalt, ami tele van csajokkal, beszélni se kell velük, van adatlapjuk, kép minden, csak szólni kell nekik, hogy téma van, azt már nyélbe is van ütve a dolog, ez újra motiváltá tette, még ha ő nem is így mondta volna valószínűleg. ráadásul egy emeltdíjas sms a cucc ára, ami már a proliknak is megfizethető. mondta is h figyelj ákikám fogadjunk bazeg h melyikünk tud ezen több kupont bezsebelni, 1 hónap a játékidő szopatás 1, kúrás 2, randi kúrás nélkül -1. a dolog bemondásra ment, de hát azért pasik között van még betyárbecsület. ha ő nyer, egy hónapig sofőrködik neki az ákika, ha veszít meghívja mondjuk egy, najó bazeg egy sétálós viszkire.
döncike ugyan kis hátrányból indult mer neki még új volt ez a fajta virtuális terep, úgyhogy ki is csapta gyorsban az adukat. először is ki kéne tölteni azt az adatlapot, de hát mit írjon magáról, nézi az ákiét, korosztályos válogatott focista vok, ezér keveset vok fen, szeretem a bulikat meg a jó csajokat, meg a pörgést is szeretem. kedvenceim a zene meg a pizza. képein hozza a latin lover vonalat, érzelmesen néz bele a tükörbe a zuhany alatt, és csak a d&g öve van rajta... hát most neki mi a fasz legyen, akkor ő is adja a frankót, ezt a dzsentris hűvösen elegáns szexi vonalat, amit tud. képnek meg hát mi legyen, bár a a csoporttársa ancsi szerint cinkes az x5öse előtt félmeztelenül torpedózás, amikor látta a mobilján a háttérképét, de hát a cél szentesíti a szükséget, vagy fordítva, úgyhogy ez lesz az elsődleges. kell aztán egy nyaralós fotós, aminél aztán el is elbizonytalanodott, mer a ___354.jpg-en jobb a profilja, de a ___741.jpg-en meg mutat a hawaii feliratú polójára, hogy egyértelmű legyen h nem a bulgár tengerparton van az a pálmafa mögötte. abban maradt, hogy a többi képen elég jól, hoppá pontosabban jobban kinéznie. ahol az átlátszó szívószálat szürcsöli kérdőn pölö, ott, na az elég bradpitis. dumának meg kell vmi rövid de ütős...stílus and style..ennyi. elkezdi nézni a csajoknak, azt kb azoknak írt, akik bejöttek neki, vagy volt muffos képük, vagy láthatóan szexmunkát végeztek, szóval kb a csajok 90%-nak. áki meg azoknak, akiket megműtött volna, úgyhogy neki már majdnem 100%-os volt a lefedettsége. annál a harminötös nőnél, akinek 3 képe volt kint, a nunusom, a cickóm, meg az én pici szemem fénye, andriska, kicsit elmélázott, de hát istenem, azért mert szerető anya még levarrná, azt ahogy elnézi kissrác nem is végzett a muteron olyan nagy károkat. de azért így is volt miből válogatni, kb az összes amerikai poresztár csaj reggelve volt, de azok meg juszt sem akartak találkozni, csak faszos képet kapni. különbséget a csajokban amúgy csak a képeik alapján lehetett tenni (kb.) mert amúgy mindegyiknek volt kint két goethe idézet, utána egy armanitól, hogy a stílus az egyetlen luxus amit megendhetsz magadnak, meg hogy a külső ami megfog, a belső ami megtart. hát tartsa meg őket a burmai jeti, hát csoda ha az ember önvédelemből egy geci lesz?
de ki tudja miért a dolog annyira azért egyiküknek sem pörgött annyira, mint eltervezték, valami sosem stimmelt, seregély végre összeverbuvált vmi csajt, aki előtte még akart talizni valahol, hát hova vigyen egy ilyet, hát elviszi a pizza hutba, a pizzát csak ismeri. azt ismerte is a csaj, de már 20 perce nézegette az itallapot, pincér már harmadszorra jött, döncike kérdezi h iszol vmi alkoholt? nem...kólát? nem...egy fantát talán? azmi? bazeg ilyen nincs, csaj nem vágta a fantát, még a pincért is megkérdezte hogy az milyen ízű, azt hitte beleég a székbe. nah aztán az mind semmi volt bazeg a pizzának nem ette meg a szélét, hanem körberágta mint vmi motkány. alig várta hogy menjenek, de a csaj még maradni akart, merhogy kaja után sosem mocorog a nunuja. jó, megvárták míg igen, de seregély csak becsületből, azt végül csak hazaértek. erre ahogy bemennek az ajtón csaj már le is vett mindent, de ahogy elindul a felvezető témázás csaj olyan hangon kezdett élvezni, mintha a veresegyházi asszonykórusnak lenne egy cannibal corpse tribute zenekara. érted jó hogy a legközelebbi szomszéd 3 kilométerre lakik a medencék mögött, de a víz jól vezeti a hangot, azt véletlenül se gondolják azt, hogy ő itten bölényeket véreztet ki, közben meg élvezkedik rajtuk. úgyhogy hiába hangtompítózta a csajt párnával, csak ki kellett basznia végül az utcára. ráadásul az eset után erős hullámvölgy jött ami úgy 27 napig tartott, mire végre egy csaj tényleg akart is valamit, többi meg állandóan csak megismerni akarta. gyanúra az adott okott, hogy a csaj mind a 24 képén, ugyanabból a szögből volt fotózva, kissé oldalt felülről, és mindegyiknek az volt a címe hogy én vagy énke. hát ezér jó ha az embernek rendes méretű verdája van, mert a csaj az akkora volt mint egy kibaszott hadihajó, nem is tudta hogy megpróbálja berakni az anyósra, vagy inkább egyből próbálja meg elvontatni. de hát bazeg itt már nem lehetett fanyalogni, legalább a pontszerzés legyen meg végre, állítólag a kövéreket is ki kell próbálni, mert azok hálásak meg minden. végülis azt meg általában szereti az emberekben. csajnak mindezek mellé olyan volt a stílusa mintha lenyelt volna egy anyagmozdítót. ír rám bazeg mutkó geci egy ilyan köccsög, hogy szép vagy, mondom mi a gecci van veled ember, kinek udvaroljál, daruval baszd anyádat, hallod. erre hogy mé mondok ilyet geci neki hogy én így képről tök aranyos csajnak tűnök, hámondom az anyádat baszd tele sünnel, aranyos a kutyád bazmeg, így érted. de nem kopott le bazmeg, a végén el kellett küldenem a gecibe. csajnak két szokása volt még, mindig viszketett az orra, amit le kellett kopognia az állán, merhogy babonás, és csak hátulról szerette. mondjuk seregélynak pont egy centivel volt hosszabb, mint amekkora volt a csajon háj, így egy kicsit még élvezték is, de a lényeg a 2 pont volt.
ami aznap majdnem megvolt az ákinak is, vmi kis tetkós csajjal jött össze, rá volt a hátára varrva egy egész perzsa szőnyeg. de nyugodtan rá is ülhetett volna, mer csaj randi előtt benyelt egy mázsa xanaxot. üldögéltek kicsit egy kávézóban, de hát a csaj még nem mondott egy mondatot se, pedig már másfél órája belekezdett egybe, úgyhogy gondolta akár mehetnének is, mondta a csajnak hogy elviszi egy romantikus helyre. csaj vonogatta a vállát, neki mindegy, áki még örült is h le van szedálva a csaj így nem kell valami mesét nyomatnia hogy miért van szervizben a verdája és miért egy 28 éves kilukadt padlólemezű fiatot adtak helyette. úgyhogy nem is nagyon agyalt a romantikus helyen ő sem, lekanyarodott a főutról egy földutra, aztán ádzsesztgó. búgatták a rise fm-et, közben bemásztak hátra, ahol az ülésbe már bele volt műtve egy jókora kráter, úgyhogy az idővel egyre nagyobb területen lehetett dolgozni. ahogy végeznek, indulnának, de lófasz, autó nem indul. csaj gecire beszart, hogy jönnek az ufok, mer az x aktákban látta hogy így megy ez, aztán kiszívják az agyukat, de az áki sem volt nyugodt, mert ő meg tudta hogy a rádió leszívta az aksit.
másnap 14 kilométer séta után nem is volt túl friss, amikor az 1 hónap lejárta után találkozott döncivel, hogy kiderüljön ki nyert. úgyhogy felírták egy cetlire a pontokat, hogy ne legyen az hogy a második rálicitál az elsőre. nézik, dönci 68 pont, áki 66, aki azért így is geci büszke volt rá, hogy csak egy csajjal kevesebbet varrt le, mint a császár. a császárnál, akinek elég volt egy sms, egy kövér csaj meg a végén egy apró kis korrekció, hogy egy hónapig saját sofőrje legyen.
Ha (egyik) kedvenc nagybácsink ír pár sort, hogy a szomszédtól kérjük majd vissza a fűnyírót, aztán felköti magát a gecibe a csillára, akkor mi szépen megsiratjuk, végakarata részeként szétszóratjuk, később meg szép emlékekkel lelkünkben porolgatjuk a szekrény tetejéről. Ha mindezek után egyszer beállít a vasárnapi ebédre, persze örülünk, örülünk, de érezzük, hogy azért már nem itt lenne a helye.
látom, hogy itt is ment a nagy könnyes búcsú, de hát ezért is léptem le öles léptekkel, hogy egymás faszának szopkodását elkerüljük. erre most meg visszatáncolok mint egy bazári medve, elbaszom a halotti tort, és hülyét csinálok mindenkiből, aki jóízűen falatozik a kaszinótojásból, hogy ha már lelkében üresség keletkezett, akkor a gyomra lakjon jól. pedig már kiválóan elterveztem, hogy kiadom könyvben, cdn és poháralátétként a szenzációs eddigi kiadatlan történeteim, esetleg néha újra összeállok és elmegyek haknizni pár művházba, vagy egyszerűen csak ülök majd máltán a tengerparton és gecire leszarom a blogot örökre úgy ahogy van. a málta meg úgy jött, hogy samesz, akit a partizános cuccból ismerhettek, ráismert hogy itthon már nincsenek nagy bulik, és nem csak a diszkókban, de legalábbis egyre kevésbé éri meg baszakodni velük. úgyhogy fogta, stoppolt magának egy kis bárt máltán a tengerparton, mondta h adjak el én is mindent a rákba, sózzam rá a taxit egy zöldségesre, aztán fuvarozza ő itthon a retkeket.
csak aztán minden kicsit másképp alakult, egyrészről azon kaptam magam, hogy a nyugágyban is állandóan a kezemben tartom a telefont és két percenként nézem meg rajta a tőzsdei árfolyamokat, pedig kurvára nem érdekelnek, másrészről egy véletlen miatt.
samesz ugyanis indulás előtt pár hónappal véletlenül elfelejtett megzsírozni egy csavart a gépezetben. aztán hiába ment minden olajozottan, ha egy ilyen kis geci is szét tudja kúrni az egészet, megmakacsolja magát, a végére teljesen eldeformálódik és paff ennyi a jól működő gépezetnek, ráadásul még a hangos nyekergése is magára vonja a figyelmet.
én már kint puhultam a bícsen, mikor odahaza felrobbant a motor. aztán hiába vártam, csak nem jött a samesz, meg el sem tudtam érni. kezdtem rugózni hogy mi a fasz lehet, ráadásul a sollen karcsi, samesz egyik embere nagyban próbált elérni, még itt a blogon is, pedig korábban úgy volt ő az internettel, mint rudi apátok az udvariassággal: hallott már róla, de még sosem merte kipróbálni. végül szólt is valaki, hogy blogomon írt a karcsi, hogy nézzem már meg az emailem, mert küldött süteményreceptet. belépek, aztán ha azt nem is tudtam meg, hogy kell összebaszni egy piskótát, de helyette értesültem hogy nem nagyon éri meg hivogatni a sameszt, mert erősen gyenge most a térereje, meg korlátoztak a ki- és bejövőjét, ráadásul a hirtelen jött klímaváltozás miatt, ami a nagy meleg után jött neki, eléggé depressziós. ezért most kerülik az emberek is, nézzem csak végig az összes wiwes ismerősét, nem fog sokáig tartani, mert perpill van a jani, aki két éve meghalt a maldívokon búvárkodás közben, meg én.
na fasza gondoltam, neki is pont most kellett safarira mennie a zebrák közé, én meg itt vagyok egy kis pöcs szigeten, meló nulla, otthon eladtam mindent, aztán foghatom a faszomat és rázhatom. pár napja már próbálkoztam valami után nézni, a kereslet ugyan portás után nagy volt, mert az angol és német turisták fegyelmezésére kevesen mertek odakint szakosodni, de hát megint ugyanott folytatni, ami miatt itthonról elmentem, nem igazán akartam volna. ekkor jött egy újabb levél, hogy nézzek már haza, mert samesz szeretne velem beszélni. hát ha már egyszer almára lépett csórikám, másnap már vittem is neki pár doboz cigit, aminek nagyon örült, meg hogy tudunk beszélni, annak is. hosszasan szabadkozott, hogy nem tudott értesíteni, de nem nagyon akart telefonálgatni, mert félt hogy magas lesz a számlánk, aztán túl sokat kell majd érte fizetnünk, ráadásul a gyuritól is már elvették az összeset, pedig gondolta majd tőle kér kölcsön egyet. hamár lassan 3 hónapja itt van, csak jobban el van látva infrastrutúrálisan. hát telefont ugyan nem tudott adni, de tanácsokat igen, ezért igyekszik úgy felfogni ezt a kis időt, mint egy szakmai továbbképzést. addig viszont az egyetlen hitelesített és ellenőrzött, olajozás nélkül is működő (és megmaradt) bizniszét vinném már tovább, csak egy kisebb stratégia átalakítást igényelne: a jövőben most már profitot kéne termelnie.
értem. amúgy milyen idebent? érdeklődtem barátilag. hát nézd, szerencsére sok az ismerős így eltelnek a napok. azért nem habostorta. a meseautóra feltettek egy pacákot, hasonló volt a portfóliója, mint nekem. ott pityergett, hogy mi lesz most vele. bánatát nem csökkentette, hogy egy szál faszra vetkőztették, azt mindent elvettek tőle, úgy baszták fel a járműre. az meg csak fojtatta a nyekergést, hogy ha ezt m. ügyvéd úr megtudja, akkor itten nagyon nagy bajok lesznek. hirtelen az addig hátul szótlanul üldögélő legóból épített arcú szerb géemkás megszólalt, hogy mit mondtál te, milyen nevet? gyerek bátortalanul megismételte. az lenni én ügyvédem is. hallgatni: mire megérkezünk visszaadni neki összes ruha, meg dolog ami övé, mert aki nem, az meghal. így mire megérkeztek az akadémiára, gyerek talpig díszben állt és egyből három órán figyelhette a csuklóján, hogy milyen lassan telik az idő. mondjuk állítólag nem sokáig tudott örülni, elég hamar beizzott a bahamákon ahogy dübörögtek körülütte a bikák, hiába dörmögte m úr nevét, elvitték gyümölcsözni, azt azóta is csak lőcsön él.
de hát az sem árt, ha az embert kintről is segítik. érted bazmeg én is két misiért szereztem egy paragrafus zsonglőrt. jön be a csávó duruzsra, leül azt mondja, na akkor mi is a maga ügye? még kérdezi bazmeg, olyat rábasztam, úgy hidd, leforgott a deltáig. na meg a kihallgató tiszt is...van egy újságcikk, amiben elmondja vmi fehérgalléros hogy összességében nem panaszkodhat a magyar igazságszolgáltatásra, csak a kihallgató tiszt volt egy beteg állat, a maffiában nem voltak ilyen elbaszott kegyetlen gyökerek, borbélykéssel baszkurálták a körme alatt a húst meg napokon keresztül a zalatna cinitől a nem vagyok én apácát kellett hallgatnia, abból is csak a refrént. na az függött az ürgének a háta mögött a falon bekeretezve. aki ide bekerül nem kerül ki ép emberként bazmeg tibikém, ezt kurvára jegyezd meg. meg azér a bömösömet sem akartam volna egy priuszra cserélni. jaj bazmeg én mondtam a gyurinak, hogy írjunk nagyobb számot arra a kibaszott papírra...látod tibikém, ezért kell most neked majd becsületesen vinned a boltot, mert valamiből élni kell tovább, ha így nem is lesz könnyű... hát hogy lehet egyáltalán becsületesnek maradni ebben a kurva országban, mikor mindenki egy korrupt geci? mikor még anno bementem a sóhivatalba megkérni az engedélyeket, egyből gyanús lettem, rám is szálltak, aztán még az etelka, a titkárnő is járt be ellenőrizni. aztán jött az a dagadt geci, a mondmár, amelyik az anyóson utaztatja a bulldogját a tökig hátratolt ülésen, a csaja meg hátul szorong, szóval jött hogy megegyezzünk. kérdezem h mégis mi a jó faszról édes barátom. erre hogy a működési engedély az csak egy papír, nem árt azt megtámogatni szent istván seregének sem, hogy a pápa is áldását adja. havi 200 ilyen katonával már meg is tudnánk egyezni. na aztán jöttek a lakók. még a pintér árpiék nagyban meszeltek belülről, mikor már tízszer jártak kint a janicsárok, hogy bejelentés érkezett, hogy túl hangos a zene. na akkor le kellett halkítanom a későbbiekben is külön a rendőröknek, külön a lakóknak. akkor mindenezek ellenére mégis ment a banzáj, akkor meg jött a kolumbiai képviselet, a hárem managerek, meg még személyesen ez a geci gyuri is betalált a kurva ötleteivel..
hallgattam még picit a sirámait, megveregettem a vállat, hogy minden rendben lesz, ugyan elég rusnya feje van, de azért vigyázzon a bulójára, én meg rendben tartom a dolgokat.
mivel hülyén néznék a buszon, ezért vettem is egy új verdát, egy fullosabb audit. három és fél tonna, a fasz tudja mitől, de azért így is el lehet döcögni vele.
meg azt mint tudjuk a súly a megbízhatóság jele. kivéve persze a nagydarab taxisok esetén, akik azért még máltáról is ismernek egy rövidebb útvonalat, még ha mást is mondanak.